olló olyan szerszám, melynek müködő része két élesre fent acéllemezből áll, melyek szorosan egymáshoz simulva mozgathatók s ez által az éleik közé eső tárgyat ketté szelik.
Mivel a tű és az olló okozhatja a keresztszemes hímzések során a legtöbb balesetet, itt ejtenék még pár szót egy olyan kellékről, ami megkönnyítheti a hímzést és védi az ujjaidat. Ez az eszköz pedig nem más, mint a gyűszű.
Olló, sniccer, hobbiszike A szükséges vágószerszám a minták méretétől és a papír vastagságától függ. A vékony szalvétákhoz és a kicsi motívumokhoz inkább a kisebb, hegyes végű olló a megfelelő.
Olló Elkészítés: A koszorú alapokat kenderzsinegből készítjük, amelyhez választhatunk vastagabb natúr kenderzsineget, vagy drótos kenderzsineget is. Levágunk a kiválasztott kenderzsinegből 2,5 métert, majd kettéhajtjuk és a zsineg felénél egy kb.
olló kés vágólap vonalzó gombostű filc cérna anyag Elkészítése: A szabásminta elkészítéséhez vágjuk ki azt a méretet amekkora kockákat szeretnék (10-20-30 cm). Különböző színeket válogassunk össze és ezeket is vágjuk méretre.
- olló - ecset - tű, cérna - festék - dekupázsragasztó - dekupázspapír A tükör keretét tetszőleges színnel befestjük. A képen látható tükröt még egy speciális, ún.
- Olló, tű Így csináld: 1. Vágj ki egy 16 cm x 12 cm-es négyzetet sárga filc anyagból cikcakk ollóval.
- olló. Az anyag leszabásához éles, nagy olló kell. A fonalak vágásához, különösen az azsúr készítésénél kis manikűrollót használok. - gyűszű.
A takaró szalag az olló és a cérna nélkülözhetetlen. A karikára meghajtott drótszálat behúzom a harisnya anyaggal. Összefogom az alját és cérnával alaposan körbetekerem. (10. kép) ...
Az íves részeknél a varrásszélességet az olló hegyével csipkedjük be. A becsípések 1 cm távolságban legyenek egymástól, és a varrás előtt 1 mm-ig érjenek, így az íves részek kifordítás után szépen kifekszenek majd.
Olló, karton, ha sablonnal dolgozunk, ceruza, egy nagy asztal és végül néhány szabad óra. A száraz gyapjúra mindig vigyázzunk, ne legyen vizes, mert úgy már nehezen használható. A száraz gyapjút ne a vizes asztalon tároljuk! ...
- olló Elkészítése: Olyan újságot válasszunk, aminek dupla lapjai vannak. Szedjük lapjaira. Egyik sarkánál kezdjük el összehajtogatni. Szemmértékre kb. 2,5cm széles csíkokat kell kapjunk. A végét rögzítsük ragasztóval.
Karcolásos (kotort, vakart) technika: Kellékei: festett tojás; kés, olló vagy szeg. Nagyon egyszerű tojásdíszítési mód; a mintát belekarcoljuk a festékbe. Vigyázz a kezedre! ...
Egy pillanatig sem tartott és már is került olló, ragasztó, kézi tűzőgép, és kis tündére boldog pillantásaitól kísérve elkészült az első bútordarab, a pisilős baba asztala.
fehér vastag karton, vagy fehér dekorgumi hobbi ragasztó olló ecset, vagy szivacs a festéshez sárga akril festék rózsaszín ceruza piros festék, vagy alkoholos filctoll fekete festék vagy alkoholos filctoll hobby lakk ...
Nem engedi a színét, gondold csak el, ha összefestékezed a ruhád, és nem mosod ki mielőtt megszárad, akkor már csak ecetes olló viszi ki a foltot ;-)Szóval ez már nem fog, nem folyik, nem színez.
A szivacsanyag vágásakor jól használhatjuk az elektromos kést, de az éles és hosszú olló is megteszi. A szivacsot középen és a széleken ajánlatos az ülőlapra ragasztani, mert a kárpit ráfeszítésekor elmozdulhat.
Folytasd tovább (talán hagyj egy kis helyen a környékén a javításhoz) s amikor megszáradt, akkor egy hegyes tárggyal (olló, fogpiszkáló, mi tom' én :-)) szépen lefaraghatod a túlcsordulást, vagy az eltévelyedést.
000-ből mindent kaptam az itteni hobbi boltban...Ezek kellettek:Óriás színes gyöngyök,damil,üvegfestékek,gipsz keret,szalvéták,tempera,csillámló festékek/ragasztók,olló,papír,4-5 Kubus üveg(mert gyönyörű alakú)Sztem érdemes kipróbálni:)' ...
Lásd még: Dekoráció, Textil, Koszorú, Ajtódísz, Vágás
|