A Fehér Ház elnevezéssel illették a kezdetektől fogva az épületet ( tévhittel ellentétben nem az 1814-es tűzvészt követő újjáépítés és fehérre festés után kapta a nevet) ám, az elnevezést csak 1901-ben tette hivatalossá Theodore Roosevelt elnök, ...
A fehér ház az amerikai elnöki rezidencia Washingtonban, 1800-ban épült. A Rila-kolostor Bulgária legnagyobb kolostora, 1150 m magasan fekszik, eredetije a X. században épült.
A festői, fehér házakkal teli, és magas szállodákat nélkülöző üdülőtelepülésnek hat, fehérhomokos strandja van: Playa La Fontanilla, Playa El Roqueo, Playa Fuente del Gallo, Playa Punta Lejos, Playa Cala del Aceite és Playa los Bateles.
... hogy emiatt a Fehér Ház után ez az ország második leglátogatottabb épülete. Itt élt több éven keresztül, és itt is halt meg az ország alapítóatyja, George Washington. Természeti látnivalók ...
A negyedi kapun, a Bab el-Khukhán áthaladva, mely 1705-ben épült, fehér házfalak, kék ajtók és fekete lámpatartók tűnnek fel, ez a sétány a Nagymecsethez vezet.
A burgenlandi Steinbergben, Eisenstadtól félórányi autózásra áll egy hosszan elnyúló, fehér ház, sötétkék ablaktáblákkal és ajtókkal. Aki ide belép, azonnal megérzi a festékes kád ósdi, földdel keveredett illatát.
A brit kormány tárgyalási időpontokat egyeztetett a Sinn Féinnel, melynek vezetőjét, Gerry Adams-et a Fehér Házba is meghívták Szent Patrik-napra.
A festői fekvésű, fehér házairól híres tengerparti település első lakói a föníciaiak voltak. A római, majd az arab uralom után 1485-ben került a katolikus spanyolok kezébe.
Marmaris fekvése káprázatos, egy hegyektől majdnem teljesen körülzárt öbölben fehér házak, karcsú minaretek, kupolás mecsetek szegélyezik partot.
Évorában fehér házak, a katedrális, az ország legjelentősebb római kori emléke, a Diana templom fogad bennünket. A város híres különlegessége a Csontkápolna, amit igény szerint meg lehet tekinteni. Szállás Sevillában.
10.
Mount Vernon városka egy 19 szobás kastélyról híres, de ez a kastély akkora szerepet játszott az amerikai történelemben, hogy emiatt a Fehér Ház után ez az ország második leglátogatottabb épülete.
Az antik városok műemlékei, a szigetek kék-fehér házacskái, a szűk utcácskák, az utcai kávézók és görög tavernák hangulata, a narancsfaligetek kellemesen bódító illata magával ragadja az idelátogatót.
Ezt használták Diocletianus császár spliti palotájához, de a Washingtoni Fehér Ház burkolóanyaga is innen származik. BraÄon a belső termékenyebb földek és a gyakori kalóztámadások miatt sokáig nem volt part menti település.
(A washingtoni Fehér Házat is ebből a braci mészkőből építették fel.) 1433 és 1441 között híres olasz mesterek kezdték el a székesegyház építését.
Sidi Bou Said festői kis falu a tuniszi öbölben. Fehér házai, kék ablakai és ajtói a turisták kedvelt fotótémái. (Nekünk is!) Sidi Bou Said. Boltíves kapu, természetesen kék színű. A kertekben egzotikus növények (germanium és bougainvillea bokrok).
A helység a kőfaragó hagyományáról ismert, a környékbeli márvány került beépítésre Washingtonban a Fehér Házba is.
A sziget szépsége lélegzetelállító - mesebeli tájra csöppensz, ha Santorinit választod nyaralásod színhelyéül. Vakító fehér házacskák sorakoznak mindenfelé, égszínkék tetőkkel, ajtókkal, ablakkeretekkel.
80 km-re épült a salernoi öbölben. Amalfi a lépcsők városa, fehér házai szinte világítanak a hegyoldalban, szűk utcái apró terekbe torkolnak. Kavicsos tengerpartján kis strandok, kikötőiben színes halászhajó sorakoznak.
A Weisses Haus (Fehér ház) volt a város felvilágosult köreinek találkozóhelye, vendégül látták itt többek között II. József császárt és a hírhedt kalandort, Cagliostro grófot is.
Mediterrán, fehér házak jellemzik a tengerparton 90 m-es dombon emelkedő óvárosát. Peschici az egykori halászfalu a szörfösök és halászok paradicsoma. Otthonos, vendégszerető környezetben, házias ízekkel várják lakosai a látogatókat.
júniusában a Christie's aukciósház Diana 79 ruháját árverezte el egy jótékonysági árverés keretében, New York-ban. Ezek között volt az a Victor Edelstein által tervezett, tintakék bársony estélyi, amit Diana a Fehér Házban viselt, ...
Mindenképp érdekes látvány Nisszaki és Kalami, ahol látható a Fehér Ház (de az elnök nélkülď), a valamikori lakhelye a híres angol írónak, Lawrence Durrall háza.
South Kensington - A South Kensingtoni metró állomásnál található London egyik legnépszerűbb, bankárok körében kedvelt szórakozóhely a Boujis. Végig sétálva az Onslow Place-en a Fulham Roadig a sarkon álló fehér házon Bartók Béla emléktábla látható! ...
a szőke angolszászok, a kreolbőrű latin-amerikaiak mellett felismerhetők az indiánok, miközben vidáman breakelnek a rabszolgaként betelepített feketék utódai az utcákon. Az Egyesült Államok déli részén, s Mexikóban pedig az indián és fehér ...
Az étkezés egy központi épületben, a "Fehér ház"-ban kerül felszolgálásra, kivétel a Strand Hotel vendégeit. A komplexumból a sípályák gyalogosan is megközelíthetőek (kb. 7-800 m), illetve vissza lehet síelni, de kocsival kb. 2,5 km.
Minaretek imára hívó hangia, fehér házak, kebab árusok és kávézók, bazárok és ősi civilizációk emlékei őrzik ezt a nyüzsgő, soha nem nyugvó várost.
A természet szépsége iránt érdeklődő üdüléseken és nyaralásokon lévőknek vonzó, hogy 254 szép barlangjából 218-at cseppkő is díszít. Az ókor óta híres BraÄ-szigeti mészkőből, márványból épült a washingtoni Fehér Ház (1800-ban), ...
A városképet az elmúlt negyven évben épült szállodák, a kórház, a posta, a bank és a szolgáltatóházak sora határozza meg... no meg a gigantikus méretű, fekete sziklafal, melynek tetejére épült a sok apró hófehér ház, ...
De például a washingtoni Fehér Ház vagy a stockholmi Királyi palota is brači kővel van burkolva. A közeli Korčulán is foglalkoztak kőbányászattal, azonban már régen felhagytak vele, és fokozatosan kihalt a kőfaragás is.
See also: Európa, Budapest, Velence, Washington, Spanyolország
 
|