Kezdőlap (1551)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Magyar történelem 1 » 1551


 

1551

Magyar történelem 1 15501552

1551. májusban a tordai országgyűlés általános hadfelkelést hirdetvén, a székelyeknek Fráter György felhívására tüstént fejenként (capitatim) kellett táborba szállniok. A főispánok és székek vezetői mellé négy-négy előkelőt rendelnek segédkezésre.

 


Az 1551-es esztendőből fennmaradt városi tanácsi rendelet a Debrecenben tartózkodó nem debreceni polgárokra is kiterjesztette azt a korábbi határozatot, mely szerint a vasárnapi istentisztelet idején árusítók portékáit el kell kobozni.

Az 1551. év kezdetével Egerben is nagy változások jöttek elő. Zay Ferencz, Dobó várnagy társa Szolnokba neveztetett ki, helyébe Mekchey István a marmarosi só-kamara praefektusa küldetett Egervárába. 1) Az eddigi kir.

SYLVESTER JÁNOS (1504-1551): a magyarországi reformáció kiemelkedő alakja. Magyar nyelvre fordította az Újszövetséget, s magyar nyelvkönyvet is szerkesztett.

(1551-től Zay helyett Mekcsey István volt a másik várnagy.) Dobó kapitánysága alatt folytatódott a vár megerősítése. Az 1552. évi török ostrom tette ismertté a nevét, amikor az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére meg tudta védeni a várat.

Ferdinánd alatt az egri várhoz adóztak, 1551. pedig az akkor épült Szolnok várához csatolták őket; de Szolnok már 1552. török kézre került.

A késleltetésen túlmenő sikert legfeljebb abban az esetben remélhettek a védők, ha beköszöntött az esős, hűvös őszi időjárás, mint Temesvár első ostromakor, 1551-ben, vagy akkor, ha felmentő sereg avatkozott a harcba, mint Szigetvár 1556.

Ezt a támadást a török az 1551-es Castaldo vezette német egységesítési kísérlet megtorlására indította. Két sereg indult.

De Martinuzzi György megöletése 1551. és a török háboru kitörése, ujabb el nem hárítható akadályokat gördítettek F. politikája elé.

(1482-1551)
Perényi Péter
(1502-1548)
Roggendorf a kiürített váralji Szent Péter külvárost elfoglalja, s kétezer fegyveressel megrakja.

Mindenesetre Szulejmán azért bölcsen kikapcsolt egy hadszínteret: 1547-ben öt évre békét kötött a Habsburgokkal Magyarországon, s ezzel néhány évre egy terhet ledobott magáról. A béke azonban még a lejárta előtt összeomlott. 1551-ben Fráter György - ...

Izabella származása, férjhez menetele, egyénisége, "vallásossága"
Izabella, mint királyné
Izabella ledérsége
Izabella idegenpártolása Fráter György (1482-1551)
Az államférfi és az ember
Fráter György meggyilkoltatása János Zsigmond (1540-1571) ...

A gyalui egyezmény kudarca után Fráter György megkezdte a hatalom kiépítését Erdélyben (ld. Erdélyi Fejedelemség). Az Erdélyi Fejedelemséget és a Királyi Magyarországot 1551-ben ismét Habsburg főség alatt igyekeztek egyesíteni, de sikertelenül.

Lásd még: Erdély, 1552, Fejedelem, Pozsony, Vitéz