Főkapitányság A fővárosi rendőrség központi hivatala, közvetlenül a főkapitány vezetése alatt áll és ennek utján igazgatja a főváros közigazgatási kerületeinek megfelelő rendőri kerületeket, a kerületi kapitányságokat.
A főkapitányságok kapták az országgyűlés által megítélt pénzösszeget a várak építésére, amiből a kerületi fizetőmester fizette a mérnököket és a kőműveseket (míg a jobbágyok ingyenmunkát teljesítettek).
Ez a főkapitányság (generalis capitaneatus) időközönkint újabban is feléledt háborús időkben. Báthory Zsigmond alatt (1597-98) Sennyei Pongrác, 1602-ben szalontai Tholdi István a székelyek főkapitánya.
Védelem: Országot főkapitányságokra osztották (Felső Magyarország, Alsó, Észak- Dél-Dunántúl, Horvátország) Ezek ellenőrizték a végvárakat, és a fallal erősített városokat, ennek a főközpontja Bécs volt, a 17. századtól az Udvari Haditanács.
Ez az intézkedés később a hadak között nagy változásokat okozott, amelyeket el is szerettünk volna érni a főkapitányságok felállítása után. Elmondtam, milyen volt a nép első felhevülése, amikor fegyvert ragadott.
Ferdinánd biztosainak a várost, hogy azután 1559-től a felső-magyarországi főkapitányság székhelyéül szolgálhasson.) ...
Rákóczy főkapitányságát Radeczy István püspök nem érhette meg, s 1587. jul. 15-éig járó püspöki illetékét, már végrendeleti végrehajtói vették kézhez. 3) Radeczy püspök királyi helytartói tisztét haláláig viselte, s mint helytartó, ...
Apja halála után már 8 évesen elnyerte a pápai főkapitányságot. Fiatalon Esterházy Pál nádor udvarában nevelkedett, majd belépett a császári-királyi seregbe.
Aligha lehet ugyanis véletlen egybeesés, hogy az Alsó Részek Főkapitányságának létrehozása - vagyis: Kinizsi Pál temesi ispán befolyási övezetének említett nagyfokú kiterjesztése - úgy tűnik nagyjából egybeesik az új erdélyi vajda kinevezésével.
1622. évi XXIII. törvénycikk A komáromi és győri főkapitányságokról, meg a többi hadi tiszttartókról 1622. évi XXIV. törvénycikk A magyar ügyek kormányzására és az ország jövedelmeinek a kezelésére nézve az ország közvégzéseinek a megujitása ...
6 főkapitányság fejedelem (Gyulafehérvár) országgyűlésnak csak tanácsadói jogköre van kancellária nem szakértő gárda vilajetre (4),szandzsákra osztás központ: Buda kaza = bírósági körzet (kádi = bíró) ...
Lásd még: Erdély, Pozsony, Nádor, Végvár, Vármegye
|