Azok a békeszerződések, melyeket a Szövetséges és Társult Hatalmak 1919. december 9-én Romániával és 1920. június 4-én Trianonban Magyarországgal kötöttek, Erdély magyar történetének új fordulatot adtak.
László trónigényei csupán anyjának a békeszerződésbe foglalt ünnepélyes óvásában nyertek kifejezést. De az öröm a békesség helyreállta felett korai volt. Erzsébet néhány nappal a béke megkötése után meghalt és László ügyét nagybátyja III.
A békeszerződés értelmében a Duna-Tisza köze és Erdély is Habsburg-fennhatóság alá kerül. 1699. február 5. A bécsi Udvari Haditanács magyar ezredeket oszlat fel és szélnek ereszti a végvári katonaságot. 1699. március 3. Londonban III.
A városlakók viszont az első perctől méltatlankodva nézik az erőszakoskodást és fosztogatást, kérnek és tiltakoznak, hogy csendesebben viselkedjenek; a békeszerződés megszegése a legsúlyosabb bűn.
január 25-én, Konstantinápolyban aláírt török-velencei békeszerződés - amely tizenhat esztendős háborúskodás végére tett pontot - magyarázta a törökök Magyarország elleni vállalkozásainak megszaporodását.
Amikor 1920-ban a trianoni békeszerződéssel Erdélyt a Román Királysághoz csatolták, a román uralkodó osztály, az egységes nemzeti állam ideológiájából kiindulva, a nemzetiségi kérdést az asszimilációs politika útján akarta megoldani.
Különleges fontosságú megállapodásokra, mint amilyen a hosszú lejáratú békeszerződések kötése vagy megújítása volt, valamelyik főméltóság - egy Árpád-házi dux társaságában - személyesen látogatott el, és az uralkodóval közvetlenül szerződött.
Justinus császár és a nyugati türkök első kagánja, Istemi közötti békeszerződést megerősítse, amiről Menandrosz bizánci történésztől értesülünk.
Az ekkor kötött békeszerződés értelmében került III. István öccse, Béla herceg - a későbbi III. Béla - Konstantinápolyba. Ennek ellenére 1164-ben ismét betört Magyarországra, és egészen Bécsig jutott. Barbarossa Frigyes császár ekkor III.
április végén aláírták a szatmári békét, rá egy nappal a kurucok letették a fegyvert a majtényi síkon - a békeszerződés büntetlenséget ígért a felkelőknek(amnesztia) + helyreállította a nemesi jogokat és a rendi dualizmust - a kedvező feltételek a ...
Lásd még: Erdély, Fejedelem, Magyar király, Királyság, Országgyűlés
 
|