Kezdőlap (Andrássy út)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Utazás » Andrássy út


 

Andrássy út

Utazás Andorra la VellaAngkor

Andrássy út és mögötte a Hősök tere
Bár az útpálya hamar elkészült, a házak lassan épültek. Az építkezés kezdetén a korábbi zegzugos környéken leromboltak számos házat, így mintegy tízezer ember hajléktalanná vált átmenetileg.

 


Az Andrássy út (korábban Sugárút, Népköztársaság útja) Budapest egyik (majdhogynem egyetlen) sugárútja, mely a Terézvárosban (Budapest VI. kerületében) található. A Belvárost köti össze a Városligettel.

Az Andrássy út és környezete
A már meglévő első helyszínt a Világörökségi Bizottság 2002-es budapesti kongresszusán kiterjesztette a főváros egy különálló, ...

Az Andrássy úton belefutottam egy érdekes kezdeményezésbe, aminek kicsit utánajártam! Lássuk miről van szó!
Tehát a elég szerencsés vagy és találkozol Harsányi Leventével Budapest utcáin nincs más dolog, mint teljesíteni kívánságait.

Az Andrássy út felszínen nem látható kincse a millenniumi földalatti vasút, mely annak vonalát követi végig. A kisföldalatti átadásakor, 1896-ban a kontinens első, London után pedig Európa második kéregvasútja volt.

Amikor az Andrássy úton sétálunk, ne hagyjuk ki a Művész cukrászda (1061 Budapest, Andrássy út 29.)különben esetleg néhány kilóval kevesebbel térnénk majd haza…
Különleges ételek, italok: ...

Andrássy út 3. Nyitva keddtől vasárnapig 10-18 óráig. A belépő felnőtteknek 100, diákoknak és nyugdíjasoknak 50 forintba kerül.
Sok ezren mennek itt el naponta anélkül, hogy tudnák, milyen értékek rejlenek itt.

- Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete (kulturális/1987)
- Hollókő ófalu és táji környezete (kulturális/1987)
- Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (természeti/1995) ...

Abszint Kávézó és Étterem, 1061 Budapest, Andrássy út 34. [52] - Dél-francia ízek
Mongol Barbecue Étterem, 1126 Budapest, Márvány utca 19. [53] - Közismert ázsiai étterem
Sir Lancelot Étterem, 1065 Budapest, Podmaniczky utca 14.

Innen indul az Andrássy úthoz hasonló (csak jóval szélesebb) Rambla, elején a Tengerészeti múzeummal. Menjünk végig rajta, a hatalmas Plaza de Cataluna-ig, amely közlekedési (metro, busz) csomópont is.

Igen, ugyanolyan öreg, csodás platánfák sorakoznak, mint nálunk az Andrássy úton. Csodálatosak.

Neoreneszánsz az Operaház, a Műcsarnok, az MTA épülete, a budapesti Andrássy út palotái, bérházai.

Opatija valóban fantasztikus, aki nyugodt, tiszta helyen, hangulatos nyaralásra vágyik elérhető áron, utazzon oda. A város légköre olyan mintha az Andrássy úti palotákat helyezték volna az Adria partjára. Az összhatás egyedülálló.

Lásd még: Budapest, Európa, Magyarország, Duna, Budai Vár