Kezdőlap (Szandzsák)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Magyar történelem 1 » Szandzsák


 

Szandzsák

Magyar történelem 1 SzáműzetésSzapolyai János

SZANDZSÁK: A vilajeteket alkotó kisebb katonai- és közigazgatási egységek. A szandzsák élén a bég állt. A bégek katonai és polgári feladatokat egyaránt elláttak.

 


szandzsák/bég:
A bég az ótörökben török főnemest és fejedelmet jelentett. Jelentése főhivatalnok, főtiszt, békebíró, a modern törökben egyszerűen úr. A 16-17.sz.

A budai szandzsák defterei ismereteink szerint 1546-ban, 1559--ben, 1562-ben, 1570-ben, 1580-ban, 1590-ben és 1613-ban kerültek összeírásra. E hát összeírás közül az 1570. és 1613. évi nem maradt fenn.

A budai basa volt a leghatalmasabb úr, kerületéhez 10 szandzsák tartozott, Szerémtől Nógrádig és Török-Koppányig. A temesvári basa alatt 5 szandzsák bégje állott a Bánságban és Gyulán.

E létszámok azonban - későbbi analógiák és a török hadszervezet ismeretében - még akkor is erősen eltúlzottaknak látszanak, ha helytálló az a Mátyástól származó híradás, miszerint hét további szandzsákbég volt a hadban, ...

Midőn Szulejmán Mohamed harmadik vezért Rumélia haderejével Buda ellen küldi, ugyanakkor Ahmedet, a nikápolyi szandzsákbéget 2000 főnyi csapatával, a havasalföldi és moldvai román vajdák 18.

A vilajeteket (megyéket) szandzsákra osztották, azokat pedig nahijékre. A megyék élén a beglerbég, vagy más néven a pasa állt; a szandzsákat a bégek vezették, a nahijék élén pedig az aga állt.

Ómoldova 1554 után szandzsákközpont, az egykori Haram (Krassó) megyét magában foglaló modavai szandzsák központja volt. Az külön érdekes, hogy a törökök nem a korábbi központot, Haram erősségét (későbbi nevén Újpalánk) választották.

kancellária nem szakértő gárda vilajetre (4),szandzsákra osztás központ: Buda
kaza = bírósági körzet (kádi = bíró)
defterdár = adószedő (dzsizje, haradzs =adófajták)
részlegesen megmarad magyar közigazgatás is
nincs erőszakos mohamedán térítés ...

Lásd még: Erdély, Hódoltság, Fejedelem, Temesvár, Jobbágy