    Lásd még: Erdély, Fejedelem, Királyság, Esztergom, Országgyűlés
Vencel magyar király, ahogyan a 17. században elképzelték (rézmetszet) 1304-re kiéleződtek II. Vencel és Habsburg Albert közötti ellentétek.
MÁVAG - Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak Kőbánya Autót készítő gyáraink közül a legtöbb eredetileg más célokra létesült. Történetükben az autó csak később, a legtöbbször nem is főprofilként került gyártási programjukba.
századi magyar királynék már az új, keresztény életeszmény hordozói és megvalósítói voltak. A dolog természetéből adódóan minden magyar király felesége idegen országból jött. Ezt az elvet már többnyire a pogány magyar fejedelmek is érvényesítették.
{235.} III. ERDÉLY A KÖZÉPKORI MAGYAR KIRÁLYSÁGBAN (896-1526) FEJEZETEK 1. ERDÉLY HONFOGLALÁS KORI ŐSLAKÓI 2. A MAGYAR HONFOGLALÁSTÓL A TATÁRJÁRÁSIG 3. A TATÁRJÁRÁSTÓL A MOHÁCSI VÉSZIG 4. KÖZÉPKORI MŰVELŐDÉS ERDÉLYBEN ...
A Magyar Királyság székvárosának visszafoglalására 1686- ban két különálló hadsereg vonult fel. A fősereg, amelyet Lotharingiai Károly vezetett és körülbelül 40 ezer katonából állt és mintegy 50 ostromágyúból meg számos egyéb felszerelésből.
A magyar királyság fennhatóságát az újonnan alakult moldvai vajdaság felett a közeli székelyek hadereje biztosította.
Az új magyar király, mint annyi más, számára ekkor fontos személyt is, sietett lekötelezni a fiatal arisztokratát, Habsburg Mária familiárisát, és a délvidéki védővonal kulcspozíciójába, temesi ispánná nevezte ki.
Péter - magyar király (1038-1046) 2.1.165, 345, 2.2.1, 10-35, 50-60, 70, 75, 105, 120-140, 165-175, 185, 215, 230, 270, 315, 2.5.75 Péter - magyar királyi kamarás (1490) 4.8.190 Péter - magyar vitéz (†1369) 2.10.460 ...
Apja I. Béla magyar király, anyja Richeza (Adelheid) lengyel hercegnő. Szent Lászlónak egy gyermeke született: Piroska (Priske), aki később bizánci császárné lett. [2] ...
50 évig ült a magyar királyi trónon a XIV-XV. sz. történetének egyik legvitatottabb személyisége. 1998-ban ünnepeltük Luxemburgi Zsigmond születésének 630 évfordulóját.
Szent István a magyar királyság megszervezése során részben a korábban, még a X. század folyamán épített hatalmas földvárakat tette központokká, de új várakat is emeltetett.
Osztrák császár és magyar király (1916. november-1918.november), az utolsó Habsburg uralkodó.
Szapolyai János magyar király és Izabella lengyel kir. hercegnő fia, szül. Budán 1540 jul. 7., megh. Gyulafehérvárt 1571 márc. 14. Ifju kora viszontagságok és sok megpróbáltatás közt telt el (l. Izabella).
SZAPOLYAI JÁNOS (I. JÁNOS) (ZÁPOLYA) (1487-1540): magyar király 1525-1540 között, erdélyi vajda 1510-1520. 1526-ban ő is a török ellen vonul az erdélyi sereggel, de nem ér oda időben. November 5-én a köznemesség királlyá választotta.
A Magyar király egyezséget közvetített a csehek és a lengyelek között. A három király 1335-ben Visegrádon kötött egyezséget. Az új rendelkezés értekmében a távolsági kereskedelem útvonalait Bécs kikerülésével cseh-morva teületekre vezették.
Rudolf magyarokkal méltányosabb bánásmódot képviselő Mátyás főherceget (a későbbi magyar királyt (1608-1619)) bízta meg a tárgyalásokkal.
És a világtörténelemnek legelőször szentté avatott királya is magyar ember volt -Szent István magyar király. Kell ennél nagyobb művelődéstörténeti büszkeség egy népnek? Ezt pedig a középkor Nyugat-Európája egytől egyig tudta és értékelte is.
a népsűrűség azon helyeken volt igazán alacsony ahol a törökök vilajet székhelyet alapítottak, a török hódoltság alatti Magyar Királyság és Erdélyi fejedelemség területein lényegesen nagyobb a népsűrűség ...
(Vak) Béla magyar király. 1132. július 22. előtt A trónkövetelő Borisz, Kálmán király eltaszított feleségének, Eufémiának a fia III. (Ferdeszájú) Boleszló lengyel herceg támogatásával betör az országba. A Borisz ellen készülő II.
1335-ben volt az a híres királytalálkozó, melyre Károly Róbert magyar király meghívására János cseh, Kázmér lengyel király, Károly morva őrgróf, Wittelsbach Henrik bajor és Rudolf szász herceg érkezett, s oly nagy jelentőségű egyezmény született, ...
1764/65. évi XXXV. törvénycikk A magyar királyi udvari kanczelláriánál egy nemzetbeli tanácsosnak alkalmazásáról 1764/65. évi XXXVI. törvénycikk A katonai rend által gyakorolt különféle rovatalok megszüntetéséről ...
1102től a magyar királyságban a horvát-szlavón bán a király főtisztviselője. a tatárjárást követően Magyarország déli övezetében további bánságok alakultak: a szörényi és a macsói. a mohácsi csata után a báni méltóság megszűnt.
1686-ban, Buda felszabadításának évében Caraffa generális szállta meg Debrecent s félmillió forintos hadisarcot, többet, mint a Habsburgok magyar királyságának egész évi adójövedelme, hajtott be rajta.
    Lásd még: Erdély, Fejedelem, Királyság, Esztergom, Országgyűlés

|