Tonalitás

tonalitás
(franc.), a zenében az az uralkodó hangnem, amelynek az alapján valamely zenemű áll; ha p. egy zenemű C-durban vagy G-mollban van irva, tehát az előbbinek kemény C s az utóbbinak lágy G a T.

Tonalitás egyhúron
Bevezetés
Mottó: "Because it's a bloody good music, you know, my son.. - Mert ez egy nagyon jó zene, fiam..." ...

A tonalitást gregorián elméletírók (s hatásukra mindmáig a karkönyvek) a nyolc tónus rendszerével jelölik. A nyolc tónus rendszere (a görög zeneelméletre utalva, de valójában attól egészen függetlenül) a VIII-IX. században alakult ki.

A dúr-moll tonalitás uralkodó, archaikusabb modusok, leginkább a pentaton azonban bizonyos területeken előfordulnak (leginkább Vendee, Bretagne és Soule). A dallamok hangterjedelme változó.

Mese a kis légyről a bitonalitás jegyében
Tört hangzatok váltakozva
Kis másod- és nagy hetedhangközök. A bartóki 'éjszakazenék' műfajához tartozik.
Kromatikus invenció. Két kontrapunktikus darab.
Ostinato. Allegro barbaro típusú darab.
Induló.

A folyamat elején a tonalitás, a zenei mítosznak, kezdet és alaphang azonosságának európai formája áll.

Egy mély "A" hangot ad végig a tonalitást és azzal a hangnemet meghatározva. A másik két síp a gyakran szépre faragott sípszárban található. Egyik a dallamsíp, másik a kontrasíp amely bizonyos ritmikai segítséget ad.

Ezúttal E-félszűkített skála nem alkalmazható, annyira hosszan nem szerepel ez a harmónia, így tehát továbbra is d-moll tonalitásban kell gondolkodni. Egyébként a d-moll skála és az E-félszűkített skála amúgy is csak egy hangban tér el (F hang vs.

- Bocs, hogy közbevágok, de mi az a tonalitás?
- Erről külön könyvet lehetne írni, de a lényege az, hogy a dallamaink hangkészlete által meghatározott hangskálák szomszédos hangjai közötti hangközök nem egyformák, ...

A bevezetés (ha van) meghatározza a darab tonalitását; az expozíció maga a fő dallam; a kifejtő részben a szerző kibővíti a téma ötletét; a visszatérés a fő téma megismétlése; és a kóda a befejezés.

Az olyan zenei jelzők, mint a pan-tonális, a nem-tonális, vagy az atonális, a hagyományos tonalitás elmosódását, vagy megszüntetését jelentik.

Egy hangnak vagy hangzatnak a hangnemhez (tonalitáshoz) való viszonya, szerepe, ill. minősége. Tonális jelentőségszempontjából csak háromféle hangzat van: tonika, domináns és szubdomináns. A klasszikus funkciós kör az I-IV-V-I.

Ezzel szemben a germán-angolszász nyelvterületen, valamint Magyarországon, Japánban és még sok helyen, a szolmizáció feladata a dallamok olyan ábrázolása, amely szigorúan kifejezi a tonalitást, a hangok egymáshoz viszonyított szerepét, ...

Dallapiccola, Luigi (1904-1975) - A dodekafónia jelentős olasz képviselője. Stílusa emellett dallamos, hangszínekben gazdag, kifejező. Nem nélkülözi a tonalitás elvét sem. Írt szinpadi, szimfonikus és kamaraműveket, dalokat, számos kórust.

A görög zeneelmélet hatása olyan erősnek bizonyult, hogy sokszor új zenei fogalmak is görög nevet kaptak (politonalitás).

Lásd még: Hangnem, Ritmus, Alaphang, Moll, Akkord