Kelet-Európa témához kapcsolódó forrásszövegek a Wikipédiában. Európa országai ...
Kelet-Európa a Kárpátoktól, illetve a lengyel síkságtól keletre fekvő területet, összefoglaló nevén a Kelet-Európai Síkság-ot jelöli, melynek nyugati földrajzi határa 90%-ban az egykori Szovjetunió politikai határvonalával esik egybe, ...
Kelet-Európa egyik legszebb városának tartják e 700 éves, az egykori római, bizánci és eurázsiai utak kereszteződésében épült litván fővárost.
Kelet-európai síkság: A mélyen elhelyezkedő kristályos alapzaton vastag üledéktakaró halmozódott fel a földtörténet különböző korszakaiban. Az üledékrétegek dél felé megbillentek, így az egyes rétegek a felszínen is tanulmányozhatók.
Románia Kelet-Európa országa, területe: 238.391 km², lakossága: 21.590.000 fő. Szerkezetileg 3 nagy részre osztható az ország Erdély, Havasalföld és Moldva. Fővárosa Bukarest, melynek lakossága meghaladja a 2,2 millió főt.
Nekünk a kelet-európai tapasztalatok birtokában persze evidens, hogy tények ideológiai indítékú tagadása szükségképp az ellenkező hatást éri el, mint amit el akar érni. Feltéve, ha valóban tényekről van szó.
Európai részét a Kelet-európai-síkság uralja, melyből Moszkvától nyugatra és délre, valamint a Volgától nyugatra hátságok emelkednek (Valdaj-, Szmolenszk-Moszkvai, Közép-orosz- és a Volgamenti-hátság).
Románia Kelet-Európa harmadik legnagyobb országa. Határos a Fekete-tengerrel, Magyarországgal, Bulgáriával, Szerbiával, Moldáviával és Ukrajnával.
Diphtéria: Bizonyos kelet-európai országokban a diphtéria erősen terjed, a legújabb ajánlás szerint felnőttek számára legalább 10 évenként indokolt egy emlékeztető oltás, esetleg a tetanusszal kombinálva.
Vetkőzés, csizma le, majd fel, öltözés, tolakodás, szigorítás, csomagvizsgálat, megjegyzem nyelvtudás nélkül, Activity parti minden sarkon, rohanás, buszozás termináltól terminálig, mert én, a szegény kelet-európai halandó sosem álmodtam volna, ...
Szlovénia önállósodása: Tito halála, Gorbacsov nyitása, a kelet-európai kommunista rendszerek fellazulása hatására Szlovénia is lépéseket tett a demokratikus jogállam megteremtése és egyben a függetlenség kivívása felé is.
Felvetődik ugyanakkor a kérdés, hogy milyen érzeteket kelt a kommunizmus kelet-európai 1 millió áldozatának a bolgár érintettjeinek búvár leszármazottjaiban a lényegében a diktátornak is emléket állító roncs?
A legtöbb kelet-európai országban ünnepélyesen megsemmisítették a szovjet éra minden szobormaradványát, mi összegyűjtöttük és kiállítottuk a Memento Parkban.
Tegnap este egy amerikai pacák szólított le, megérdeklôdve, hogy ez ugye egy kelet-európai konferencia, mert neki kellene Ukrajnába gyógyszert küldeni és tudunk-e segíteni.
Az egyik legszebb kelet-európai állam, melynek a hatalmas kirándulásra igen alkalmas erdejei között találhatjuk számtalan hagyományőrző, vidám vagy éppen ellenkezőleg modern városait.
A gyönyörű természeti látványosság turisztikai vonzereje abban áll, hogy a Szent Anna-tó jelenleg Délkelet-Európa egyetlen nagyméretű vulkáni krátertava. Leírhatatlanul megkapó látvány tárul eléd, amikor a tavat körülölelő hegytölcsérhez érsz.
A Zalaszántói sztúpa (buddhista szentély) Kelet-Európa első, Európa legnagyobb sztúpája. A szentély a Sümeg közelében fekvő, Zalaszántó melletti 316 m magas Kovácsi-hegy, Világosvár nevű helyén, egy erdei tisztáson épült fel 1992.
Oroszország nagyobb részét síkság borítja be: Kelet-Európai-síkság, Kaszpi-mélyföld vagy az Orosz-síkság. A síkságok mellett jelentős hegységekkel is találkozunk: Kaukázus vagy éppen az Urál hegység. Az Urál-hegység választja el Európát Ázsiától.
forint) volt. Az átalakulás és a kelet-európai piacok összeomlása miatti válság és visszaesés évei után az 1990-es évek második felétől egyre javulnak az ország gazdasági mutatói. Az infláció és ...
A korábbi Szovjetunió legnagyobb tagállamát a '80-as évek végéig csak mi, kivételezett helyzetben lévő kelet-európaiak látogathattuk, a nyugati turisták előtt az ország kapuit zárva tartotta.
kiállítás idén májusban immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre, és a Bécsi Vásár (Messe Wien) területén egy egyveleget mutat be ismert és feltörekvő osztrák és nemzetközi galériák műveiből, amelyek középpontjában Közép- és Kelet-Európa áll.
A település, mely a Neris és a Vilnia folyó partján terül el, építészeti szempontból Kelet-Európa egyik legszebb óvárosával büszkélkedhet.
Az összes rajztudásunkat bevetettük, mire lett két jegyünk a puha fekhelyű vagonokba Maga a jegyvétel tiszta kelet-európai feeling.
A spanyol tulajdonú, mediterrán kialakítású, világszinvonalú Aquapolis vízipark Bulgária első, és Kelet-Európa legjobb aquaparkja.
Gyerekek és felnőttek számára egyaránt érdekes Kelet-Európa legjobb aquaparkja, az Aquapolis, melyben a Kamikaze csúszda a legnagyobb, 18 méter magas, melynek végére érve 60 km/óra sebességre gyorsul fel az ember. Ez volt Bulgária első aquaparkja.
A Bécsi-medence azonban nemcsak a repülőtér miatt számít európai léptékű közlekedési csomópontnak: ezen a régión át vezet a déli autópálya és a déli vasútvonal Olaszország és Délkelet-Európa felé, ...
1994 márciusa és 1996 júniusa között tíz közép- és kelet-európai ország kérte felvételét az EU tagjainak sorába. Szlovénia 1996. június 10-én nyújtotta be EU tagság iránti kérelmét az Európai Tanácshoz. 1998.
1967-ben eltörölték az országonkénti kvótarendszert, amely a dél- és kelet-európai, de leginkább az ázsiai bevándorlóknak kedvezett. Az utóbbi időben Ázsiából és a karibi térségből érkeznek a bevándorlók.
See also: Európa, Magyarország, Oroszország, Németország, Amerika
 
|