Szonátaforma

A szonátaforma
A szonáta szónak e korban kettős jelentése volt:
1.) mint műfaj, egy vagy két hangszerre íródott 3 vagy 4 tételes ciklikus mű.

gyors, szonátaforma; II. lassú, dal- vagy variációs forma; III. mérsékelt vagy élénk táncforma (menüett vagy scherzo); IV.

A reneszansztól a klasszikus korig terjedő időszakban egy vagy több tételből álló hangszeres muzsikára vonatkozott a szonátaforma. Lényegesen változott ez a jelentése a klasszikus korban.

Az első tétel a klasszikus szonátaforma felépítését követi.
Megjegyzendő, hogy amikor Bartók 1937 szeptemberében a koncert hegedűstimmjének első két oldalát átadta Székelynek, még 'Tempo di Verbunkos' jelzéssel találkozhatunk az első tétel elején.

A kor zeneszerző- zongoristái a szonátaforma kialakításán munkálkodtak, ami felépítése révén leginkább megfelel a szólóhangszeres előadásokhoz.

Az olasz hangszeres irodalom Corellit követő korszakának kiemelkedő képviselője. Munkáit dallambőség, zseniális formálókészség (a szonátaforma egyik úttörője) s virtuóz, de mélyen muzikális fantázia jellemezte.

Lásd még: Szonáta, Hangszer, Zongora, Népdal, Ritmus