Stressz, pszichopatológia 8 óra munka, 8 óra görcsölés: a munkahelyi stressz hatásai ...
Ha tehát a pszichopatológiai tapasztalatokat is számításba vesszük, akkor a lélek olybá tűnik, mint az úgynevezett pszichikai jelenségek kiterjedt tartománya, mely jelenségek részben tudatosak, részben tudattalanok.
Haley (1971) a pszichopatológia és a kommunikációs zavar összefüggéseit szintén a paradoxonok jelenségében ragadja meg.
A kórkép legfôbb pszichopatológiai sajátossága a hétköznapi eseményekkel kapcsolatos, szinte folyamatos aggodalmaskodás, túlzott félelmek, szorongások.
A kontrollcsoportot is alkalmazó tanulmányok szerint a depresszív szülők gyermekeinél az általános pszichopatológiai tünetek rátája relatíve magas, 30- 45% között változik, de ennél jóval nagyobb gyakoriságok is előfordulnak (3, 15).
Ugyanakkor a két pszichopatológia közti nagy átfedés közös mechanizmusokat is sejtet. Agorafóbiában az elkerülő viselkedés az anticipátoros szorongással kapcsolatos, míg a "klasszikus" pánikra ez nem jellemző.
Az evolúciós biológia most kezd, mint önálló tudomány megjelenni a pszichopatológiák területén (evolúciós pszichopatológia).
Eközben az alkalmazott pszichológia más területei, és az ezeket megalapozó kutatások jelentősen fejlődtek, például a pszichopatológiai ismeretek felhasználása is kilépett az egészségügyi alkalmazás köréből és az iskolapszichológiai munkában is ...
A pszichopatológiai állapotfelmérésben célzott vizsgálatok [pl. globális jellegű értékelés: Brief Psychiatric Rating Scale (BPRS), depresszió - Hamilton-féle depressziós skála és így tovább] nyújthatnak segítséget, ...
Az egyes súlyossági fokok a hagyományos pszichopatológia nyelvén a következők: ...
Kiemeli, hogy a gyermekkori hiperaktivitás-figyelemzavar szindróma, a tanulási zavarok, illetve a viselkedés zavar olyan krónikus állapot, mely jelentős pszichopatológiai rizikótényezőként értelmezendő.
Komolyan kell venni és időben kell elkezdeni a kezelést, mert sokszor későbbi pszichiátriai betegségek , mint depresszió, személyiségzavarok fejlődnek ki felnőtt korra ezekből a gyermekkorban induló pszichopatológiai eltérésekből.
33. Kézdi B.: Pszichológiai és pszichopatológiai szabályszerűségek az öngyilkossági folyamatban. (in: Budai - Füredi: Az öngyilkosság a szociálpszichiátria szempontjából). Budapest 1986., MPT.
neuropszichológia transzperszonális pszichológia ??????? kísérleti pszichológia egzisztenciális pszicbológia pszichopatológia pszicholingvisztika ...
cselekedeteinek és képzeleti tevékenységének tudattalan jelentését vizsgálja; ezen a kutatáson alapuló pszichoterápiás módszer, melyet az áttétel, az ellenállás és a vágy ellenőrzött értelmezése jellemez; s végül pszichológiai és pszichopatológiai ...
Nincs olyan pszichopatológiai kórkép, amely fellelhető lenne a környezetéből kiemelt egyénben.
Az aszténia kifejezés, mely a klasszikus pszichopatológia fontos fogalma volt, nem szerepel a DSM diagnosztikai rendszerben, s gyakorlatilag megszűnt a használata az angol nyelvű szakirodalomban, beleértve a tankönyveket is.
Lásd még: Pszichológia, Viselkedés, Stressz, Szorongás, Személyiség
|