Mali Keresztély Frigyes, német festő, szül. Broekhuizenben Utrecht mellett 1832 okt. 2. Szüleivel, kik württembergiek voltak, 1833. Németországba került. Eleinte Fametsző volt, utóbb Münchenben tájképfestésre adta magát.
Mali a világ egyik legszegényebb országa. Területének 65%-a sivatag vagy félsivatag. A gazdaság délen, a Niger és a Szenegál folyók mellett összpontosul. A mezőgazdasággal vagy halászattal foglalkozók aránya kb.
Mali Losinj közelében találhatók Losinj sziget legszebb öblei és strandjai: a Cikat-félsziget, a Suncana uvala és a Zlatna uvala. Mali Losinj kikötője az észak Adria egyik legjobban védett kikötője. 130 vizi- és 120 szárazföldi hellyel rendelkezik.
MALI LOŠINJ (LOŠINJ-SZIGET) HOTEL VESPERA UTAZáSI FELTéTELEK ...
Mali Losinj Losinj-sziget központi és egyben legnagyobb települése a kb. 7000 lakosú üdülőváros, Mali Lošinj. Színes házaival, egy hosszan elnyúló, védett öbölben helyezkedik el.
Mali Losinj A 8400 lakosú Mali Losinj a sziget üdülőközpontja, valamint a horvátországi szigeteken található települések közül a legnagyobb. Nevének jelentése kis Losinj, mégis ez számít a nagyobb településnek Veli Losinjhoz (nagy Losinj) képest.
Mali Loąinj az észak-dalmáciai Loąinj sziget legnagyobb városa, mely a halászatilag rendkívül jelentős - és ezért az Adria legnagyobb sporthorgászati terepének számító - Auguszta-öbölben fekszik.
Mali Ki ne hallott volna Timbukturól, ahová kincsekkel megrakott tevekaravánok érkeztek évszázadokon át a Szahara minden részéből.
Mali Losinj (Losinj-sziget) Mali Lo¹inj az észak-dalmáciai Lo¹inj sziget legnagyobb városa, mely a halászatilag rendkívül jelentős - és ezért az Adria legnagyobb sporthorgászati terepének számító - Auguszta-öbölben fekszik.
Mali furcsa piramisa, mely egyben az ország egyik legnevezetesebb látnivalója, egy letűnt civilizáció lenyűgöző bizonyítéka, egyúttal az emberiség történelmének fontos állomását jelképező terület.
Mali Raj Opatija M. Tita 253 +385 51 704 074 Fish plate "Little paradise", Lobster with spaghetti, Beefsteak "Little paradise" Open from 10:00 to 24:00 ...
Mali Plavnik lakatlan szigetecske, melynek az észak-nyugati csücskénél lévő meredek szirtjeit, víz alatti falait, leszakadásait a Krk-szigetre látogató búvárok szinte mindegyike felkeresi.
Mali Namphu Guesthouse 16 USD 1 éjszaka reggelivel 2 főnek. [4] Haysoke Guesthouse és Haysoke Hotel [5] Lao Orchid hotel [6] ...
A mali sivatag szélén élő dogonok időről időre különös ünnepet tartanak, amelyet egy apró törpecsillag tiszteletére rendeznek. Ez a pici, látszólag jelentéktelen kozmikus porszem határozza meg ugyanis a dogonok mezőgazdasági kalendáriumát.
Artatore Mali Losinj Nerezine Veli Losinj Apartmanfalu ben Horvátország, Losinj-sziget, Családi szálloda- Panzió ben Horvátország, Losinj-sziget, Hotel ben Horvátország, Losinj-sziget, Magánszállás ben Horvátország, Losinj-sziget, ...
Az Adria ékköve, Mali Losinj Drága Anita! Ezt a levelet azért írom, hogy tudd, ha utazásról van szó, megérzéseim csalhatatlanok. Így volt ez akkor is, amikor erre az adriai hosszú hétvégére hívtunk Téged.
században alapított Mali Lošinj. Ekkor ért ugyanis partot a várost alapító 12 horvát család. A sziget leghíresebb strandja a várostól délre, a Čikat-öbölben található.
Veliki Ston városka "kisebb testvérével", Mali Stonnal ellentétben a félsziget nyílt tengerre néző oldalán található.
Délről Guinea és Guinea Bissau, keletről Mali, északról Mauritánia fogja körbe, nyugati partjait az Atlanti-óceán mossa. Az ország közepébe ékelődik be Gambia, amely, bár csak rövid partszakasszal rendelkezik, mintegy kettévágja az országot.
Vonat jelenleg csak Mali felé jár és belföldi utazásra nem kimondottan alkalmas. Nagyon jól használható viszont a taxi-brousse, a bozóttaxi.
Amennyiben a helyi gasztronómia kedvelői, a'Girotondo' étteremben, a'Mali BoĹľe'konobában, a'San Rocco' étteremben és a'21' bisztróban kóstolhatja meg a helyi specialitásokat.
A város közelében van még Horvátország egyik nemzeti parkja, a Brijuni Nemzeti Park, amely egy 14 szigetből álló szigetcsoport, ezek közül a két legnagyobbat, Veli Brijunt és Mali Brijunt meglátogathatjuk hajóval.
See also: Horvátország, Losinj, Andok, Kvarner, Cres
 
|