Kezdőlap (1722)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Magyar történelem 1 » 1722


 

1722

Magyar történelem 1 17211723

1722-ben végül Mária Terézia rendelte el Pest-Buda utcáinak kivilágítását.
1727-ben Budán már közel 80, néhány évre rá már félszáz olajlámpa világította meg az éjszakai utcákat.

 


" Igy szól gróf Pálffy Miklós nádor 1722. máj. 12-én kelt leirata a megyéhez, melyben szivére köti, a tettes statusok által a haza szükségére az ország kassájába ő felsége dispositiójára és egyéb commissióbeli kiadásokra, ...

Atyja, a császár, elfogadtatta a női örökösödés törvényét Csehországban, az osztrák tartományokban, Erdélyben, majd 1722. Magyarországban is, és nagy gondot fordított legidősebb leánya nevelésére. Kezét 1736 febr. 15.

Magyarország az 1722-23-as országgyűlésen fogadta el. Halála után mégis kirobbant az osztrák örökösödési háború. KEMÉNY JÁNOS (1607-1662): erdélyi fejedelem 1661-1662 között. Vezetöje volt 1657-ben II.

László 1722. Ung vmegye, 1724-26. Szatmár vmegye alispánja. Ugyancsak egy K. László (1772-1803) 1776 óta nagyváradi kanonok és kisprépost. K. János a mult század végén debreceni, majd kassai kerületi főtartománybiztos. K. Pál, 1778.

A Pragmatica Sanctiora vonatkozóan hozott 1722-i határozatot újra becikkelyezték. 4. A Mária Terézia férjének, Lotharingiai Ferencnek, mint uralkodótársnak letett hűségesküt becikkelyezték. 5.

galánthai gróf Esterházy Antal (1676. február 3. - Rodostó, 1722. augusztus 8.) kuruc tábornagy.

Ez vezetett végül előbb Érsekújvár elestéhez, majd a katonai összeomláshoz, Nagymajtényhoz. Rákóczi fejedelem huséges kísérője, a magyar irodalom kiemelkedő személyisége, Mikes Kelemen szintén pestisben halt meg, 1722-ben Rodostóban.

Lásd még: Pozsony, Kiváltság, Jobbágy, Fejedelem, Főispán