Nyugat-Dunántúl: Bük, Sárvár A nyugat-dunántúli régió a Soproni- és Kőszegi-hegység, valamint az Őrség és a Göcsej által körülhatárolt területet foglalja magában.
Nyugat-Dunántúl Üdvözöljük Nyugat-Dunántúlon, az 'Erőt adó régióban'! Hol is járunk pontosan?
Az 1972-ben önálló, országos múzeummá nyilvánított Szabadtéri Néprajzi Múzeumban napjainkra elkészült a Felső-Tiszavidék (1974), a Kisalföld (1987), a Nyugat-Dunántúl tájegység (1993), a Bakony-Balaton-felvidék tájegység (2000), ...
Sárvár - Nádasdy Vár szálláshelyek a Nyugat-Dunántúlon A Nádasdy-vár épületegyüttese nemcsak a történeti szempontból meghatározó eleme a városnak.
Győr város Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megye megyeszékhelye, a Nyugat-Dunántúl kiemelkedő jelentőségű települése.
Főleg a Nyugat-Dunántúlon, illetve az Északi-középhegység mészszegény, állandóan nedves termőhelyein fordulnak elő (pl. Egerbaktai láp). Dagadó lápok az észak-európai tájak és magashegységek csapadékos klímájának jellemző társulásai.
S ha már erre járunk, feltétlenül keressük fel Nyugat-Dunántúl legnevezetesebb műemlékegyüttesét, az 1214-ben alapított jáki templomot, mely csodával határos módon vészelte át az elmúlt közel nyolcszáz esztendőt, ...
Lásd még: Európa, Magyarország, Alföld, Duna, Budapest
|