Kezdőlap (Luxor)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Utazás » Luxor


 

Luxor

Utazás LuxemburgLuxori templom

A luxori templom
A területen már legalább a XII. dinasztia óta Ámon szent helye[5], és korábban is templomok álltak itt; Hatsepszut is folytatott itt nagyobb építkezéseket, de ezeknek az épületeknek a nagy része nem maradt fenn.

 


Luxori templom
A luxori templom egy ókori egyiptomi templomegyüttes, mely nagyon közel van a karnaki templomhoz. Az ókori Egyiptomban még egy sugárút is létezett, mely a két komplexumot összekötötte egymással.

Luxor, Karnak Egyiptom leglátogatottabb helyei közé tartoznak, legjelentősebb műemlékek: a luxori templom valamint Karnak templomvárosa, ami több mint 2000 évig épült.

-Luxor: Amenhotep templom, Karnak templom, Luxori templom, Amon templom, Khonszu templom, szent tó, Mut templom, II. Ramszesz szobra.
-Théba: I. Széth halotti temploma, Királyok Völgye, Hatsepszut királynő temploma, Memnon kolosszusai.

Luxorban aki átmegy a Nílus nyugati partjára, az ha korábban nem is , de ott biztosan találkozni fog Egyiptom elso női uralkodójának , Hatsepszut királynőnek az emlékével.

Luxor, egy 70.000 lakosú kisváros, mely egyben az egyik legősibb egyiptomi város, mely a tudósok szerint mintegy 7 ezer éves múltra tekint vissza. Fénykorának a XVII-XIX. dinasztiák ideje mondható, mely idő alatt az Egyiptomi birodalom fővárosa volt.

Luxor Airport öt kilométerre a várostól. Busz és taxi transzfer a városba, szolgáltatások: autóbérlés, pénzváltó, élelmiszer- és italbolt és egy bank.

Visszatérve Luxorba az Újbirodalom fővárosába, a hires templomnak külön érdekessége, a bejárat előtti két obeliszk illetve az egyiknek a hűlt helye. Aki járt Párizsban, láthatta a párját a Concorde téren.

Luxor az ókori Théba helyén épült, és ma Egyiptom leglátogatottabb része. Legfontosabb látnivalók a Luxor templom és a Karnak templom. Kairóból naponta buszok és vonatok járnak Luxorba.
Alexandria ...

Luxorból a legtöbben busszal vagy konflissal mennek Karnakba, de aki ráér annak - a látvány miatt - megéri a gyalogos séta.

Egy egyiptomi utazás során Luxort szárazföldi és vízi úton is könnyű elérni - gyakran járnak a Níluson turistahajók -, majd busszal vagy taxival juthatsz el magába a völgybe.

Felfelé haladva a Níluson az ókori Egyiptom történelmének leggazdagabb kincsestára Luxor, Karnak bűvöli el a látogatókat. Ha hajóval érkezünk, a háttérből előszőr a luxori templom oszlopai bukkannak elő, s egyre nagyobbak, nagyobbak lesznek.

Annyi csoda vár ránk, hogy szinte felsorolni is lehetetlen: Alexandria kikötője, Kairó városa, Karnak és Luxor templomai, Gíza piramisai, II. Ramszesz temploma, afrikai szellő, végtelen tájak, izzó sivatag.

A fáraók és Ámon Isten városa Luxor. A Nílus nyugati partján sétálhatnak az üdülés, nyaralás, utazás tagjai a Királyok völgyében, ahol több mint 60 fáraó sírját tárták fel.

Azt is jó, ha tudod, hogy Luxor is csak ötórányi autóútra van, így ha rászánsz egy napot, még a fáraók korát is felidézheted.

Lásd még: Egyiptom, Nílus, Kairó, Karnak, Királyok Völgye