Géza vezér és Sarolta fia; Esztergomban született 975 táján. 995-ben fényes kisérettel menvén Bajorországba, feleségül vette II.
századi krónikakompozíció 969-re tette azt, az ennek szövegét kivonatoló Kézai Simon krónikája - nyilván elírás révén - 967-re, míg lengyel kútfőkben 975 szerepel.
975-ben született, Esztergomban. Erős fizikai és szellemi nevelésben részesült. ? ő a kijelölt utód, Géza megkezdte a főembereket István mellé állítani, de halála után mégis lázadás lesz ?
és 975. évi adatokat tartalmazó forrásoknál jobb, megbízhatóbb, az eseményekhez közelebbi időben keletkezett forráshelyek) alapján lehet feltételezni.
Britanniában pedig kaotikus viszonyok uralkodtak: a szigeten több királyság létezett (975 -ig) melyek az őslakos kelta-brit lakosságot uralták, ám kb. 400 -tól mind gyakoribbak voltak az új népek által végrehajtott betörések és fosztogatások.
I. (Szent) István király (kb. 975., Esztergom - 1038. augusztus 15., Székesfehérvár) az első keresztény magyar király, a keresztény magyar állam megalapítója és a magyar keresztény egyház megszervezője.
Lásd még: Koppány, Sarolt, Fejedelem, Esztergom, Apátság
|