A török szultán visszavonuló hadát szinte nyomon követik Ferdinánd csapatai, s a kiürített nyugati vármegyékre, Sopronnal, Pozsonnyal és Magyaróvárral egyetemben haladéktalanul ráteszik kezüket.
A török szultán parancsot adott a hadainak Keménynek Erdélyből való kiűzésére. Kemény, gyenge lévén az ellene küldött török hadakkal szemben való sikeres védekezésre, Magyarországba menekült.
2) A török szultán alatt az államtanács neve. A feudális szultánság megdöntésével a ~, mint államtanács megszűnt, azóta a török legfelsőbb bíróság neve.
díván A hajdani török szultánok államtanácsa, -araboknál- állami számadáskönyv, versgyűjtemény: Nyugat-keleti díván (Goethe késői verskötetének címe). Arab szó (díván) a davvana (feljegyez) igéből, perzsa közvetítéssel jutott az oszmán-törökbe.
De Váradon, hova 1468 január havának második felében érkezett, a moldvai vajda megújítja hűségi esküjét, Zápolyai Imre is meghódol és ugyanitt fogadja a király a török szultán követeit, a kik három évi fegyverszünet megkötésére hoztak ajánlatot.
Tizenegy évi kormányzása az erdélyi fejedelemséget kifejlesztette s megszilárdította, a némettel szemben fegyverrel megvédte, a török szultán által önállóságát (a török fenhatósága mellett) elismertette (Szulejman szultán athnáméja, 1566) s a ...
SZULEJMÁN (TÖRVÉNYHOZÓ) (1494-1566): török szultán 1520-1566 között. Alatta éli az Oszmán Birodalom a fénykorát. Három fő irányban hadakozott: Magyarországon, a Földközi-tengeren a spanyolokkal, és Perzsiában.
György a törököktől kért segítséget, s a török szultán érkezésének hírére a Habsburgok elmenekültek.
a Habsburgok kikosarazták, Lajos király pedig az elzálogosított királyi birtokokat követelte vissza tőle. Később olyan pletykák terjedtek (a velencei követnek mesélte állítólag egy török pasa), hogy János vajda titokban megegyezett a török szultánnal.
Ezen keresztül tömegesen hatoltak be. Tovább növelte a bajt, hogy Giustiniani ekkor súlyosan megsebesült, így képtelen volt tovább irányítania védelmet. A város elesett, és a török szultánok székhelye lett Isztambul néven.
Lásd még: Erdély, Fejedelem, Vitéz, Nádor, Pozsony
 
|