Kezdőlap (Késleltetés)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Zene » Késleltetés


 

Késleltetés

Zene Keretes dobKettősfurulya

Késleltetés
egyik mesterséges alakzata a harmoniai füzésnek, amely abban áll, hogy mikor két harmonia összeköttetik, tehát az egyiknek egy vagy több szólama nem lép a meghatározott időmérték szerint mindjárt a másiknak szükségelt hangjaira, ...

 


A hangnem (Tonart), felütés (Auftakt), késleltetés (Vorhalt) kifejezéseknek inkább a német neve ismert, mint az olasz; sokáig a német megnevezéseket használták a magyar helyett (ez néha még ma is előfordul).

A "késleltetés" kifejezés a klasszikus zeneelméletből származik. Arra utal, hogy a terchangot késleltetik azzal, hogy a kvartot játsszák helyette, majd végül feloldják a tercre. A jazzben gyakori, hogy a kvart egyáltalán nem oldódik fel.

BPM-et 130-ra, az ismétlés számát 1-re, a hangerejét 100-ra, a késleltetés mértékét pedig 3/16-ra (azaz pontozott nyolcadra)
állítottam. Ha a BPM-et értékét csökkentitek, akkor lassabb tempónál is gyakorolható a darab.

A Dm7 akkord alatti G basszushang az akkord funkcióját G7sus akkorddá változtatja, a következő G7 pedig utánozza a klasszikus zenében használt késleltetést, mivel ott mindig így oldódik a sus akkord.

A vokális dallamokra a felső váltóhangok, a hangszeresekre az átmenő hangok többsége jellemző. 3. A felső váltóhangok közül legtöbb a nónakésleltetés, de gyakori a beugró kvart- (undecima) disszonancia is.' ...

Lásd még: Alaphang, Akkord, Tempó, Stílus, Ritmus

Zene Keretes dobKettősfurulya

 
 rssRSS