1582. évi II. törvénycikk Az ingyen munka és az állandó katonatartás 1582. évi III. törvénycikk A nyolczados és a helytartósági törvényszékeket, a rendes birák teljes számával a maguk törvénykezési időszakaiban tartsák ...
1582-ben zsinati határozat intézkedik arról, hogy a Németországba menő diákok a kapott segéllyel ne éljenek vissza. A 'jótéteményes' (alumnus) tanulók aláírással kötelezték magukat arra, hogy visszatérve egyházi szolgálatba lépnek.
1582. december 14. A POZSONYI KÁPTALAN TANÚVALLATÁSA AZ IRAT: B: SNA Pozsonyi kápt. hitelesh. Capsa 15. Fasc. 7. N. 9.
Egerben huszár hadnagyként szolgált 1579-1582 között. Vérfertőzéssel vádolták mert feleségül vette unokatestvérét Dobó Krisztinát. Botrányai miatt először Erdélybe, majd Lengyelországba menekült.
Az időszak legjelentősebb nádora Esterházy Miklós (1582-1645.)volt. Ő alapvetően Habsburg párti volt, és ellenezte Erdély különállását, ugyanakkor képes volt a magyar nép érdekvédelmére is, hiszen a törökök kiszorítására törekedett.
» Kristóf halála (1582. május 2. után kormányzók helyettesítették a távol levő István királyt és a kiskorú fejedelmet. István király halála után három évvel (1589. decemberben) kezébe adták a kormányzást az ifjú 16-17 éves fejedelemnek.
Iván és Báthory István (lengyel király) vívtak háborút az utóbbi győzelmével. A győzelemben a svédek is segítettek, így a Kurlandi hercegség egy része az övék, a többi része egy időre a lengyeleké lett az 1582, 1583-as békék értelmében.
Lásd még: Erdély, Jobbágy, Tized, Vármegye, Főispán
|