A Bajon, Angkor legutólsó és egyben egyetlen temploma, amely tisztán a mahájána buddhizmus tanai szerint épült (bár az idők során különböző helyi istenségeket tiszteltek benne). E 'templompiramis' állt VII.
Ő is írt egy levelet a királynak és minisztereinek, s keserű panaszokra fakadt az ulemák romlottsága felől, s azt mondá, hogy ő isteni küldetés által van arra felhíva, ezen a bajon segíteni.
Bajon temploma hatalmas oszlopairól híres, melyeket majd 200 kőből faragott, mosolygó arc ékesít. Csupa oszlop táncteremében lejtették egykor légiesen finom táncaikat az apszarák, illetve földi másaik.
Dzsajavarman vetett véget, aki a harcokban elért sikereit egy még újabb, Angkorthomnál épített főváros létrehozásával és egy addig példátlan építkezési hadjárattal ünnepelte meg. Állami főszentélye a Buddhának szentelt, piramis alakú Bajon-templom ...
Dzsajavarman kiűzte a csamokat és újjáépítette a várost, mely az Angkor-Thom nevet kapta. Angkor-Thom 12 kilométeres fallal lett körülvéve, csatornák és templomok épültek, középpontjában pedig a Bajon-templom állt.
Dzsajavarman által építtetett Angkor-Thom. Phnom Bakhenget 900-ban I. Jasovarman emeltette egy természetes dombon, Ta Keo 1000 körül épült homokkőből és Bajon VII. Dzsajavarman remekműve.
See also: Ázsia, Angkor, Kambodzsa, Angkor-Vat, Templomok
 
|