| |
sláger Divatos könnyű zeneszám, felkapott regény, színmű, kapós árucikk: divatsláger.
sláger (német) a. m. ütő, a kártyajátékok közt a makaónál (l. o.) neveznek így oly mennyiséget, mely a játékos vagy a bankadó kezei közt van, akár a két első, akár a vett harmadik kártyalap után az összeszámítható egységek szerint és ezek a 8 és 9.
A melléktéma szinte slágerszerű expresszivitása merő ellentéte a képletesen tömör főtémának. Mintha maga a kifejezés, az érzelem expresszivitása, s annak kitörése lenne itt a kifejezendő.
Gene Autry, a texasi énekes, dalszerző nótája, a Silver Hairde Daddy Of Mine (1931) hatalmas sláger volt, és ezzel indult útjára a countryzene 'honky-tonk' változata.
Első slágerét, a Dianát, melyben szerelmet vall korábbi bébiszitterének, tizenhat évesen szerezte. Az azóta a világ 45.
Ezek közül a jobbak slágerekké váltak, a zenészek hazai stílus szerint módosítottak rajtuk valamit és így szépen beépültek a köztudatba. A városiasodással gyökeresen új helyzet állt elő.
Azóta is minden étteremben, kávézóban gépzene szól, nyugati, vagy jobb esetben magyar slágereket bömbölve.
Amikor a tábortűz mellett gitárkísérettel énekeltek, amikor a játszótéren gyermekdalokat hallasz, amikor a kedvenc slágeredet dúdolod walkman-nel a füleden... Vajon hogyan választod ki, mit hallgatsz és mit énekelsz?
Az album harmadik dala, a "Criminal," igazi slágerként tört be. Nagy feltűnést keltett a szám, részben a szövege miatt, részben pedig a Mark Romanek-forgatta video kilp miatt.
Állandóan hallhattam panaszukat a műdalokra, slágerokra, hogy 'nehezek'. Egy félig úri rokonlánytól tanultak egy hosszú műdalt. 'Szép, csak nehéz', mondták. 'Alig tudtuk megtanulni, de szégyenkeztünk kérdezni.
See also: Hangszer, Dallam, Stílus, Kereszt, Kvint
 
|