Agresszió, mint tanult válasz A szociális tanuláselmélet az emberek közti interakciókkal foglalkozik. A szociális tanuláselmélet a kognitív folyamatok jelentőségét hangsúlyozza.
Az agresszió az az emóció, mely legikább felkelti a lélektan figyelmét. Legalább 37 elméletcsoport létezik az agresszióval kapcsolatban: az állatlélektantól a kibernetikáig.
Az "agresszió" jelentése: Egy országot leigázó fegyveres támadás, a belügyekbe való erőszakos beavatkozás.
Agresszió más fajoknál Lorenz etológiai kutatásai azt sejtették, az állatok rendelkeznek agressziót kontrolláló mechanizmussal, míg az emberek nem. Későbbi kutatások bebizonyították, hogy az állatok sem kevésbé agresszívak mint ez emberek.
Agresszió: többnyire szavakban, tettekben kifejezésre jutó megnyilvánulás, amelynek a célja más ember testi, lelki vagy egzisztenciális sérelmének az okozása.
Agresszió A depresszió elleni védekezés aggasztó formája az agresszió, vagy az ellen, aki elutasította az embert, vagy még gyakrabban önmaga ellen. "Az én hibám, hogy elutasítanak, tehát nem lehetek jó, büntetést érdemlek.
agresszió és tévénézési szokások tudatos önmérséklet 3. Azon minőségeket hangsúlyozzák, melyek megkülönböztetik az embereket az állatvilágtól ...
Az agresszió az a magatartás, amellyel egy állat érvényesül szociális környezetében.
Az agressziós témájú kényszer gondolati támadása irányulhat valamilyen szeretett személy vagy önmaga ellen. A bántalmazásos gondolatok gyakran szélsőségesen agresszív, szadisztikus képek formájában merülnek fel a betegben.
Az agresszió önjutalmazó szerepet is betölthet, az önbizalom fenntartását, esetleg növelését szolgálhatja. (Münnich, 1978) Ez olyan esetekben feltételezhető, amikor a gyerek helyzete kedvezőtlen, ugyanakkor ambíciója fokozott, önértékelése magas.
- az agresszió kifelé fordítása (kisülése) elégtelen. - az esetleg kifelé fordítható agresszió tárgya hiányzik, 3. Öngyilkossági fantáziák: ...
Hétköznapi agresszió Freud szerint az agresszió a szexuális ösztön mellett az ember alapvető ösztöne. A modern pszichológia szerint azonban az agresszivitás nem ösztönös megnyilvánulás, hanem a szociális folyamatok eredménye.
Harag és agresszió Lelki egyensúlyunk egyik pillére a bennünket érő stressz és az ennek nyomán gyakran keletkező frusztráció és harag helyes kezelése. Tippek, tanácsok, érdekes információk. 2 cikk Saját magunk és kapcsolataink megértése ...
Mi a közös az agresszióban és az önzetlen segítésben? Mi szerepe van a vallásnak a lelki egészség megőrzésében? Miért énekel valaki az esőben? Mi alapján választunk párt magunknak? Mire kellenek a konfliktusok?
Kiprovokált agresszió
Az is gyakran előfordul, hogy az áldozat kiprovokálja az erőszakot: történjen meg, amitől retteg. Ez a furcsa viselkedés nem azt jelenti, hogy mazochista lenne.
Nyitott, kevés agresszió. Változóan passzív vagy agresszív, megjósolhatatlan reakciókkal. Kontroll ...
A stressz és az agresszió közötti összefüggés vizsgálatára a kutatók 53 hím patkányon végeztek összesen öt kísérletet, melyek során először a hypothalamus nevű agyterület agresszióért felelős részét ingerelték elektromosan.
Az intenzív félelmi állapotok gyakran agresszióba csapnak át, ami utalhat a bal frontális gátló folyamatok kioldódására. Kényszerbetegek félelmeinek hátterében igen gyakori az agresszív késztetésektől való félelem.
Főként az agresszióval és az ellenségességgel kapcsolatban voltak vakfoltjaik. A lehangoltság, a kétségbeesés és a reménytelenség érzése rejtetten, vagy nyíltan jellemző rájuk.
Ha nincs, valószínűleg a legjobb kilépni a romboló kapcsolatból, amely agresszióhoz, s ritkán még gyilkossághoz is vezethet.
A lélektan mintegy 37 agresszióval kapcsolatos elméletet tart nyilván: az állatlélektantól a kibernetikáig.
Minden olyan fizikai, kémiai vagy pszichológiai behatás (pl. gyógyszer, méreg, sérülés, félelem, fájdalom!), ami az agyi szerotonin hatását gátolja, emberben és állatban egyaránt agresszió-fokozó hatású, ...
Mire felnőnek, már képtelenek lesznek arra hogy szorongásukat, érzelmeiket, olykor agressziójukat megfelelő pillanatban és erősségben ki tudják fejezni, mert ezeket a 'gyerekes' érzelmeket nem engedhetik meg maguknak.
(A fiúk esetében nem mutatkozott diszkrepancia a szülői és tanári megítélések között.) A súlyosan és közepesen depresszív anyák gyakrabban alkalmaznak a nevelés során erőszakot, agressziót (18).
Ebben a szituációban valaki gondoskodással és szeretettel álcázza munkatársa felé irányuló agresszióját, miáltal munkatársa számára lehetetlen lesz a megfelelő válasz.
(remegés, idegesség, szorongás, agresszió stb.). Az, hogy kinek mi sok vagy kevés, egyénileg igen változó. Általában 1-2 dl minőségi bor vagy 1 pohár sör az a mennyiség, amelynek még károsító hatása nincs.
gyerek megeszi a zöldséget A gyerekek is félnek a haláltól Jobb a nővér, mint a báty Félelmeik miatt nem mennek orvoshoz a tinik Boldogabbak az egykék Agresszívabbak lehetnek a vakmerő gyerekek A nehéz születés is állhat a gyermekkori agresszió ...
Az a feltételezés, hogy a depresszió valójában befelé fordított agresszió, szintén jól illeszkedik az evolúciós elképzelésekhez. A depressziós betegek gyakran fordítják feljebbvalóik iránt érzett dühüket önmaguk ellen.
A spektrumban balról jobbra haladva csökken a szorongás és fokozódik az agresszivitás - vagy autoagresszió (anorexia nervosa, trichotillománia, violens öngyilkosok), vagy heteroagresszió (exhibicionizmus, antiszociális személyiség) formájában.
A bal oldalon keletkezett sérülések túlzott agresszióról és aktivitásról árulkodnak. Ebben az esetben azon kell elgondolkodnunk, hogy nem vagyunk-e túlságosan vaskalaposak, rugalmatlanok.
szükséges, ha az érintett gyermek, vagy szülei erős szubjektív szenvedésélményt élnek át, vagy pedig objektív okok merülnek fel (mint például a tikek következményeként fellépő érzelmi zavarok, a napi tevékenységek akadályozottsága, erős önagresszió, ...
az agresszió önmagunk ellen fordítása a pszichés védekező-elhárító mechanizmus összeomlásához vezet.
Az öngyilkosság veszélyére hívhatja fel a figyelmet a beszűkült, probléma-központú gondolkodás, elszigetelődés, az önmaga felé forduló agresszió és az öngyilkosság módjának, idejének tervezgetése.
Mert nemcsak a fizikai erőszak minősül agressziónak, hanem minden olyan szándékos cselekedet, amelynek az az indítéka, hogy valakinek bajt, kellemetlenséget, vagy fájdalmat okozzunk.
A színlátás és a gyümölcsevés révén lehetővé vált nagy agyméret egyre nagyobb csoportokat tett volna lehetővé az előembereknél, s a nagy csoportokban egyre inkább megnőtt volna a csoporton belüli agresszió szabályozásának eszközeként szolgáló ...
A férfiaknál például sokkal gyakoribb probléma, ők ugyanis nehezebben teremtik meg a harmóniát az életükben. A nők viszont gyakrabban szenvednek az epekő bajoktól, mert náluk az agresszió kifejezése a nehezebb.
általánosságban heveny izgalmi állapotokban, agitációban, agresszióban vagy egyéb sürgős pszichiátriai beavatkozást igénylő állapotokban ...
A szervezetben a központi idegrendszer mellett a belekben, a vérlemezkékben és a hízósejtekben is megtalálható. Az agyban főként a középagyban és a hypothalamusban mutatták ki, ezek a központok felelősek a hangulat, az étvágy, az agresszió és a ...
másodlagos tünetek: szorongás, főleg a teljesítményszorongás, kudarckerülés, agresszió, visszahúzódás és gátoltság, figyelemfelkeltő viselkedés. A keresztcsatornák összehangolásának hiánya is feltűnő.
Az asszertivitás az agresszív és passzív viselkedés közti egészséges átmenetet képviseli, amikor nem bántjuk a gyengébbet és nem hódolunk be az agressziónak sem. Akiből hiányzik a magabiztosság és másoknak alávetve éli az életét ...
Épp így kialakulhat a tanárokkal szembeni agresszió vagy a totális unalom, ha nem "saját világukban" vagy számítógépes játékokban merülnek el.
A lelki betegségek kialakulásáért a tudattalan vágyakat és azok elfojtását teszi felelőssé, kulcsfogalmai a szexualitás és az agresszió. Mint módszer (szabad asszociáció) a tudattalan késztetések feltárására szolgál.
megbetegedéseket aktiválhat, és a gyermekben rosszul alkalmazkodó (maladaptív) viselkedést okozhat. Iskoláskorban stressz-helyzetek adódhatnak helyesírási és olvasási zavarok, családi konfliktusok, az osztályban előforduló agresszió, ...
kedvezőtlen irányú eltolódása nem korlátozódik a bipoláris betegekre. Ennek alapján nem tartható az a felfogás, hogy csak a rejtett bipoláris betegek volnának veszélyeztetettek az akathisia, agitáltság és mániás állapot, autoagresszió kialakulására.
Lásd még: Viselkedés, Személyiség, Depresszió, Szorongás, Pszichológia
|