motiváció: izgalmi állapot, melyet hiányállapotot hoz létre és a hiány pótlására, a szükséglet kielégítésére sarkallja az egyént ...
Hebb szerint a motiváció az élőlények a tevékenység végzésére irányuló tendenciája, amely erőssége szerint a mély alvásban mutatott alacsony és az éber, illetve izgalmi állapotra jellemző magas szintek között változik.
E védekező reakció mellékhatásaként az endopszichozin izgalmi állapotot vált ki azokon az agyterületeken, ahol megkötődik.
A szorongásos rosszullétek valójában pillanatról-pillanatra kreált eszkalálódó testi izgalmi állapotok, melyekben az fokozza fel a tüneteket, hogy a beteg mindig csak a következő fázisra koncentrál, valahogy úgy, hogy "úristen, ...
A gyógyszerek piacra kerülésével egyidőben garmadával kezdtek megjelenni a szaksajtóban olyan esetleírások, melyek arról számoltak be, hogy SSRI-al kezelt betegek súlyos izgalmi állapotba kerültek, öngyilkosságot kíséreltek meg, ...
A kísérleti személyeknek egy izgalmi állapotot növelő gyógyszert adtak (epinephrine-t).
Szerinte a viselkedés célja nem az idegrendszer izgalmi állapotának a csökkentése, hanem az állandó - mérsékelt - szinten való tartása, azaz tonizálása.
Felfokozott izgalmi állapot, valamint ingerlékenység jellemzi, mely rendszerint depresszióval váltakozik. Fanatikával, rögeszmékkel, 'megszállottsággal', tévhitekkel, hallucinációkkal jár együtt.
Más pszichiátriai betegségekben jelentkező súlyos szorongás és izgalmi állapotok kezelése, beleértve az alkohol- és drogfüggőség, ill. - megvonás következtében kialakult állapotokat is. 3. Szomatikus betegségekhez társuló szorongás. 4.
túlfűtöttség, emelkedett izgalmi állapot, felhangolt állapot; gátlástalanság; a saját személy túlértékelése; a hangulati élet kóros jellegű felfokozódásában mutatkozó elmezavar. manic-depressivedisease ...
- Aki, ha nem jut játékhoz, elvonási tüneteket produkál: izgalmi állapotba kerül, verejtékezik, remeg. - Aki azért dolgozik, hogy játszhasson, lehetőleg naponta, de mindenképpen rendszeresen. - Aki a pénzhezjutásért akár bűncselekményre is képes.
A vesztibuláris rendszer izgalmi állapota .................. nyilvánul meg. ájulásban agresszióban és feszültségben ...
Bizonyos pszichiátriai betegségeket, mint például a depressziót, a mániás állapotokat, a pszichózist szintén alvási zavar, esetleg fokozott izgalmi állapot kísérheti, ami akár életveszélyes kimerüléshez vezethet.
A neuroleptikumok a tapasztalat szerint kedvezően hatnak a feszültségre, agresszív izgalmi állapotra, alvászavarra, affektív zavarra, bár természetesen nem befolyásolják az oki tényezőket.
általánosságban heveny izgalmi állapotokban, agitációban, agresszióban vagy egyéb sürgős pszichiátriai beavatkozást igénylő állapotokban ...
Az Andris is odajött, dadogott, az izgalmi állapot a dadogását előhozta. Andrisból annyi maradt meg bennem, hogy a bemutatkozás után egy óra múlva a Bubulina nevezetű lány ott ült az ölében. Nekem akkor ebből annyi maradt meg, hogy szegény András! ...
esetén a szorongás folyamatos és állandó, nem korlátozódik meghatározott helyzetekhez. Jellemzi az irreális mértékű aggódás érzés, motoros (nyugtalanság, irritábilitás, remegés, izomfeszülés) és pszichés feszültség (vegetatív izgalmi állapot).
prefrontális részeit. A meditáció hatására az agyi izgalmi állapot mintázata eltolódott a negatív érzelmeknek megfelelő kép felől a pozitív érzelmeknek és alacsonyabb szorongásnak megfelelő mintázat felé.
Gyakori, hogy a bizonyos gondolatokra, érzésekre kialakuló, amúgy természetes izgalmi állapotot (például türelmetlenséget, nyugtalanságot, dühöt) értelmezi félre a beteg, azt véli pániknak, és megrémül tőle.
Lásd még: Viselkedés, Szorongás, Idegrendszer, Félelem, Személyiség
|