Egy nő beszélgetései pszichológusával Bácskai Júlia A másik arcod című kötetét október 30-án mutatja be a Jaffa Kiadó Hegyi Barbarával és Józsa Imrével.
Beszélgetés önmagunkkal
Ha lejegyezzük, ami történt velünk, tárgyilagosabban ítélhetünk. Sokan ezért írnak naplót. De a naplóírás abban is segít, hogy felismerjük, milyen érzelmek hatása alatt állunk.
Beszélgetéseinkkor hallgassuk végig kedvesünket, anélkül, hogy bírálnánk tetteit, ítélkezzünk cselekedetei felett. Mindannyian mások vagyunk, mások az életfelfogásaink, egy-egy helyzetről másként vélekedünk: ...
Beszélgetés a nyolcvanéves Kányádi Sándorral Március 15-én a legrangosabb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át Bagyarik Cecília ...
Beszélgetési stílusunk eszközei a beszélgetés egyes motívumain belül jutnak szerephez.
Beszélgetéskor a társalgás rejtett szabályait folyamatosan, tudatosan monitorozzuk, hogy a kommunikáció gördülékenységét fenntartsuk. A Grice-féle relevancia elv szerint megjegyzéseinket az épp elhangzott témához fűzzük.
Beszélgetés, tárgyalás, megbeszélés közben számtalanszor előfordul, hogy valamilyen kisebb-nagyobb tárgyat tartunk a kezünkben.
Beszélgetéseim során azt tapasztaltam, hogy e rítusok elemei, ha más formában ugyan és legtöbbször csak az egyén szintjén, de megtalálhatók a mai városi gyászkultúrában is.
A beszélgetés során mindeketten, egymástól függetlenül elmondják, hogy kapcsolatuk nagyon szoros, mindent megbeszélnek, csak egymásra számíthatnak. Már csak ők vannak egymásnak.
A beszélgetésre építő pszichoterápia egyrészt az önismeret növelése révén a negatív énkép helyesbítéséhez járulhat hozzá, másrészt a betegterapeuta kapcsolaton keresztül a sérült kommunikációs mintázatok korrigálásában játszhat fontos szerepet.
- Beszélgetés a társakkal a tanult információról. - Áttekintés. Előzetes: a cím, alcímek, főbb bekezdések, fejezetrész rövid összefoglalója.
A beszélgetést Kánya Kata moderálta, a résztvevők között szerepelt Tari Annamária, pszichológus; Peller Mariann, műsorvezető; Bittsánszky Jánosné családreferens, a Katolikus egyház képviselője; Kovács Áron, műsorvezető; Máthé Réka, ...
Egy beszélgetés, egy kiló liszt Karácsonyi szeretet-szolgálatok Karácsonyi meglepetés Fórum ...
- a beszélgetést elősegíti a jól megválasztott környezet: kényelmes bútorok, intimitás.
[393] Beszélgetési szabályok. In: Pléh Cs., Síklaki I. és Terestyéni T. (szerk.): Nyelv - kommunikáció - cselekvés. W.Labov D.Fanshel OsirisBudapest 1997 395-435.
beszéd, beszélgetés, előadás. talk ign beszél; ~ around kertel, kerülget vmit; ~ beside the point mellébeszél vminek.
Pár óra beszélgetés egy idegennel, aki számodra olyan mintha mindig is ismerted volna. Rossz időben születtetek, és későn találkoztatok. Ezért mind a ketten tudjátok, hogy az első találkozás az utolsó is egyben. Vissza a cikkhez ...
Kötetlen beszélgetés a résztvevőkkel Megjelenésére feltétlenül számítunk, részvételi szándékáról várjuk mielőbbi visszajelzését a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Rogers a beszélgetés "vonatkozási keretében" a jelennel foglalkozik.
Laing: Beszélgetések gyerekkel A Hálón neveletlenné válunk Internetfüggőség határok nélkül Morális problémák a virtuális világok körül Cathy A. Malchiodi: A gyermekrajzok megértése Mikortól beszélhetünk internetfüggőségről?
Nappali: a beszélgetés öröme A bergamot, az atlaszcédrus és a geránium képesek arra, hogy megnyissák a kommunikációs csatornákat, és javítsák a hangulatot.
Az életmentô beszélgetéshez nem kell pszichiáternek lenni! Természetesen, ahogyan például a vízimentésnek megvannak azok a fogásai, amik megvédik a mentôt a fuldoklótól és az örvénytôl, ...
Melyek a segítő beszélgetés elemei, a segítő legfontosabb tulajdonságai Rogers elméletet szerint? b) Milyen jellegzetes tünetek alapján gondol vesekólikára? Mi az azonnali teendő, milyen alapápolási feladatai vannak a szociális gondozó és ápolónak?
A gyakorlati életben a személyészlelés két legfontosabb módszere a megfigyelés és a beszélgetés. A megfigyelés a jelenségek lényeges jegyeinek tervszerű és rendszere feltárása, a tények értelmezése, az okok és körülmények mélyrehatoló elemzése.
Csinos, de színtelen, visszafogott asszonynak tűnt a beszélgetés során, de egyszer csak hirtelen elbambult, teste megmerevedett, arcán különös, idegen arckifejezés jelent meg, végül arca kiüresedett. Testén finom remegés futott végig.
(Ülésnek hívunk 1-1 beszélgetést a pszichoterapeutával.) A családterápiás ülésre való eljutást maguknak családtagoknak kell megszervezni, hiszen a terapeuta senkit nem kötelezhet a részvételre.
Felkereste lelkészét, de a beszélgetés nem segített. Akkor elment családorvosához, aki megállapította, hogy depressziós, és antidepresszánst írt fel neki.
Esetünkben a Pintér családdal folytattunk hosszas beszélgetést. Elmondták, aggódnak Marci fiuk miatt, aki rosszul tanul, lop, csal, hazudik. Diána, az édesanyja, egyszer már odáig ragadtatta magát hogy egy hosszúnyelű cipőkanállal ütötte, ahol érte.
A szociális fóbiások félnek minden társas helyzettől, beszélgetéstől, ami súlyosabb lehet, ha a másik nemhez tartozó a beszélgető partner. Régóta ismert az elpirulástól való félelem ("erythrophobia").
Ha önbizalomhiánnyal küzdesz, és ha önmagadra gondolsz, jórészt negatív gondolatok jutnak eszedbe, a beszélgetések segítenek abban, hogy objektívebben lásd magadat, és képes legyél befogadni a környezetedtől érkező pozitív visszajelzéseket is.
Mondtad már a barátnődnek egy vidám beszélgetés közben, hogy "ne nevettess, mert bepisilek"? Érezted már, hogy gyertyaállás közben levegő áramlik a hüvelyedbe? Esetleg volt már aranyered?
A beszélgetés során a terapeutának a páciens hangulatváltozásait is érdemes nyomon követnie, mivel ez is sokat elárulhat a beszélgetés témája és a tünetek közötti összefüggésekről.
Célzott, szakember által vezetett speciális kommunikációk ('beszélgetések') és/vagy viselkedési gyakorlatok, amelyekkel a beteg élményei, érzései, gondolkodási sémái, magatartásmódjai megváltoztathatók és ezzel sok mentális zavar tünetei enyhíthetők, ...
Általában legalább 3-6 évig tartó, heti kettő vagy több pszichoterápiás beszélgetés szükséges.
A negyedik napon az egyik őr a rabok beszélgetéséből egy állítólagos, kívülről is segített tömeges kitörési kísérletről vélt hallani.
(Habár a heurisztikus emberismeretet taníthatják is egymásnak, mondjuk a diszkóbeli beszélgetések során.) A modellező emberismeret megszerzésénél viszont inkább hagyatkoznak könyvekre, folyóiratokra, filmekre, stb...
Nemrégiben tanúja voltam egy beszélgetésnek: az apa megmagyarázta a fiának - másodikos lehetett -, hogyan kell kivenni az újságot az automatából. A gyermek örömmel hozta, ugrott egyet és nyilván várta a dicséretet.
Nem minden terápia alapul beszélgetésen, hanem léteznek nem-verbális kezelések is.
Egy félénk és zárkózott egyetemista lány elvétve kapcsolódott be társainak beszélgetésébe, s ha kikérték a véleményét, feszültté és nyugtalanná vált, s láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
Az ilyen ember ha felnő, emberek között állandóan zavarban lesz, nem tud beszélgetést kezdeményezni, magába zárkózik, ha meg kell szólalnia, tenyere tocsogni fog az izzadástól, gyöngyözik a homloka, kiveri a veríték, ...
A páciens felkeres egy tanácsadót, aki egy körülbelül egy órás beszélgetés során néhány teszt segítségével felméri, hogy kliensének milyen esszenciákra van szüksége, valamint életmód tanácsokkal látja el.
Tevékenység: Pszichoterápiás szemlélettel vezetett célzott beszélgetések, melyek a beteg problémáinak felismerését, életvezetési nehézségeinek megoldását, egyéb kezeléseinek segítését és kiegészítését szolgálják.
Janka Zoltán , Németh György, Szántay Csaba , Szebik Imre, Szombathelyi Zsolt: Gyógyszerkutatás és a szervezet - kerekasztal-beszélgetés az MTA-n (klubrendezvény, 2006.11.29.) ...
Például decemberig, amikor a hónap tele volt nyüzsgéssel, emberi forgataggal, várakozó élményekkel, izgalmakkal, családi beszélgetésekkel, rengeteg finomsággal, aztán szilveszter felé ismét sok jóval, örömmel, ...
A Mindentudás Egyeteme múlt heti televíziós adásában Kéri Szabolcs beszélt a mentális folyamatok biológiai, pszichológiai és társadalmi összetevőiről. Az előadást, a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést és a riportfilmet most teljes egészében ...
Fontos a beteg meghallgatása, a panaszaival való foglalkozás, felvilágosítása a betegségérôl a bizalom elnyerése miatt. Így a compliance a kezelés során kedvezôbb lesz. A betegek igénylik az orvos figyelmét, a nyugodt beszélgetést panaszaikról.
Az interjú kapcsán kialakított orvos-beteg kapcsolat a későbbiekben a pszichoterápiás célzatú beszélgetésekben folytatódhat - hatékonyabbá teheti a gyógyítást. Az interjúkészítés során alkalmazzák a következő rendező elvet.
Lásd még: Személyiség, Depresszió, Viselkedés, Szorongás, Tapasztalat
|