Környezeti hatások Az környezeti ártalmak szerepet játszanak az endogén ártalmak kialakításában. A károsító tényezők időbeli megjelenését tekintve a felosztásuk: ...
Környezeti hatások A szülők kezdettől fogva másképp viszonyulnak a fiúkhoz és a lányokhoz, más játékszereket adnak nekik, más tevékenységeket erősítenek meg, ...
A környezeti hatások jelentősnek bizonyultak a dohányzás elkezdésénél, az alkoholfogyasztásnál és az ikerpárok droghasználatánál.
Örökletes tényezők és környezeti hatások, konfliktusok egyaránt felelősek a személyiségünk formálódásában és bizonyos betegségekre való hajlamosságunk kialakulásában is.
Adolf Meyer az amerikai pszichiátria meghatározó alakja már az 1900 évektől bírálta Kraepelin felfogását, Meyer egy affektív spektrumról írt, amelybe a biológiai és a környezeti hatásokra kialakuló depressziók is beletartoznak.
Tézisük, hogy állandó környezeti hatásoknak vagyunk kitéve, és az ingerek a szervezet részéről kiváltanak valamilyen kondicionált választ. Figyelmen kívül hagytak olyan központi fogalmakat, mint tudat, akarat, szándék.
Szerencse, hogy a fia a negatív környezeti hatások - szülői ház - ellenére nyitott az emberi érzésekre, és nem örökölte anyja csorbult értékrendjét.
genetikai és környezeti hatások együtt formálják a személyiséget genotípus: a test teljes génkészlete, öröklött jellegzetességek fenotípus: az egyén adott pillanatban megnyilvánuló tulajdonsága és jellemzői ...
A környezeti hatások között kitüntetett jelentősége van a más emberek részéről érkező hatásoknak. Döntő fontosságú a szülők, illetve a család hatása. De ahogyan nő a gyerek, egyre nagyobb befolyást gyakorolnak rá családon kívüli személyek.
Doxazmák (téveszmék): olyan megingathatatlan téves gondolatok vagy hit, ami nem magyarázható a kulturális környezeti hatásokkal. Esetenként idővel egyre jobban kidolgozottá válhatnak, és téveszmerendszerek jöhetnek létre.
És igen, az is bánatot okozhat, hogy az ipari méretű környezeti hatásokkal szemben, úgy érezzük, nem tudunk mit kezdeni.
Az okok között leginkább genetikai okokat említenek, de sokkal valószínűbb a genetikai és környezeti hatások együttese.
A hétköznapi gondolkodáshoz energia kell, és a környezeti hatások eredménye. A meditáció viszont megpróbál túljutni a gondolkodáson, mint aktivitáson.
a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelyek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától - az első életévektől kezdve- számottevően elmarad, ...
Atomrobbanáshoz hasonlítható környezeti hatások Még a takarítás is káros lehet? Újdonságok ...
A pszichológiai értelmezés szerint a szorongás bizonyos környezeti hatások következtében kialakuló félelem. A genetikai hátteret igazolják az ikerkutatások, a prevalencia5 nemi különbsége, és a jelenleg is folyó genetikai marker-vizsgálatok6.
3. Milyen okokra vezethető vissza a depresszió, mint betegség? Külső környezeti hatásokra, belső tulajdonságokra, az egyéniség zavaraira? ...
Tekintve, hogy a stressz szót a mindennapi életben igen gyakran és több különböző értelemben is használják, helyénvaló, hogy meghatározzuk a stressz fogalom három összetevőjét. Ezek: a veszélyeztető környezeti hatások (az ún. stresszorok); ...
A fizikai bajok így tehát állandó szorongásos vagy depressziós alapon lépnek fel a leggyakrabban, a negatív környezeti hatásoknak és a stressznek különösen kitett személyek esetében.
A jobbféltekét aktiváló környezeti hatások és a humorális aktivitás ...
A szakirodalmi adatok szerint a szülők depressziója nem pusztán mint genetikai hajlamosító tényező, hanem mint a nevelési légkör által közvetített hátrányos környezeti hatás is növeli gyermekeik pszichés labilitását vagy speciálisan a depresszív ...
Mások a környezeti hatásokra rugalmasabban változó magatartási egységekként működnek, például bevésődés (imprinting).
- akkor jön létre, ha a bőrben található faggyúmirigyek kivezető nyílása valamiért eltömődik, és sajnos rendszerint be is gyullad. A pattanás általában serdülőkorban több tényező - hormonális változások, veleszületett hajlam és környezeti hatások ...
Ez majdnem kizárólag a csakis környezeti hatásokra visszavezethető, átmeneti alvászavarokban (szokatlan helyzetek, utazás, múló stressz, stb) van így; ...
Tyeplov megállapította, hogy az idegrendszer típussajátossága nem több, mint vele született és az egyedi élet folyamán alig változó élettani alap, amelyre a külső, környezeti hatások ráépülnek, ...
A zavar hátterében genetikai és erőteljes környezeti hatások bonyolult összjátékát feltételezik. Az autonom idegrendszer hyporesponsibilitása nagy valószínűséggel fontos szerepet játszik.
hajlamos egyének kompenzáló mechanizmusai kevésbé bírják a terheket, és egy ponton túl képtelenek megfelelően reagálni a problémákra. Természetesen a biológiai adottság önmagában - jóllehet meghatározó - nem dönt el mindent. A környezeti hatások is ...
Ennek révén a szerep én-azonos magatartássá válik, s nem a köznapi értelmű tettetést, megjátszást jelenti. A szocializáció minden szakaszában a környezeti hatások belsővé válása valósul meg, kialakítva és formálva a személyiség erkölcsi arculatát, ...
ez: nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan Donald Hebb (1975) a fejlődés meghatározó tényezőit felvonultatta. Hebb osztályozását a 2. táblázat mutatja. Az ő IV. és V. faktora szintén a fajspecifikus és az egyéni eltéréseket eredményező környezeti hatásokat ...
Kulcsár a pszichopátia genezisében rámutat a korai környezeti hatások szerepére, nevezetesen, hogy az SMA csak elégséges szociális ingermennyiségre fejlődik megfelelően, s az SMA-nak döntő szerepe van a viselkedéstervezésben és indításban.
Lásd még: Viselkedés, Személyiség, Depresszió, Pszichológia, Szorongás
|