Karthágó Egykor egy birodalom fővárosa volt, tengerészei beutazták az egész addig ismert világot, ma a tehetősebbek kertvárosa. A sok régészeti kincs miatt az UNESCO 1972-ben példa nélküli védelmi rendszert dolgozott ki megőrzésére.
Karthágó. Tophet szent hely. (Sanctuary of Tophet) Ez a hely a hotelünk szomszédságában volt. Szomorú, hogy több, mint 20.000 gyereket áldoztak itt fel az isteneknek. Karthágó. Antonius Pius kétszintes fürdője (a 2. szd.-ból) ...
A karthágóiak elleni küzdelem során, Padova kapcsolatba került a Rómával, melynek jogrendszere, városrendészete és művészete annyira elbűvölte a venét lakosságot, hogy békés úton, fokozatosan elrómaiasodott. A város neve Patavium lett.
Úgy sejtem, Tunéziában született az ötlete, amikor Karthágóban rádöbbent, számomra Hannibál az ideális férfi. (Így is hívom azóta, hogy örüljön.) A kedves, vendégszerető észak afrikai országban töltöttük ugyanis a vakációt.
Tunisz nagyobb kikötői Tunisz/Holk-el-Ved, Binzert, Szfaks, Susa, Zarzis és Gábesz, nemzetközi repülőterei Tunisz/Karthágó és Tunisz/el Uvajnat. Az elnöki köztársaság területe 163.610 km², melyet 24 kormányzóságra osztottak.
Medina legrégebbi épülete az Aziuna-mecset, amelyhez kétszáz, Karthágóból származó oszlopot is hozattak.
Akragaszt mind az ókori Róma (Kr. e. 262), mind pedig a karthágóiak (Kr. e. 255) kifosztották a Kr. e. 3. században.
A legnagyobb művészeti események közül érdemes megtekinteni a Karthágó Nemzetközi Fesztivált, amelyen az egykori római színházban érdekes zene és tánc előadásokat tartanak.
A várost ibérek alapították, majd a történelem során föníciaiak, karthágóiak, rómaiak, nyugatgótok és mórok is uralkodtak itt. A frankok megszállása után a város először a barcelonai grófok, majd az aragóniai királyok székhelyévé vált.
A nagy és rendkívül gazdag városállamot, Karthágót Tunéziában alapították, amit végül lerombolt az ősi ellenség, Róma. Majd később az iszlám hódító seregek az országon áthaladva elpusztították a régi rendet és Tunéziát az arab világhoz kapcsolták.
században Szardínia Afrika felé eső tengerpartját a föníciaiak, majd Karthágó gyarmatosította, a keleti partokkal pedig etruszkok kereskedtek, múzeumaik ebből a korszakból származó pun és etruszk síremlékeket őriznek. Az első pun háború után (i.e.
Az elmúlt 3000 év során Portugáliában egymást váltották a különböző civilizációk: a föníciai, görög, kelta, karthágói, román kori és arab kultúra öröksége ma is jelen van az országban. A 15.
föníciaiak gyarmatosították, majd Karthágó, később pedig Róma birtokolta. A Rodoszról elűzött ispotályos vagy más néven johannita rend 1530-ban V. Károly német-római császár segítségével birtokba ...
A magasan a Jón-tenger felett fekvő város évszázadokon át az ősi világ fontos csomópontjának számított, ennek megfelelően a görög, a római és a középkori stílus bámulatos egyvelege, melyre a várost uraló föníciaiak és karthágóiak, ...
I. e. 218-ban a helyi monda szerint Hamilcar Barcas karthágói hadvezér alapította meg a mai helység elődjét, mely először az ibér Barcino néven tűnt fel a történelmi dokumentumokban.
Ehhez jönnek mozgalmas történelmének emlékei: föníciaiak, karthágóiak, numidok, fómaiak, vandálok, rabok, spanyolok, törökök, franciák jártak ezen a tájon - általában hódítóként - s hátrahagyták uralmuk kőből épült nyomait.
Tunézia Afrika látnivalókban leggazdagabb országa. A kőkori településektől az ókori Karthágó romjain keresztül a Csillagok Háborúja forgatási helyszínéig rengeteg érdekes hely vár a turistákra.
A kutatások szerint régebbi ez a helység, mint Karthágó. A Sousse-i múzeumban a római kori Afrika mozaikjainak segítségével időutazást is végezhetünk.
is ismert Cortona domboldalba épült kisvárosába, ahol a zegzugos kisutcákon járva megismerhetjük a legfontosabb nevezetességeket, illetve megcsodálhatjuk a Monte Amiata vulkánhegyére és a Trasimeno-tó vidékére nyíló kilátást is, ahol a karthágói ...
Később megérkeztek a föníciaiak, a karthágóiak, a rómaiak, akiket a bizánciak, majd az arabok, a normannok, az aragóniaiak követtek.
Ezek így elsősorban a nagy vetétytárson, a pun Karthágón aratott győzelem eredményeként az i. e. III-II.
Az első Római Köztársaságot Krisztus előtt 509-ben alapították, amely megteremtette az alapját a demokrácia dogmájának, a latin nyelv nyelvészeti rémképének és a világ egyik valaha látott legnagyobb birodalmának. Karthágó (jelenleg Tunézia) és a ...
See also: Tunézia, Afrika, Európa, Szahara, Olaszország
 
|