A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE HATODIK KÖTET SZERKESZTI SZILÁGYI SÁNDOR KIADJA AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R. TÁRSULAT BUDAPEST Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat betüivel 1898 ...
Magyar Nemzeti Testőrséget hozott létre (120 főből állt), ennek az volt a célja, hogy udvarhű arisztokrata csoportot hozzon létre, itt volt testőr Batsányi János. Szegényházakat, dologházakat, árvaházakat állítatott fel.
A magyar nemzet nem egységes faj, hanem sok egymással rokon népnek vegyületéből állott elő.
A magyar nemzet szempontjából Mária Terézia valamivel jobb volt, mint III. Károly, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. A trónon legidősebb fia, II. József, a "kalapos király" követte 1780-ban.
A Magyar Nemzet 1950. január 2-ai száma az újonnan létrejött kerületek első budapesti napjairól számol be. Újpestről ezt írja: "Újpesten hétfőn reggel meghitt ünnepségeket rendeztek Döbrentei Károlyné, a IV.
A magyar nemzeti öncélúság fogalmának első teoretikusa a költő-hadvezér Zrínyi Miklós volt. Viszont az ő irodalmi munkássága csak visszhangja volt kora magyar közvéleményének.
Bor - magyar nemzetség 2.7.190 Borbála - Gonzaga Lajos felesége 3.3.340 Borbála - Zsigmond magyar király felesége lásd Cillei Borbála ...
A magyar nemzet története Levédiától 1050-ig Ajánlott konfiguráció: Microsoft InternetExplorer 4.0/5.0; Képfelbontás:1024x768 bpp ...
Midőn honszerző őseink hazánkban letelepedtek, a hét hunnszkitha törzs egyesüléséből alakult magyar nemzet nemzetségekre (generationes) oszlott, melyeknek száma a honfoglalás idejében 108-ra rúgott; ...
A sors megtagadta Bethlentől azt a dicsőséget, hogy az egész magyar nemzetnek ő legyen a herosa, hanem mégis az egész magyarság körül szerzett elévülhetetlen érdemeket az által, ...
a) Senki se merjen magyar nemzetiségű vagy egyáltalán Magyarországon született rabszolgát vagy rabszolganőt, még ha idegen származású is, Magyarországon kívülre eladni vagy kivinni, kivéve olyan idegen nyelvű rabszolgákat, ...
A magyar nemzet utóbb minden jóravaló intézményt az ő korára vitt vissza. 1083-ban VII. Gergely őt és fiát, Imrét a szentek sorába iktatta s a magyar nép ez időtől fogva kegyelettel üli meg a szent király testének felemeltetése napját, aug.
Rádai Pál kiad egy kiáltványt, melynek címe: Recrudescunt Ezen mű híres mondata: 'Ismét felszakadtanak az híres magyar nemzet sebei'. Ebben leírja a szabadságharc okait. Ez a mű egész Európához szól.
1593-ban a keresztúri zsinat megállapítja, hogy eddig a magyar nemzetnek nagy becsülete volt külföldön, mert az 'orthodox confessio' és a tisztesség jellemezték a kinti magyar diákokat.
1647. évi LXXIV. törvénycikk A török portához küldendő követségekről; és hogy Ő felsége követe mellett, a magyar nemzetből is kell egy személyt egyenlő hatalommal elküldeni ...
Simon Zoltán: Füzér, vár. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2003. Archaeological Investigations in Hungary 2003. Szerk.: Kisfaludi Júlia. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Magyar Nemzeti Múzeum. Budapest, 2004., 216-217. Vendégházak ...
Lásd még: Erdély, Fejedelem, Pozsony, Nádor, Királyság
|