kormányzó leginkább valamely államfő helytartójának címe, ki mint ilyen, az egész ország, vagy egyes részeinek politikai vagy katonai igazgatását vezeti, de néha igy nevezik valamely testület, intézet, lovagi vagy egyházi rend élén állókat is.
A kormányzót, a tanácsosokat, tekintettel a három nemzetre és a törvényesen bevett négy vallásra, az országgyűlés hármas jelölésének figyelembevételével a király nevezte ki.
A roueni kormányzót XIV. Lajos utasította volt, hogy Rákócziban előkelő személyt lásson, aki megérdemelte Franciaországtól a szíves fogadtatást.
Esküvő és kormányzóság András nagy unalmában feleség keresésével töltötte idejét. Így vette el Gertrúd hercegnőt, VI. Bertold isztriai és krajnai őrgróf illetve merániai herceg leányát.
Zdenkó - cseh kormányzó lásd Sternberg Zdenkó Zeliorbis - hun király 1.8.5 Zeme - hun család 1.2.195 ...
GUBERNIUM: kormányzóság, a Habsburg uralom alatt álló Erdélyi Fejedelemség legfőbb kormányhatósága 1691-1867 között. Élén gubernátorként rendszerint magyar származású főurak álltak.
rendelkezésére, akinek saját nagybátyja, a kormányzó, is terhére volt. Ettől csakhamar megszabadult, amidőn rábirta, hogy az Alföldre menjen a török ellen (1458 márc.).
A hadsereg vezére Luitpold herceg, Bajorország és Karantánia kormányzója volt, mellette vonult Theotmár salzburgi érsek, a birodalom prímása. számos püspök és apát kíséretében.
Az országot 7 főkapitány irányította, azonban ez nem volt elég a rend megtartására, kormányzót kellett választani. A nemesség támogatásával Hunyadi lett a kormányzó (1446-1452).
Nem állott élén oly európai hirű hadvezér és államférfiú, mint Bethlen volt s mint kormányzó sem érte utól Rákóczi nagy elődjének tehetségét.
Amíg Martinuzzi (Fráter) György volt a váradi római katolikus püspök s egyben Erdély teljhatalmú kormányzója, a reformáció Váradon nem szervezkedhetett nyíltan egyházzá.
Aligha lehetett Kossuth-követőnek nevezni, mégis megkísérelte a kormányzó érdemeit a valóságnak megfelelően összefoglalni: "A képviselőház, megemlékezvén Kossuth Lajosnak azon hervadhatatlan érdemeiről, melyeket az 1848-iki törvények megalkotása, ...
1415-ben Perugia kormányzójaként egy lázadás során fogságba esett, s egy látomás hatására kiszabadulva a ferences rendbe lépett. Híres hitszónok volt, pápai legátusként elsősorban Kelet-Európában tevékenykedett.
Hunyadi János Budát tette meg kormányzói székhelyévé. 1447-ben a várat is átvette az elhunyt Hédervári Lőrinc nádor fiától, Hédervári Imrétől.
Ebben a döntésben nagy szerepe volt a nemességnek, ezért később a kormányzó erre a rétegre támaszkodott és támogatta őket. Fellépett a bárói túlkapások ellen, és bevonta a nemességet a közigazgatásba.
7 tagú királyi tanács 1446. kormányzóvá választják Hunyadi Jánost. 1456. futaki országgyűlés: Hunyadi László és Cillei megegyezése, majd kivégzések. 1457. Hunyadi Mátyás királlyá választása Szilágyi Mihály segítségével.
Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság kiemelkedő hadvezére, anyja pedig Szilágyi Erzsébet. 1458 és 1490 között I. Mátyás néven magyar király, 1469-től cseh (ellen)király, 1486-tól pedig Ausztria hercege volt. [1] ...
1446. évi I. törvénycikk Kormányzó választása 1446. évi II. törvénycikk Hogy az elfoglalt javakat mindenki engedje át és adja vissza birtokosaiknak, a nem rég épitett várakat rombolják le ...
1258 A stájerek felkelése elűzi a tartományt 1254 óta kormányzó Gutkeled nembéli István szlavón bánt. Válaszul IV. Béla hadjárattal hódoltatja Stájerországot, melynek hercegévé fiát, Istvánt nevezi ki.
A pasa az oszmán birodalomban régebben egyes tartományok (vilajet, pasli) kormányzójának, közigazgatási és hadi vezetőjének címe, később (1934 - ig) tábornoknak megfelelő katonai rang Törökországban.
két tény határozta meg: a trón alkalmasság szerinti öröklése és a hatalom keresztény jellege. István a hatalom minden jogát gyakorolta, hiszen törvényhozó, legfőbb bíró-feladatát egy évben egyszer, Nagyboldogasszonykor látta el-, hadvezér, kormányzó ...
Felhoznám igazolásomra Szent László példáját, aki szabadságjogaink megőrzésére fegyvert fogott egy idegenek tanácsával kormányzó király ellen, és megfosztotta őt trónjától.
Lásd még: Erdély, Fejedelem, Vitéz, Pozsony, Esztergom
|