Kezdőlap (Árpád-ház kihal)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Magyar történelem 1 » Árpád-ház kihal


 

Árpád-ház kihal

Magyar történelem 1 Árpád-házÁrpádkor

Az Árpád-ház kihalta és az interregnum.
Nemzeti dynastiánk kormányzatának legfontosabb feladatai abban állottak, ...

 


Az Árpád-ház kihalása utáni évtizedet interregnumnak szokás nevezni a magyar történelemben, annak ellenére, hogy az országnak volt koronás királya. Az elnevezést mégis az indokolja, hogy a 14.

1.) Bevezetés - az Árpád-ház kihalása utáni trónharcból az Anjouk-házbeli Károly Róbert jött ki győztesen - a kiskirályok ellen vívott harcok után 1323-ra ő lett az ország egész területén az uralkodó - Az Anjouk-ház ezt követően több mint egy ...

Andrással az Árpád-ház kihalt, a feudális magyar állam fennállásának legsúlyosabb válságát élte át. A magyar trónra pályázók között egyetlen olyan jelölt sem volt, aki döntő támogatást tudhatott volna maga mögött.

Az Árpád-ház kihalását követő 7 esztendő alatt ugyanis másik két származását tekintve ugyanolyan jogos trónkövetelő is megfordult a magyar trónon. A cseh Vencel és a bajor Ottó hercegek, akik a második államalaptó, IV.Béla unokái voltak.

ERDÉLY TÖRTÉNETE A TATÁRJÁRÁSTÓL AZ ÁRPÁD-HÁZ KIHALTÁIG
(a)
(A tatárjárás Erdélyben. Lőrinc vajda újra benépesíti Erdélyt. A román népelem megjelenése Erdélyben. István ifjabb király, mint Erdély hercege.

Béla s az utolsó Árpádok veszteségeiért dús ajándékokkal kárpótolták a kolostort, mely azonban az Árpád-ház kihaltával a pártvillongásokban újra sokat szenvedett.

1301. január 14.
Meghal III. András magyar király. (Holttestét a ferencesek budavári kolostorában temetik el.) Az Árpád-ház kihal férfiágon.

Lásd még: Árpád-ház, Erdély, Kőszeg, Esztergom, Magyar király