vitéz 1. János (zrednai), biboros, esztergomi érsek, szül. Zrednán (ma Szrednya, Horvátországban, innen előneve is), 1408 körül, megh. Esztergomban 1472 aug. 9. Ifjuságáról csekély adataink vannak.
VITÉZLŐ REND: lásd.végvári vitézek WESSELÉNYI-FÉLE ÖSSZEESKÜVÉS: A vasvári béke hatására 1665-1671 között kibontakozó Habsburg-ellenes mozgalom. A résztvevők a császár elfogását tervezték, de csak a Felvidéken került sor fegyveres harcokra.
vitézlő rend: A 16. században a nemesség és a jobbágyság között elhelyezkedő új társadalmi réteg alakult ki: a vitézlő rend, mely a török elleni harcokra szerveződött hivatásos katonaréteg volt.
Vitézlő népnek, természetes, hogy vitézlő asszonyai akadnak. Persze mindenki rögtön az egri vitézlő asszonyokra gondol, s persze későbbiekben nyilvánvalón róluk is esik majd szó, de most valahogy az elején szeretném kezdeni.
Vitézsége elismeréséül a király 1646-ban a horvátok kapitányává (mai értelemben tábornokká) nevezte ki Zrínyit, aki egyben Zala vármegye főispánja is volt. 1647-ben jelen volt IV. Ferdinánd koronázásánál: ő vitte a királyi pallost.
Vitéz Mihály kezdetben együttműködött a Habsburgokkal, ám később Basta megölette. Ezután hatalmasra növekedtek Erdélyben a terhek. Az adók összegét felemelték, és hadi állapotokat hirdettek. A parasztság és nemesség jelentős része elszegényedett.
Vitéz Mihály vajda tervét nemcsak Báthori András hiszékenységére alapította, hanem a közszékelyek nagyfokú elégedetlenségére is.
Nos hát, vitézek, ki lesz az, aki a királyok szentséges vérére kezet mer emelni? Ki fog lesújtani arra, aki a mennybeli István akaratából e méltóságot elnyerte?
Ha pedig a vitézek közül valaki az általa önként adott ajándékról hazug módon azt állítja, hogy azt erőszakkal vették el tőle, veszítse el ezt, és ezenkívül ugyanannyit fizessen ( büntetésül ).
A kard kirántásáról ...
Midőn Krisztus vitéze legyőzte ellenségeit, lelke eltelt örömmel, és elhatározta, hogy elméjének minden gondolatát az evangéliumi igazság befogadására fordítja. Alamizsnálkodott, imádkozott.
Az újpesti hajógyárban vízre bocsátott Magyar Tengerészre és a Magyar Vitézre nagyságuk miatt csak Galacban szerelhették fel a felépítményeket.
Bezerédy Imre híres vitéz volt s személye körül valóságos legendakör keletkezett. Ezredét kifogástalanul vezető tiszt volt. Utóbb árulásba keveredvén, kivégeztetett. Buday István, gróf Csáky István, gr.
Mártír lett, régi magyar szólással "vitéz": így nevezte a magyarság az egyház mártírjait. Testét először a pesti Boldogasszony egyházában, a mai belvárosi templomban temették el. Később szállították Csanádra.
A gyermek kiváló nevelésben részesült, melyre leginkább Hunyadi János ifjukori barátja, Zrednai Vitéz János, akkori váradi püspök volt nagy befolyással. 1444. Sanocki Gergely, vieliczkai plébános, I. Ulászló volt gyóntatója, vezette M. oktatását.
Miközben vezértársai vitézséggel kiegyenlítették felszerelésbeli hátrányaikat, ő megijedt Kinizsi nehézpáncélosaitól, s úgy ítélte, hogy "a roham szelével nem tudja kitépni és kimozdítani helyükből azokat az acélba bújt ördögfajzatokat, ...
1003-1004-ben Henrik testvéröccse, Brúnó csatlakozott a német király elleni lázadáshoz, és előbb Vitéz Boleszláv lengyel fejedelemhez, majd - a kortárs Adalbold tudósítása szerint- nem találva ott vigaszt "nővéréhez, ...
Árpád két vitézével egy hófehér paripát küldött neki aranyos, cifra nyereggel, azzal a kéréssel, hogy cserébe meríthessenek egy tömlő vízet a Dunából. Az aranyfékért vághassanak egy marék fűvet, a nyeregért elvihessenek egy tarisznya földet.
A lengyel Vitéz Boleszláv (Boleslaw Chobry) birodalma - mely a pogánysággal határos legkülső határon feküdt, az akkor ismert világ határán - eközben még a pogánysággal küzdött. Magyarországhoz hol békés, hol ellenséges kapcsolatok fűzték.
- A kuruc hadsereg: főleg a végvári vitézek, a vitézlő rend, a császári seregből átálltak az erősek, a jobbágyok kevésbé. Fontosak az idegen zsoldosok, mert képzettebbek. Portyázó, könnyűlovas harcforma. - A harc: 1703 májusában indul meg.
Ellátogatott ide Csokonai Vitéz Mihály is. A sárospataki Református Nagykollégium az elsők között volt, amely bevezette a magyar nyelvű oktatást.
"Az Úr megtestesülésének nyolcszázkilencedik esztendejében Ügyek, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-mogyerben Őnedbelia vitéznek Emes nevű leányát.
tétel: Csokonai Vitéz Mihály 8. tétel: A hazafiság Kölcsey műveiben 9. tétel: Mikszáth Kálmán 10. tétel: Radnóti Miklós költészete 11. tétel: Jókai Mór: Az arany ember 12. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról 13.
betöltő, sokszor egyéb megbízatásokat teljesítő, bárói rangú udvari főméltóságokon (ajtónálló-, asztalnok-, pohárnokmesterek stb.) kívül a fő- és köznemesség soraiból kikerülő palotások (aulici: kamarások, ajtónállók, asztalnokok, udvari vitézek, ...
A lovagok bátor és kötelességtudó vitézek voltak. Uralmuk alatt rendkívül felvirágoztatták a Balti-tenger térségét, ahol a teutonok vitézi szellemét követve kialakulhatott az erős Poroszország, ...
Díszes küldöttség indult 1458 januárjában Csehországba Vitéz János vezetésével, hogy Budára kísérje az addig raboskodó Mátyást. Az előre kialkudott váltságdíj kifizetése után a díszes csapat Esztergomnál kelt át a Duna repedező jegén, majd 1458.
Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 65. Fejezet az ispánokról és vitézekről, kik az egyház ügyeiben hatalmat tulajdonitanak magoknak Kálmán Király Dekrétomainak Első Könyve 66. Fejezet a tizedet adó egyházi személyekről ...
kultúra támogatása. 1470. Vitéz János vezette felkelés Mátyás politikája ellen. Trónutódlás: Corvin János, legnagyobb birtokos ...
1675-ben a gyászévtized kellős közepén adta ki Debrecenben Szőnyi Nagy István Kegyes vitéz címen Gusztáv Adolf svéd király életrajzát, ...
Lásd még: Erdély, Fejedelem, Esztergom, Nádor, Ispán
|