Az énképpel kapcsolatos kérdések ('Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem?') rendszerint a tizenéves korral hozhatók kapcsolatba; valójában kora gyermekkorral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni.
Énkép Az énkép a személy önmagáról kialakított állandósult mentális kép, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.
Énkép, önértékelés, önbizalom Az énképet a legegyszerűbben úgy határozhatjuk meg, mint az önmagunkra vonatkozó észleletek rendszerét. A jelentősége abból adódik, hogy központi szerepet játszik a személyiség szerveződésében.
Az énkép, éntudat, azaz a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk kialakulása a kisgyermek lelki fejlődésének egyik legfontosabb folyamata.
b.) énkép - az énkép a személyiségvonásoknak azon összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Fejlődésben meghatározó szerepe van az öntudat és az éntudat kialakításának.
Az "énkép pszichológia" két ismert kijelentése illusztrálja alapfeltételezésünket: "Olyan vagy, amilyennek hiszed magad", és: "mások rólunk alkotott véleménye közel sem olyan fontos, mint amit mi magunkról gondolunk".
Énkép és önészlelés Az énfogalom felépítése, koherens énfogalom és önismeret, a self típusai, diszkrepancia elmélet, aktuális/ideális self és az elégedettség (koherencia), énattribúció, az énattribúciót meghatározó folyamatok, önismeret (Smith, E.
Az énkép a saját magunkról kapott információból alakul ki a másokkal való kapcsolataink és saját értékelésünk folyamán, amely az ember teljes élményvilágának, egész létének központi tényezője; ez befolyással bír a világ észlelésére, ...
negatív énkép hiedelmek képesség hiánya hiedelmek Maslow szükségletpiramisának helyes szükségletsorrendje (kezdve a legalapvetőbbel): ...
- a személy énképének vizsgálatára, - a személy énképe és szociális tükrének összehasonlítására, - a személy énképe és én-ideáljának összevetésére.
A gyermek énképét saját iskolai teljesítménye függvényében alakítja, hiszen ebben a korban a szülői, rokoni elismerés, a barátok választása a jó teljesítményhez kötött.
Kora felnőttkortól kezdve számos különféle helyzetben megnyilvánuló általános instabilitás az interperszonális kapcsolatokban, énképben és hangulatban, és jelentős impulzivitás, azaz 5 vagy több az alábbiakból: ...
Például bővül az önismereted, reálisabbá válik az énképed. Ha önbizalomhiánnyal küzdesz, és ha önmagadra gondolsz, jórészt negatív gondolatok jutnak eszedbe, a beszélgetések segítenek abban, hogy objektívebben lásd magadat, ...
Már felszínes áttekintés nyomán is világos, hogy az időszak meghatározó énképe, alapmetaforája a gyermek. Óriási változás ez a Téli éjszaka mérnökéhez, vagy akár az Eszmélet vasút mellett lakó, hallgatag felnőttjéhez képest.
A fejlődési értelmezésekben is világos sugallata van mindennek az identitás kérdéskörére: énképünk most már nem egyszerűen az interakciók vagy a ránk nehezedő társadalmi reprezentációk következtében lenne megkonstruált, hanem annak révén, ...
Igen, de nem vették észre, mennyire meggyengült az énképem; sokáig nem látszódott semmi. A szüleim sem értették, mi bajom, ma sem értik. Amit látnak, számukra az van. Pedig, amikor neurózisba fordult a depresszióm, rettenetesen szenvedtem.
B Önismeret forrásai Az énkép változása a betegség kapcsán 10 Az életmód-változás nehézségei az időskorban 10 Új módszerek, új technikák elsajátításának nehézségei az időskorban 10 A tanulási folyamatot befolyásoló tényezők 10 ...
Azok, akiknek nagy a self-diszkrepanciája (az aktuális és vágyott énképe közti távolság), de anyagilag nem állnak olyan jól, a vásárlás helyett gyakran másféle tevekénységgel kompenzálnak: túl sokat isznak (alkoholizmus), ...
a hüvelykujj lelki szinten az énkép, fizikai szinten a fej és a gerinc; a mutatóujj: a szem és a fül; a középső ujj: az emésztőrendszer (beleértve a fogakat is, melyek állapota vagy hiánya az ujj két oldalán pontosan kitapintható); ...
Aztán szép lassan rájövünk, hogy azok a nagymenők, akiket egykoron majmoltunk, egyáltalán nem olyanok, mint mi vagyunk, egy olyan énképhez akarunk igazodni, ami távol áll személyiségünktől.
Énképünkkel ellentétes lenne az, hogy olyan önző emberek vagyunk, hogy még 20 forintot is megtagadunk embertársunktól. Veszélybe került önbecsülésünket csak úgy menthetjük meg, ha készségesen adunk egy húszast, vagy akár többet is.
ön-, (saját)maga, önmaga; ~-concept énfogalom; ~-deception önámítás, önáltatás, öncsalás; ~-destruction öngyilkosság, önpusztítás, önszétrombolás (FS) ; ~-effacing félrevonuló, elhúzódó, szerény; ~-image énkép, önkép; ~-perception ön-érzékelés; ...
Mánapság a reklámok zúdítják ránk az ideális test eszményét. A kép egyértelműen hatással van a felnövekvő generáció énképére, de vajon csak a lányok követnek el mindent, hogy hasonlítsanak az ideáljaikra?
Tevékenység: Rogers-i elvekre épülő pszichoterápia; mely során a problémája megoldását aktívan kereső személy - feltétel nélküli pozitív elfogadást, empátiát és kongruenciát tapasztalva - viselkedésében, énképében, ...
Szívügyének tekinti a sztereotípiák nélküli női és férfi lét megvalósítását, a kiegyensúlyozott párkapcsolatok elkötelezettje. Az egyenjogúság híve, és munkáját a nemek közötti egyensúlynak, a helyes belső női és férfi énképnek, ...
Aki szemközt találja magát a problémával, gyakran az első tapasztalatokból még nem képes profitálni - hangsúlyozza a pszichiáter. A depresszió ugyanis maga alá gyűri az ember személyiségét, rombolja az énképet.
A beteg figyelme könnyen elterelődik és állandóan áttér az egyik témáról vagy próbálkozásról a másikra. Hamis elképzelése alakulhat ki saját gazdagságáról, hatalmáról, találékonyságáról és tehetségéről, időnként lenyűgöző énképet formál magáról, ...
A feladatokat követő, terápiás szemlélettel vezetett csoportokon a mindennapi életre is alkalmazható tapasztalatokat, tanulságokat fogalmaznak meg, egymásnak visszajelzéseket adnak, reális énképük fejlődik.
Lásd még: Viselkedés, Személyiség, Pszichológia, Szorongás, Tapasztalat
|