Kezdőlap (Hangfekvés)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Zene » Hangfekvés


 

Hangfekvés

Zene HangfajHangjegy

Hangfekvés vagy regiszter - Énekhang vagy hangszer hangterjedelmének egy adott szakasza.
Hangszerelés - A zenei anyag meghatározott zenekari együttesre szánt megvalósulási formája ill. annak kidolgozása.

 


Basszus hangfekvés
Ezen kívül a basszus jelöli még a legmélyebb férfihangot. F-től f'-ig számítható, noha igen sok énekes képes a nagy C-t, sőt kontra H-t és B-t is énekelni.

Hangfekvésben hasonlít a mai C-dúr hétfokú hangsorhoz. A harangokra több mint 2800 kínai írásjelet véstek, amelyek megörökítik a hangnemeket és sok zeneművészeti kifejezéseket. Ez a legnagyobb méretű régi harangjáték Kínában.

Hangfekvése a nagybőgőéhez hasonló. A sziget egyik legjellegzetesebb dobja a bomba, mely egy oldalú, hordóból készített hangszer. A bőr eleinte szegecsekkel volt a testhez erősítve, de az 1970-es évektől elterjedtek a csavarokkal hangolható dobok.

Szoprán hangfekvésben két különböző hangolású változata ismert. Ezek régebben a katonazenekarok kedvelt diszkant hangszerei voltak, ma már kornettek helyettesítik. A billentyűs kürtök mélyebb fekvésű rokonai az ofikleidek.

feszített, magas hangfekvésben éneklés Ĺ˝ előadásmód (hangszín)
féldallam ~-alkotás 203
Fél Edit 338 ...

a hangfekvéseknek megfelelő kulcsok alkalmazása és azok kiemelése a sor elejére is,
a módosítójelek általános és egységes értelmű használata, ...

A reneszánsz korában a többi fafúvós hangszerhez hasonlóan a furulya is hangfekvés szerint differenciálódott, népes hangszercsaláddá alakult. Konstrukciója eközben alig változott, továbbra is jellemzően egyetlen darabból készült bő, hengeres furattal.

A Krjuki-notáció jeleivel már nagyjából azt lehetett meghatározni, hogy a dallam a 12 fokú hangsor mely tartományában mozog, tehát a hangfekvésekre pontosabb információt adott, mint az eddigi notációk, de mégsem vált be.

A hangszalagok nyugalmi hossza, vastagsága az énekes, beszélő hangfekvését határozza meg. Minél vastagabb és hosszabb a hangszalag, annál mélyebb a hang. Ha a hangszalagok nyújtáskor elvékonyodnak, a hang magasodni fog. A férfiak hangszalagja kb.

Egy hangszercsalád különböző hangfekvésű egyedeiből összeállított együttes. A reneszánsz stílus kedvelt együttesei voltak a blockflöte-, krummhorn-, cink-, gamba-, satöbbi consortok.

A legmagasabb férfi énekhang, ilyen hangú énekes, ilyen hangfekvésű szólam.
Az olasz tenore átvétele a német Tenor közvetítésével.

- Basszus: A legmélyebb emberi (férfi) hangfekvés, terjedelme többnyire E-d1, a mély basszus alsó határa D,C, kivételes esetben B1 is lehet. Hivatásos énekesek körében megkülönböztetnek basszust, mélybasszust, basszusbuffót.

A harmónium kicsi, fából készült hangszer, amelyben különböző hangfekvésű
sípok keltik a hangzást. Van egy fújtatója és egy légkamrája, amelyek
segítségével a sípokat egyenletesen lehet megszólaltatni. A klasszikus
indiai zenében nem használják.

piccolo - kicsi. A hangszer elnevezésekben mindig a legkisebbet, egyúttal a legmagasabb hangfekvésű hangszert jelöli. A mai szóhasználatban a legkisebb harántfuvola.
pietoso - szánalommal
pincé - pengetve ...

Az "oboa" jelentése: Kettős mádnyelvű, magas hangfekvésű fafúvós hangszer.

században a harántsípok két típusa különült el, a katonai célra használt változat (Querpfeife, fifre) és a tulajdonképpeni harántfuvola (Querflöte, fluste d'Allemand). Ez utóbbi 3 - 4 féle hangfekvésben készült, ...

A nagy, templomi orgonákhoz hasonlóan több különböző hangfekvésű sípsorral rendelkezik. A fából készült basszus sípok Bourdon és Prestant hangzásúak, a magasabb hangúak fém nyelvsípok.

A mai (nem hanglyukakkal rendelkező) tilinkók általában pontos hangolásúak. Megtalálható a teljes -CDEFGAHC- skála, mélyebb, és magasabb hangfekvésben is.
Fuvola
Fuvolatörténet: ...

A gregorián kottákban a transzpozícióknak nincs valódi, abszolút hangmagasságra vonatkozó jelentése. Minden darabot abban a magasságban éneklünk, ahogy hangterjedelme, az énekesek hangfekvése megkívánja.

Jellemzőbb, hogy mindenki saját hangfekvésének megfelelő magasságban énekel. Szolmizálva ez helyes, de "abc"-s nevek-
kel ez csak akkor helyes, ha a hangok neve megfelel a frekvenciájuknak.

Lásd még: Hangszer, Fúvós, Basszus, Hangolás, Hangmagasság

Zene HangfajHangjegy

 
 rssRSS