Kezdőlap (1691)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Magyar történelem 1 » 1691


 

1691

Magyar történelem 1 16901692

1691-ben kiadták a "Diploma Leopoldinum"-ot, eszerint miután visszafoglalták a magyar területeket, nem állították vissza a területi egységet. A Délvidéket és Erdélyt például külön kormányzat alá rendelték.

 


1691-ben és 92-ben Rákóczi családjában jelentős események történtek. Kollonics tudta nélkül 1691 június 24-én Juliánna nőül ment a már meglehetősen koros gróf Aspremont-Reckheim Nándor Norbert altábornagyhoz.

Az 1691.-i Lipót-féle diploma 14. pontja a székelyekről úgy intézkedik, hogy az adómentesség fejében úgy, miként eddig, a haza védelmére saját költségükön katonáskodni tartoznak.

E hitlevél, mely szerint intéztettek Erdély belügyei több mint százötven éven át, Erdélyország Fogaras várában összegyült rendei által elfogadtatván, az eredeti szövegen országgyülésen kivül tett jelentékeny változtatásokkal 1691 dec. 4. kiadatott.

Katoni pályafutását a Czobor huszárezredben kezdte, amelynek 1691-ben ezredesi ranggal parancsnoka lett. Először a francia hadszíntéren, majd Itáliában vitézkedett.

A bevételhiánnyal küszködő budai városi tanács 1691-től többször is kérvényezte, hogy a kamarai igazgatás alatt lévő fürdőket, a sörházat és a révdíjat adják át a városnak.

Szulejmán (1687-1691) uralmával kezdődik, tehát így számunkra már kevésbé fontos, ám szeretném hangsúlyozni, hogy azért ismeretes olyan XVIII. századi éremlelet a történelmi Magyarország területéről, amelyben török pénzek is voltak.

GUBERNIUM: kormányzóság, a Habsburg uralom alatt álló Erdélyi Fejedelemség legfőbb kormányhatósága 1691-1867 között. Élén gubernátorként rendszerint magyar származású főurak álltak.

Badeni Lajos szerbiai, havasalföldi várak visszavétele; Eger, Nagykanizsa, Erdély megszállása (Lotharingiai Károly)
1690. Diploma Leopoldium
1691. szalánkeméni győzelem
1697. zentai győzelem
1699. karlócai béke ...

A Diploma Leopoldinum gyakorlati következményeként Erdély az élére állított kormányzótanács (gubernium) útján közvetlenül a bécsi udvari kancellária irányítása alá került. 1691. dec. 4-én I.

Bár a nagyvezír a következő évben, 1691-ben ott maradt a szalánkeméni csatatéren, a háború tovább folyt hullámzó esélyekkel, ...

Lásd még: Erdély, Fejedelem, 1690, Örökösödés, Pozsony