Kezdőlap (Beszéd)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Pszichológia » Beszéd


 

Beszéd

Pszichológia BenzodiazepinBeszédzavar

beszéd - Hangadással történő kommunikáció, az emberi fajra és minden emberi közösségre egyetemesen jellemző (szemben a nyelv más kifejezési formáival, az írással és a jeleléssel), a nyelvi kifejezés legáltalánosabb és legtermészetesebb formája.

 


Közbeszéd és pszichológia folyamatok - Biztonság és biztonságérzet
Az elmúlt időszak belpolitikai történései, ha akarjuk, ha nem hatással vannak mindannyiunkra.

Testbeszéd, gesztus, mimika
A magatartáskutatók csak mintegy 50-60 éve kutatják a testbeszéd szerepét a társas érintkezésben, holott köztudott, hogy az emberi kommunikáció nem csak beszédből áll.

párbeszéd = lelki afrodiziákum
Az egymást szeretők rendszeres és koncentrált párbeszéde nélkül a kapcsolat kietlen marad, egyre tompábbá válik, majd végleg elnémul és elhal.

Az idegtudományi beszédmódra való lefordítás sokszor elősegítheti, hogy gondolataink világosabbá váljanak.

beszédaktus
nyelvi alakulat
ahol I. a szubjektív, II. az objektív, egyén feletti, interszubjektív oldalnak felel meg: 1. az alacsonyabb, 2. pedig a magasabb rendű szerveződésnek.

Beszédes stílus, stílusos beszéd
Egy hétköznapi reggelen, amikor találkozunk egy ismerősünkkel, és azt mondjuk neki "Szép napunk van!", akkor elsősorban nem meteorológiai információt van szándékunkban átadni.

Beszédes hallgatás
Egyrészt a makacs hallgatás, másrészt a gyilkos indulatok. Persze a tudományban is szoktak viták lenni, olykor indulatosak is. De mert ott mindenki hisz a maga igazában, nem fél vitatkozni. Az MPT ill.

Beszédmegértés: az adott nyelv szerkezeteinek, illetőleg a szavak, szókapcsolatok, mondatok és szövegegységek jelentésének megértése
Beszédpercepció = beszédészlelés ...

Beszéde végén beismerte, hogy a párt elkövetett súlyos hibákat is, de a júliusi határozatok ezeket feltárják, és kijelölik a helyes utat. Gerő nacionalista jellegűnek titulálta a tüntetést és elzárkózott mindenfajta engedmény elől.

beszéd, beszélgetés, előadás.
talk ign
beszél; ~ around kertel, kerülget vmit; ~ beside the point mellébeszél vminek.

beszédképtelenség
alexia
az olvasott szó jelentésének felismerési zavara ...

Beszédfogyatékosság - Kommunikációs zavar, a beszéd- és nyelvi fejlődés lassan, vagy nem indul meg, esetleg kórosan késik. Sérülés eredményeként is bekövetkezhet.

A beszédről szóló általános áttekintés után áttérhetünk a szociolingvisztika programjának megfelelően egy konkrét beszédközösség, az iskolai osztály vizsgálatára.

3. Beszédkényszer.
4. Cikázó gondolatok, felpörgött gondolkodás érzete.
5. Jelentéktelen apróságok, részletek kerülnek a figyelem középpontjába.

Párbeszéd, sok kérdéssel, párbeszéd két emberi lény között:
Nagyon félek, aludni sem bírok! Élni szeretnék, vagy meghalni? Te mit tennél?

A párbeszéd
A kisgyermek először szépen kér, majd hangosabban, erőszakosabban, végül toporzékol, földhöz veri magát, esetleg végigsöpör néhány polcon.

- Testbeszéd. Járj egyenes testtartással, lazítsd el arcizmaidat, hangod csengjen tisztán és érthetően - még ha nincs is túl sok kedved hozzá. Hosszú távon működni fog a dolog! ...

A Hegyi Beszédben Jézus Krisztus két utat mutat az örökkévalóság felé - a széles utat, amely a veszedelembe visz, és a keskeny utat, amely az életre visz (Mt 7,13-14).

A magyar beszédben a parlagias, nyers szókimondásnak, szitkozódásnak csaknem 900 éves hagyománya van. Csak az utóbbi százötven évben terjedt el a pallérozott nyelvhasználat. A múlt 19.

Távirati beszéd és szótári robbanás
Két éves kor körül bővülni kezd a szókincs, öt éves korig általában napi 10 szóval bővül.

0,6 enyhe beszédzavar, hosszabb reakcióidő
1 mérsékelt ittasság
1,4 a koordinált reakció határa ...

"Családi testbeszéd"-et tapasztaltam, amikor egy serdülőkorú leány, apja kíséretében, először hallott orvosától biztos információt betegségéről, onkológiai kezelésének szükségességéről. A kezelőhelyiségben, körben ültünk, a kamaszlány apja mellett.

Egyébként a testbeszéd "lefordításához" a legtöbb ember csak ösztönösen ért, ha ért. A nők élesebb megfigyelőképességüknél fogva jobban érzékelik és sokszor képesek is értelmezni a mozdulatok "üzenetét".

Mindennapjainkban beszédünk inkább elfedi, mint kifejezi testi jelenlétünk érzékelését. A mozgás- és táncterápia olyan önismereti út, amely önmagunk és a másik érzékelésének e rejtett, nem verbális rétegét tárja fel.

A gondolkodás és a beszéd közötti viszony a fejlődés során változásokon megy keresztül, azaz nem párhuzamosan, s nem egyenletesen alakulnak.

beszédfejlődés zavar, dadogás, diszlexia), a kiugró matematikai, zenei tehetség, satöbbi önállóan is megjelenhetnek, mint a rendhagyó dominancia jelzői.

Ez olyan fejlődéshez vezetett, amely - Huxleyt idézve - képessé tette az embert fogalmi gondolkodásra (racionális és képzetalkotó módon) és igazi beszédre, amelyben szavakkal és szimbólumokkal jelöl dolgokat és ideákat, s ez több, ...

Ez ischémiás méreteket is ölthet, és például fóbiásoknál, intenzív félelmet átélőknél kimutatható volt a beszédrégiók lecsökkent metabolikus aktivitása párhuzamosan a "megdermedés a félelemtől" szubjektív élményével (Fischer és mtsai, 1996).

A beszéd kivitelezésének több szintje lehet, mert a beszédprodukcióra a tévesztések rendszeréből lehet a legjobban következtetni.
….. 5.

kétnyelvűség - Azt a személyt tekintjük kétnyelvűnek, aki mindennapi beszédtevékenysége során két nyelvet használ és kétnyelvű környezetben él. A nyelvelsajátítási idő szerint megkülönböztetjük a korai, ill.

Gyakori, hogy a szorongó ember mimikája merevvé válik, az izmok feszültsége fokozódik, a beszéde lelassul vagy a mondatokat nem fejezi be, esetleg összefüggéstelenül kezd beszélni, képtelen a beszédet folytatni vagy dadogás lép fel.

: - beszédcselekvést gyengítés, kevésbé határozottá téve azt.
Ne előfeltételezd, hogy a másik megteszi, amit kérsz: Légy borúlátó! : - feltételes mód, képesség iránti pesszimizmus.

Az agresszivitás több síkon játszódik le (gondolati, beszédbeli, cselekvési sík.) Számos megnyilvánulási formájához tartozik: káröröm, mérhetetlen kiabálás, átkok és rosszkívánságok, szándékos károkozás és rombolás, hideg bosszú, ...

A tudatelőttes tartománya könnyen tudatba emelhető tartalmakat hordoz, mely tartalmak elsősorban gondolkodási folyamatokhoz, szóbeli emlékezet- és beszédmaradványokhoz kapcsolódnak (1940).

Általában jóval beszédesebbek, könnyebben kommunikálnak, mint mások, "beszélve" gondolkodnak. Jól teljesítenek azokon a területeken, ahol sokat lehet beszélni és érzelmeket kell kifejezni, még ha azok nincsenek is meg (színészet, politika).

A terápia során valódi párbeszéd alakul ki, hiszen minden közlésre van válasz és az érzelmek visszatükrözésével gátat vet az analitikus szabad asszociációs gyakorlatnak.

Társas képességeik erősen korlátozott volta a kommunikáció területén is jelentkezik, beszédfejlődésük egyenetlen vagy késik, hiányzik belőlük a metakommunikációra való képesség, sőt, nagyon sok autizmussal élő egyáltalán nem is beszél.

A bipoláris betegség rendellenes felhangoltsággal, túlaktivitással, izgatottsággal, alváshiánnyal, túlfokozott önbizalommal, szüntelen beszédkésztetéssel és kritikátlansággal jellemzett fázisa, sok tekintetben a depresszió ellentéte.

A magyar nyelvben számtalan 'beszédes" szólás vagy szófordulat található, amely segítséget nyújthat a test és lélek kapcsolatának értelmezéséhez.

John Morell nevetéskutató szerint, az első nevetés, nem a humorra adott válaszreakció volt, hanem az elmúlt veszély utáni megkönnyebbülés kifejezése lehetett, még a beszéd kialakulása előtt.

Konkrét megnyilvánulási formája lehet egy minden egyéb szempontból "normálisan" fejlődő gyermek megkésett beszéd- és mozgásfejlődése, illetve zavara, olvasás-, írás- vagy számolástanulási nehézsége.

Ez a belső bizonytalanság, a beszédben, a viselkedésben is megjelenő ambivalencia a környezet reakcióit visszafogottá teheti. Bárkit - beleértve a szakembert is ! ...

Sokat mondanak azok a beszédes szólások is, amelyek a légzéssel kapcsolatosak: 'elakadt a lélegzete, levegő után kapkodott, lélegzetelállítóan szép, visszafojtott lélegzettel várta'.

Igaz, az írás már inkább egy belső párbeszéd. Néha visszalépünk a szövegben, megnézzük, mit is mondtunk egy oldallal előbb és arra reagálva folytatjuk. Így jutunk el, oda, hogy már magunkban sem érezzük magunkat egyedül.

Egyes gyermekeknél tanulási- és teljesítményzavarok észlelhetőek, de ezek főleg a hatékony tanulási stílus hiányában, gyenge absztraháló képességben, motorikus ügyetlenségben, beszéd- és olvasási zavarokban manifesztálódnak.

Az egyénre jellemző magtartási, hangulati állapotban, munka-és beszédtempóban bekövetkező indokolatlan megáltozottság, mely huzamosabb idő óta fennáll, amint az illető egyre csak nehezebben tud leplezni.

- csökkent alvásigény; megnövekedett beszédigény;
- zavarodottság, idegesség; olyan cselekvésbe való bonyolódás, amelynek túl nagy a rizikója, hogy fájdalommal jár, illetve következményét, eredményét a külvilág nem ismeri el; ...

* Súlyos mánia pszichoszomatikus tünetekkel - a folyamatos beszédkényszer miatt nem lehet érteni a beszédet
*Mániás stupor - ritka, a páciens mozdulatlan, nem beszél, arca vidám.

Az "afázia" jelentése: Beszédzavar, képtelenség a gondolatok kifejezésére szóban vagy írásban, Képtelenség mások beszédének megértésére.

8. Gátoltság (a gondolatok és a beszéd lassúsága, megromlott koncentrálási képesség, csökkent motoros aktivitás)
0 Normális beszéd és gondolkodás
1 Csekély gátoltság az interjú során ...

A hangfelvételeknek egyébként vannak előnyei is, hiszen talán több részletet tudsz rögzíteni beszéddel, és érzelmekről is árulkodhat hangszíned. Rossz hír azonban, hogy jegyzetfüzetre a diktafon mellett is szükség van a további jegyzetek készítéséhez.

Meglassult gondolkodás, beszéd és mozgás, feledékenység, fáradékonyság, csökkent aktivitás
Alvászavarok (csökkent vagy fokozott alvásigény)
Étvágytalanság vagy fokozott étvágy
Halálvágy, öngyilkossági gondolatok, illetve kísérlet ...

Az alsó ajak vastagabb, mint a felső
- talpraesett, kitűnő a beszédkészsége, szórakoztató a társasága, vonzó, érzéki partner, társához hasonlóan ő sem mindig hűséges.

Gesztusok, beszéd stílus, öltözködés, illatok, a szemek villanása - az első benyomások már áruló jelek. Vannak, akiket azért el tudunk viselni, szigorúan tartva a három lépés távolságot, s csak muszájból találkozva vele.

Mi a Rorschah-teszt?
A nők vagy a férfiak beszédesebbek?
Mi a tic?
Mi a vitustánc?
Milyen fajtái vannak a felejtésnek?
Mi a Gestalt-pszichológia?
Mennyire fontos a lelki beállítottság?
Miért vallunk kudarcot?

Közös jellemzői: gyermekkorban a beszéd és kommunikáció, a mozgásfejlődés és az iskolai készségek fejlődésének területén elmaradt vagy kiesett készségek kiépítése, fejlesztése pedagógiai- gyógypedagógiai módszerekkel.

De kategorizáljuk embertársainkat nevük, anyagi helyzetük, társas kapcsolataik, öltözködésük, beszédstílusuk, műveltségük és még számtalan más dolog alapján is.

Láthatók, felismerhetők, vagy én magam beszélek róla.
- Ilyen a beszédstílusom, alaptermészetem, kapcsolódásaim, érdeklődésem.
- Ide tartozik a név, a fizikai megjelenés, a családi, vállalati, politikai vagy más jellegű nyílt kötődés.

A funkciózavarokról - és soha nem az egész személyről - szóló technicizált beszéd sikeresen tünteti el a tudományos ismeretek személyes, szubjektív eredetét. Sőt, a személyesség emlegetése kockáztatja a vállalkozás komolyságát.

Lásd még: Személyiség, Pszichológia, Emlék, Figyelem, Egyéb