poligámia (gör.) a. m. többnejüség. Ellentéte a monogámia (egynejüség). A P. Afrikában és az ázsiai népek közt dívik, ahol a nép erkölcsei és vallásai megengedik. A Korán a P.-t kifejezetten megengedi. A költség, melybe ez a fényűzés kerül, a P.
Poligámia - többnejűség. Régen a mohamedán és a zsidó kultúrkörben elfogadott volt.
Poligámia Igen gyakran használjuk ezt a kifejezést, de többnyire csak egyik jelentésével kapcsolatosan, azaz akkor, ha egy férfi titokban több házasságot köt anélkül, hogy a korábbi frigyeit felbontaná, elválna.
A muszlimokkal kapcsolatban sokunk eszébe a poligámia jut legelőször, azonban igazságtalanság lenne azt gondolni, hogy ez egy uralkodó tendencia lenne.
És most nézzük, hogyan működik a poligámia a kormos légykapóknál. Tavasszal a hím keres egy jó fészkelőlyukat, kijelöli körülötte a területe határait, udvarol az egyik tojónak, és párosodik vele.
Ennek ugyan ellentmond, hogy bizonyos társadalmakban nem a férfiak, hanem a nők "poligámok", s korunkban a (rejtett) poligámia egyre inkább mindkét nemre jellemző.
Azokban a társadalmakban, amelyekben a férfiakkal szemben nem érvényesül az elvárás, hogy a férfiak aktív, gondoskodó apák legyenek, s emellett még a poligámia is érvényesül, az érintettek tesztoszteronszintje is magas marad.
Elméletileg négy fő házasságformát ismerünk: a monogámiát és a poligámia 3 formáját: a poliginiát (egy férfi és több feleség), a poliandriát (egy nő és több férj), valamint a csoportházasságot (több férfi és több nő).
Természetesen erkölcsi szempontból nincs bocsánat a megcsalásra, de ahogy a férfiak védekezni szoktak: "genetikailag belénk van kódolva a poligámia". Manapság viszont úgy néz ki, a nőkbe is.
Olyan kapcsolat, amelyben nincs helye harmadik személynek. A régi időkben a zsidó, és a mohamedán kultúrában elfogadott volt a bigámia (kétnejűség) valamint a poligámia (többnejűség)is. műpénisz ...
Pihent agyak egyébként kiszámolták a péniszméret és a spermaszám alapján, hogy a férfiak poligámiája egyszerű tévhit - még ha egyes egyedeknek vannak is ilyen hajlamai. Evolúciósan az egész emberi faj a mono- és a poligámia közé esik.
Lásd még: Házasság, Feleség, Terhesség, Párkapcsolat, Szerelem
 
|