zeneművészet mindazt magában foglalja, ami a zene művelésére vonatkozik, akár a tudomány, akár pedig a végrehajtás terén. Ily értelemben a Z.
'Zeneművek' kategóriába tartozó szócikkek A kategória lenti listájában 23 szócikk található. 1 ...
A zeneművek hangerősség szerinti, azaz dinamikai felépítését még a 17. sz. kezdetén is az előadók egyéni gyakorlatára bízták, kb. 1740-ig alig használtak dinamikai jeleket.
Ha a zenemű hanglétrája nagyterccel kezdődik, azaz a harmadik hang az alaphangtól négy félhang lépéssel van feljebb, akkor a zenemű hangnemtípusa dúr. C-Esz kisterc fel C-A kisterc le ...
hangverseny Zeneművek nyilvános előadása, koncert. Nyelvújítási szó, Helmeczy Mihály alkotása a nemzetközi koncert magyarítására. A verseny elem a latin concertare (vetélkedik, verseng, vitázik) jelentését kívánja visszaadni.
-Mi a gregorián? Zeneműkiadó, Budapest, 1981. Sík Sándor: -Himnuszok könyve. Szent István Társulat, Budapest.
ütemjelzések egységes feltüntetése, majd a zenemű alaplüktetését jellemző ütemjel kiemelése a sor elejére, az egymás mellett álló kisebb, azonos értékű hangjegyek gerendákkal való összekötése a különálló zászlók helyett.
Akkor azonban rögtön két irányból támadt igény a hagyományos paraszti kultúra zenéjének feltérképezésére: a zenetudomány és zenepedagógia felől Kodály Zoltán, a zeneművészet irányából pedig Bartók Béla személyében. Habár a 19-20.
A hangszereknek ez a kezelése igen nehéz, nagy tudást igénylő mesterség: a zenészek éveken, évtizedeken át tanulják a módszert, és még a leghíresebb zeneművészeknek is napi több órás gyakorlásra van szükségük ahhoz, hogy minden helyen, ...
A harangokra több mint 2800 kínai írásjelet véstek, amelyek megörökítik a hangnemeket és sok zeneművészeti kifejezéseket. Ez a legnagyobb méretű régi harangjáték Kínában.
Airey hétévesen kezdett klasszikus zongoraleckéket venni, majd két zeneművészeti diplomával a zsebében zenélni kezdett többek között a Judas Priesttel, a Black Sabbathtal, Ozzyval és Bruce Dickinsonnal (Iron Maiden), ...
A téma valójában motívumokból összeállított, jól felismerhető, a zeneműben többször is visszatérő dallam. Egy versenymű több tételből áll.
Ebben az időben a Bécsben élő zeneszerzők, főleg Haydn, Mozart, Beethoven olyan tökéletes csiszoltságú zeneműveket alkottak, amelyekben a tartalom és a forma egysége hiánytalanul megvalósult.
fok együttes megszólalása alapköve a zeneműveknek. Az V. fokot dominánsnak nevezzük, a VII. fok a szeptim (7.) hangra épül, neve szeptim akkord.
Merulo, Claudio (családi neve: Merlotti) (1533-1604) - olasz orgonaművész, zeneszerző, zeneműkiadó és orgonaépítő. Az önálló orgonairodalom egyik kimagasló úttörője. A tisztán hangszeres irodalom először M.
Csernus Katalin a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, Budapesten, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének Győri Tagozatán végezte zenei tanulmányait klasszikus gitár szakon.... Blog bejegyzések ...
"Ahol a szegényes szó elapad, a zeneművészet a kifejezési eszközök kimeríthetetlen forrását nyitja meg", mondja E.T.A. Hoffmann.
Kesztler Lőrinc 1952. Összhangzattan. Zeneműkiadó, Budapest. Molnár Antal 1975. Zenekultúra. Zeneműkiadó, Budapest. Pusztai István 1975. Szaknyelv és műhelyzsargon. Nyr. 99: 395-404.
Zeneműkiadó, Budapest 1981. Sundberg, J. (1987 ): The Science of the Singing Voice. Northern Ill. Univ. Press, Dekalb. 50. Tarnóczy, T. (1941): A magyar magánhangzók akusztikai szerkezete. Budapest Ternström, S.
Az "obligát" jelentése: Kötelező, szokásos, elmaradhatatlan, a zenemű teljes értékű megszólaltatásához elengedhetetlen, nélkülözhetetlen szólam vagy hangszer.
é. n. Magyar dalgyűjtemény I-XIV. Kézirat az OSzK Zeneműtárában. Kerényi György 1961 Népies dalok. Népzenei Könyvtár 3. Budapest ...
A köznapi élet eseményeit ábrázoló zenemű, általában népies, vagy humoros tartalommal. zsolozsma ...
Lásd még: Hangszer, Dallam, Ritmus, Zeneszerző, Szólam
 
|