Pompeji A város eredetileg is egy hamurétegre épült, ami a Vezúv egy korábbi kitörése hozott létre. Időszámításunk előtt a 6.
Pompeji (Pmpei), ősrégi oszkus-szamnit város Campaniában, mely már az őskorban egy a Vezuvtól a Sarno felé rohanó, de kihűlt lávafolyamra épült. Az oszkus őslakók csakhamar beszívták a hellenizmust, harcias utódaik a szamnitok Kr. e.
Pompejit a világ egyik leghátborzongatóbb úti céljának tartják, mégis a turisták kedvencének számít. Szerző: n.a. Forrás: Geographia Kiadó ...
Pompeji egyébként nagyszerű példája a hellenizált itáliai városnak. A II. századig jelentéktelen vidéki város volt, s csak a század közepétől indult nagyobb arányú fejlődésnek.
A bejárattól jobbra találjuk az 1767-ben a Pompejiben végzett ásatásoknál talált tárgyak bemutatóját, a Museo Profano-t. A Museo Pio-Clementino-ban helyezték el az antik szoborgyűjteményt. Az Egyiptomi Múzeumot 1839-ben alapította ki a pápa.
A német történész Theodor Mommsen, a Római Birodalom nagy krónikása mondta egyszer: 'A bécsiek kapui előtt egy Pompeji fekszik, de ők nem tudnak róla'.
Mivel a harmadik pun háborúban Sousse elhatárolódott Karthágótól, Scippio szabad várossá nyilvánította, de ezt a kiváltságát el is vesztette, miután Pompeji szövetségeseit támogatta Caesar ellenében.
Egy Pompeji látogatás a kirándulás fénypontja lehet, viszonylag olcsón, s más látnivalók belépti díja sem ésszerűtlenül magas. Az ételek és italok ára is barátságosabb, mint Rómában vagy Firenzében, de a felkapott turista központokat kerülni kell.
Az itáliai Pompeji várost, amely a mai Nápoly közelében volt, 79-ben a Vezúv egyik kitörése elpusztította. A XVIII.
- Pompeji, Herculaneum és Torre Annunziata régészeti lelőhelyei (kulturális/1997) - Costiera Amalfitana (Amalfi tengerpartja) (kulturális/1997) - Agrigento régészeti lelőhelyei (a Templomok Völgye) (kulturális/1997) ...
A szakemberek mesterségbeli tudását dícséri a falak eredeti festésének helyreállítása: a palota termei ismét okker, kobaltkék és a híres pompeji vörös színekben tündökölnek.
labirintusok, amelyek a római korban sokszor négyszögeletesek: sűrűbb úthálózatú, gyakran egymással összköttetésben álló négy részre osztott labirintusok, amelyekben sok a lezárt útvonal. Az egyik legismertebb római kori labirintust egy pompeji ház ...
‹ A baiai kastélyt már csak a gyönyörű panoráma miatt is érdemes felkeresni, de régészeti kiállítás is működik benne. ‹ Hajózz át Procidára vagy Ischiára, gyönyörű kis szigetek. ‹ Ha már láttad Pompejit, látogass el Ercolanóba is.
elegáns üzletek és a települések központjai kínálta éjszakai élet különösen márciustól októberig vonzó, júliusban és augusztusban különösen sok a vendég. Hajókirándulások a szomszédos Capri, Procida, Ponza és Ventotene szigetekre, valamint Pompeji, ...
A Museo Archeologico Nazionale (Nemzeti Múzeum) a világ leggazdagabb archeológiai múzeumai közé tartozik, amely számos görög-római emléket őriz, köztük Pompejiből, Herculaneumból, Cumaeból satöbbi származó szobrokat, mozaikokat, ...
See also: Vezúv, Róma, Herculaneum, Alexandriai könyvtár, Alexandriai világítótorony
 
|