Discantus

Discantus
(lat., franc. déchant zene) a XII. sz.-ban fejlődni kezdett többszólamuságnak egyik neme, melynek főelve, az organum párhuzamos mozgásával ellentétben, a szigoruan megtartott ellenmozgás volt. Az organum és a D.

A discantus a 12. századi új organumban az a rész, amikor - általában punctus contra punctumban -- együtt halad a két, három vagy négy szólam, illetve ez a fajta éneklésmód.

Ezt az új dallammozgási elvet a discantus követte. A discantus-technika - ellentétben a conductussal - még mindig csak rögtönzött énekmodor volt, azonban a második szólam már nem alárendelt, kísérő vagy díszítő szerepet játszott, ...

A discantus-technika már nem engedte meg a szólamok ritmusának eddigi szabad kezelését, az együtthangzás érdekében kötöttségeket vezetett be, és tudatosan alkalmazott szerkesztést igényelt.

A tenor még mindig nem felső szólamot jelent, az ugyanis a discantus 'széttartó ének', hanem fődallamot, dallamrészt. Megszületett az első francia nevű műfaj, a motet ('verssor'). Ez volt az első rés a latin nyelv hegemóniáján.

See also: Cantus, Organum, Ritmus, Egyszólamú, Többszólamúság