A NŐ KIELÉGÜLÉSÉT (ORGASMUS) ELŐIDÉZŐ SZEREK (DRAVANA) Anangaranga: Ameddig a nő párzás-közben nem elégül ki előbb, mint a férfi, addig a szerelem kéje nem sokat ér: ezért a szerelem művészetében jártas bölcseknek mindent el kell követniök, ...
Kielégülés (örömérzés), a szexuális gyönyör tetőfoka, amelynek létrejöttében az idegi tényezőkön kívül a gátizomzat összehúzódásának is fontos szerepe van. Az orgazmus az idő- és a térélmény átmeneti megszűnésével jár.
Egyéni kielégülés és szociális ellenállás
A "természetes szexualitás" hiedelméhez hasonlóan a másik hallgatólagos feltételezés sem állja ki a racionális vizsgálódás próbáját. A terápiás pártatlanságba vetett hit is valójában öncsalásnak bizonyul.
A vaginális kielégülés sokkal több, mint érezni, hogy "döfködnek" minket. Kérjük meg a párunkat, hogy játsszon velünk, lassítson, gyorsítson, pár másodpercre álljon le.
A korábbi kielégülési forrásokból vagy kielégülési hiányokból származó sajátos igények elmélete.
Szerelemre és kielégülésre számított? Inkább az utóbbi... Nem ismerhették egymást, hiszen idő sem volt rá, hogy kellőképpen előkészítsék a légyottot, mert ebben a korban, amelyben ő is volt, ...
A nő szexuális kielégülésének elmaradása, vagyis az anorgazmia egy partnerkapcsolatban jórészt a férfin múlik. Például, mert túl rövid előjáték után siet rátérni a közösülésre, ami szintén csak néhány percig tart.
A nők szexuális kielégülésének sokkal komplexebb feltételei vannak, mint a férfiakénak. Ezzel minden férfinak tisztában kell lennie! ...
Izgalom, plató, kielégülés, és megoldás. A szeretkezés szakaszai Hogy vadítsd meg a pasidat? 5 ezoterikus tipp az első csókhoz! ...
Hogyan történik a kielégülés? Minden az agy reakcióin múlik. Az agyalapi mirigy (thalamus) buzgón küldi a jeleket a nagyagykéreghez, amely, ha a szex élvezetesnek bizonyul, hipofízis hormonokat termel, melyek beindítják a szexközpontot.
- Mások lettek az ismerkedési szokások és helyszínek, kiment a divatból az udvarlás, trend lett a hamburgerszex, vagyis a nem minőségi, felejthető (szex)fogyasztás, az egyszerű és gyors kielégülés.
A nők között sokkal nagyobb eltérések vannak a szexuális reagálás létrejöttében és az orgazmus feltételeiben, mint a férfiak kielégülési jellemzői között.
Minél patológiásabb és irreálisabb valakinek az a rejtett szükséglete, amelyre a Másiktól vár kielégülést, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a házasság kudarcba fullad. A nárcisztikus személy örök ifjúságot, szépséget és csodálatot vár.
egyelőre mást mond, de a kauzális gondolkozás megbízhatóságáról meggyőződött asztrológus számára világos, hogy a női betegségek: a méhdaganat, a méhrák, a petefészek-gyulladások, a méhen kívüli terhességek, a frigiditás, a szexuális kielégülési ...
Férje jelenti számára az anyagi biztonságot és a szexuális kielégülést. Géza ugyanis jóképű, befektetésekkel foglalkozó pénzügyi zseni, akivel szeretkezni lehet, de lelkizni nem. Szeretője viszont csapott vállú, szemüveges zongoraművész.
Az Iszlám kiköti, hogy a férfinak meg kell várnia a feleségét, az ő örömét és kielégülését. A nőhöz közeledni is kedvesen és kényeztetve köteles a férfi.
A játékfüggő a nyeréstől várja a megnyugvást, a szexfüggő az alkalmi partnerektől remél kielégülést.
A szexualitás nem lehet emberségünkből kiszakított, elszegényedett ösztönmechanizmus, vagy kíváncsiskodó kísérletezés, technikai ,,gyakorlat'', puszta biológiai kielégülés.
Természetesen mindenki máshogy éli át a kielégülés pillanatait, azonban aki odafigyel, könnyen kiszűrheti a hamis férfi-orgazmusokat. A kíváncsi hölgyemény utánajárhat, a magömlés bizton eligazít. De mi a teendő, ha kiderült az átverés?
Miközben a párjának akar szexuális kielégülést szerezni, ne feledkezzék meg saját magáról, és fejezze ki igényeit. Emellett semmiképp se érezzen bűntudatot, ha ön jut el előbb az örömérzés tetőfokára.
Ugyanakkor tudományosan bizonyított, hogy a nők szexuális kielégülésében a hímvessző mérete sokkal kisebb szerepet játszik, mint ahogyan az a köztudatban él. Ennek ellenére a férfiak jelentős része elégedetlen a hímvessző méretével.
De ahogy egyre felnőttebb lesz, a kielégülésért sóvárgó szerepeinek száma is növekedik.
Ha egyedül dönthetsz magadról, szabadon, akkor már a tudat is kielégüléssel jár, hogy lám, mennyire neked való ez a világ. Mert akkor neked áll a világ. És nem kell elvenned mástól semmit, hogy jusson neked belőle.
A maszturbáció a nemi szervek kézzel történő ingerlése, az, amikor a csaj vagy a srác önmagának okoz kézzel szexuális izgalmat vagy kielégülést, orgazmust.
10 szextipp a tökéletes kielégüléshez Nincs is elégedettebb ember a Földön, mint egy pasi, aki éppen most juttatott el egy nőt a csúcsra. Azonban mi nők, nem mindig vagyunk annyira megelégedve, mint szeretnéd.
A G-pont ingerlése olyan kielégülést nyújt, amely semmi máshoz nem fogható. Megmutatjuk, hogyan találhatod meg tested legnagyobb örömzónáját, s hogyan edzheted olyanná, hogy segítségével bármikor képes legyél átélni az orgazmusok orgazmusát! ...
A szakemberek szerint az egy-két perc valóban túl rövid idő, ami nem elég a kölcsönös kielégüléshez, és, ha egy párra ez a teljesítmény jellemző, ott valószínűleg valamilyen fiziológiai probléma van a háttérben.
Sokkal fontosabb a játékosság, nem a feltétlen kielégülésre törekszenek. A Bika az egyik legérzékibb a csillagjegyek között, szinte sugárzik belőle az erotika. Nagyon fontos számára, hogy megfelelő alkalom adódjon a szenvedélyének fellobbanására.
A könnyű petting, simogatás, ölelkezés, csókolgatás megmaradhat, de komolyabb szexre és kielégülésre törekvés nélkül. A masszírozás sokat segíthet. Ha a nő már élvezi a masszírozást, akkor át lehet térni a simogatásra.
Két fő csoportját lehet elkülöníteni: a nemi vágy (libidó) hiánya amikor a szándék és aszexuális aktivitás igénye is hiányzik vagy csökkent, illetve az orgazmus zavara amikor valaki nagyon szeretné a kielégülést de az nem sikerül, vagy nem teljes.
A legtöbb nyugati ember azért fordul a keleti tantrához, hogy tökéletesítse szexuális kielégülését. Pedig ez csak a kezdet: ha lehet, ne ragadj meg ezen a szinten.
Kényelmessé tesz, fantáziát vesztett robottá. Gyors világunk gyors kielégülése. De hogy szerelem? Vagy akár szeretkezés? Semmi köze hozzá. Egyetlen haszna, hogy nemi-betegség-mentes. - Intera - Kapcsolódó cikkek: ...
Már amennyiben kórosnak minősíthető, ha a szexuális izgalom és/vagy kielégülés feltétele az ilyen ruhadarabok gyűjtése, simogatása, viselése, a genitáliák és/vagy az erogén zónák azokkal való ingerlése (fetisizmus).
Nemi rendellenesség rabja, aki a partnertől elszenvedett kínzatásban és megaláztatásban, vagy ezek kíséretében lel kielégülést.
A mazochista férfiak női ideálja az erős, büntető domina, aki testileg lelkileg meggyötri őket, mielőtt szexuális kielégüléshez jutnának.
1. Minden ember természetes képessége, lehetősége: a szexuális vágy, az izgalom és a kielégülés 2. A pszichoszexuális fejlődést biológiai, pszichológiai, kulturális-társadalmi tényezők alakítják ...
A nőknél a szexuális problémát a hüvelygörcs (vaginizmus) kivételével általában nem az aktus végrehajtása okozza, hanem a kielégülés hiánya. A hüvely megfelelő síkossága már elegendő ahhoz, hogy a nő részt tudjon venni az aktusban.
- A szex a fizikai, érzelmi és mentális egészségről szól, a menopauzával kapcsolatos kellemetlenségek viszont a vágy és a kielégülés csökkenéséhez vezethetnek. Mindezt önbizalomvesztéssel jár, ami a kapcsolat rovására mehet.
Vajon közülünk hányan érezték már, hogy elvesztették varázsukat miután elhagyták őket vagy véget vetettek egy kapcsolatnak, ami már több problémát jelentett, mint kielégülést?
Az "orgazmus" jelentése: A kéjérzés legmagasabb foka, szexuális kielégülés.
3 hónapja vagyunk együtt a párommal, eddig még nem létesítettünk szexuális kapcsolatot. Legutóbb mikor "játszadoztunk" egymással, mikor eljutott a kielégülésig azt hiszem jutott az én nemi szervemre is a váladékából.
Intimitás, közelség elmélyítése: Legyetek egymásra kíváncsiak, a szexualitáson kívül is. Ki hogyan él, hogyan gondolkodik különböző témákról, milyen az élete, mit szeret? A szex akkor valódi kielégülés, ha érzelmileg közel vagytok egymáshoz! ...
Soha nem késő a felnőttek által naponta gyakorolt örömszerzést elkezdeni. Ha elmúltál már 16, vagy 17, esetleg 18 éves és még szűz vagy, ne ess kétségbe! EIjön a te időd is, amikor vágyaid megértésre, kielégülésre találnak. Légy türelmes, megértő.
" Ha a férjem megpuszil, lemerevedek vagy görcsbe rándulok, és legszivesebben elaludnék." Még ilyen helyzetben is képes néhány nő az orgazmus elérésére, de ez nagyon gyorsan, hirtelen jön,és nemigen okoz igazi kielégülést.
Így nagyjából szabályozni tudjátok a kielégülésetek idejét. Ha a combjaidon lazítasz, akkor tudsz még egy kis időt adni, ha jobban összezárod, akkor erőteljesebb lesz számára az ingerlés.
Gondoljunk csak bele egy nő öle képes gyermeket kihordani, világrahozni, a férfiaknak kielégülést adni. Nőnek lenni jó! Igen, csak ezek után jön a fogyókúra, konditerem, bevásárlószatyrok, szülőértekezletek és a problémák a gyerekekkel.
See also: Szerelem, Párkapcsolat, Hormon, Házasság, Együttlét
 
|