SzobafikuszA nagy, önmagában is díszítő növények minden nagyméretű térben jól mutatnak. Általában oszlopos növényt (yukka, fikusz, pálma) alkalmazzunk, hogy mellette, vagy alatta közlekedni lehessen.
Szobanövényeink II. Szobanövényeink című cikkem megírása után - azt áttekintve - rájöttem, hogy csak a téli és tavaszi növények gondozásáról írtam. Azonban az évnek négy évszaka van:),így folytatom a nyári, ...
Szoba kilátással a koos.hu-n Örömmel értesítem kedves olvasóimat, hogy megjelent Koós Miklós építész honlapján egy velem készített rövid kis interjú.
Félszoba A félszoba értelmezése Az 253/1997 Kormány rendelet, az OTÉK (Országos településrendezési és építési követelmények) 2008.
Előszoba, hall, gardrób Az egyes terek funkciója szempontjából lényegtelen, hogy lakásban, vagy családi házban lakunk. Természetesen más életformát igényel az egyik is és a másik is.
Előszoba Mivel Magyarországon É-ÉK az uralkodó széljárás, így, ha a bejárat ilyen tájolású, célszerű előszobát tervezni a házba, hogy a szél által esetlegesen behozott szemét, eső és hó ne kerülhessen be a laktérbe.
Szobafestés, felújítás Tovább a szobafestés, felújítás cikkekhez… Csináld magad! Szobafestés, gipszkartonozás, Csináld magad! cikkek… Beépítési útmutató Áruházunkban kapható termékek beépítése… ...
Fürdőszoba északról. Tágas világos, szinte a természetben vagy, mégsem látnak be! Ráadásul szerintem nem is olyan nagy valójában, mint amilyennek mutatja magát köszönhetően a nagy ablaknak és bent az üvegfalaknak. Nekem tetszik - és nektek?
Nappali és előszoba burkolás Méreteiben és berendezésében is eltér házunk, lakásunk többi részétől. Általában nincs nagy fizikai igénybevételnek kitéve, viszont fontos, hogy jó körülmények között töltsük el az időnket ebben a lakrészben is.
A szoba nem nagyon kicsi, ezért nem is volt rossz először, a színt is jól eltaláltuk, ezzel tehát elvileg semmi gond nincs.
Szobanövények gyógyítása: a pajzstetű Elsőre az tűnik fel, hogy kedvenc fikuszunk alatt ragad a padló, pedig semmilyen ital nem borult oda mostanában. Feljebb haladva a leveleken is megtaláljuk ezt a ragacsot, amin már a por is kezd megülni.
előszoba, lakberendezési ötlet, csíkos tapéta, vidám, fiatalos Tetszett a cikk? Kérje hírlevelünket! Értesüljön az elsők között a legújabb trendekről, inspiráló lakberendezési ötletekről.
Hálószoba A hálószoba a nyugalom és az intimitás szigete. Ez az a terület ahová a hívatlan látogatónak nem illik belépni. A privát életünk színtere.
Hálószoba látványtervek Ideális esetben a hálószoba kialakításakor a lakberendezőnek pusztán arra kell ügyelnie, hogy a kiválasztott stílus mentén nyugodt, meghitt pihenőhelyet alakítson ki megrendelőjének.
Hálószoba Életünk körülbelül harmadában alszunk, ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk a hálószobánkra.
Hálószoba bútor akció Akciós bútorok Szeretnéd berendezni a hálószobádat ízlésesen a legjobb áron? Nézd meg az alábbi bútorboltok kínálatát, ahol ágy, gardrób és komplett hálószoba bútor akciókat is találsz! ...
Hálószoba Broméliák: Éjjel a legtöbb növény oxigén helyett szén-dioxidot bocsát ki, ám a broméliák éjjel is nagyobb mennyiségű oxigént juttatnak a levegőbe.
Fürdőszoba kád felújítása, kád csere nélkül?
A fürdőszoba felújítás igen-igen költséges, és stresszel teli fáradság. A felújítás és átalakításon gondolkodva korán rájöhetünk, hogy mennyi mindenre kell pénzt költeni.
Fürdőszoba tervezés egyedi megoldásokkal A fürdőszoba tervezésnél fontos a kényelem a praktika ám néhány ötlettel egyedivé is varázsolhatjuk ezt a helyiséget.
Zöld szoba színek: A zöld hatása attól függ, hogy a sárga vagy a kék felé hajlik-e el a színezete.
Fürdőszoba nagyon másképp Több nézet is tartja magát a lakberendezők között, hogy vajon miért van az, hogy a megrendelők a fürdőszobához érve minden pénzt képesek elkölteni, pedig a kanpéjuk még mindig ugyanaz a száz éves darab, ...
FÜRDŐSZOBA A SZABADBAN Egy érdekes projektre bukkantam, mely jó példája a helyiségek kertbe helyezésének: fürdőszoba a szabadban. via Bejegyezte: SzFanni dátum: 21:46 ...
Gyerekszoba 10 éves korig A gyerkőcök ebben a korban imádják az apróbb dolgokat. Mindenfélét gyűjtenek és a kincseket különféle dobozokban, kosarakban, üvegekben tárolhatják a polcokon.
Fürdőszoba felújítás Ha már megunta régi fürdőszobáját, mert kényelmetlen, nem felel meg elvárásainak, akkor ajánlatos az egész fürdőszobát átalakítani, felújítani! Tovább ...
Az előszoba sokszor a lakás legmostohább része, pedig ha úgy vesszük, ez a helyiség otthonunk legfontosabb pillére: itt ér bennünket az első benyomás, és távozáskor is itt pillantunk utoljára a tükörbe.
A hálószoba a ház nyugodtabb részében legyen, vagyis lehetőleg ne az utcafrontra vagy a déli oldalra nézzen! ...
A hálószoba berendezésénél az esztétikumnál sokkal fontosabb szempontokat kell figyelembe venned. Szerző: Simon Brown Forrás: Hajja & Fiai Könyvkiadó ...
Dolgozószoba modern köntösben Napjainkban minden irányzat képviselteti magát a dolgozószoba kialakításánál. Így mozgásterünk igen tág, és aki a modern stílus mellett dönt számtalan lehetőség közül választhat. Az időtlen elegancia ...
A fürdőszoba is szoba: szabadítsd fel! nora palmer + a4tp olvass még a szerzőtől! ...
Szobaszerű fürdőszoba kialakításánál szinte csak egyetlen hátránnyal kell számolni: viszonylag nagy alapterületű helyiségre van szükség.
Babaszoba kislánynak Sok kérdés szokott érkezni hozzám, hogy mi legyen másképp egy kislány szobájában, mint egy kisfiúéban. Megpróbáltam néhány dolgot összeszedni, hogy a segítségetekre legyek! ...
fürdőszoba Neobarokk fürdőszoba bútor az Eurolegno-tól - Glamor Időtlen, mégis modern. Glamor az Eurolegno-tól egy neobarokk fürdőszoba bútor.
Fürdőszoba dísze Kreatív A fürdőszobában mindig számos apróságnak kell helyet találni. Szappanok, parfümök, szemfestékek stb....Saját készítésű üvegtálunkban tarthatunk szappant, de rendszeresíthetjük például fürdésnél levett ékszereink tárolására is.
A hálószoba helyének kijelölésekor fontos, hogy a kapcsolat szempontjából kedvező legyen. Az ágy helyének megválasztásánál a számunkra kedvező irányok közül választhatunk egyet, amely felé néz majd fejük alváskor.
A hálószoba csijére igen jó hatást gyakorol, ha napközben a függönyöket félrehúzzuk, éjszaka pedig legalább résnyire nyitva hagyjuk az ablakot.
Dolgozószoba otthon Írta: MeNő Mostanában divatossá vált otthon dolgozni, főként a kisgyermekes anyák körében.
A gyerekszoba kialakításakor ne csak arra törekedjünk, hogy a gyerekkuckó biztonságos és hangulatos legyen, hanem arra is, hogy a harmonikus fejlődés érdekében inger gazdag környezetet alakítsunk ki a számukra.
Forrás: Flickr.com ...
Nappali szoba ötletek - 28,419 views 65 nm-es lakás (fotók) - 25,539 views Hálószobák - 22,184 views 200 nm-es ház, nappali-étkező (látvány tervek) - 21,887 views Gyerekszobák színvilága - 19,183 views Gyerekszoba színesen - 16,991 views ...
Négy szoba ajtaja nyílott a konyhára. Középen állt a sárbólvert, kunhalomnagyságú, hatalmas tűzhely. Tüzet ki-ki a tetejére rakott.
Plusz egy szoba Társasházi lakás építészeti-belsőépítészeti kialakítása. A SzépLAK 2001. márciusi számában megjelent cikk szövege és képfeliratai szerepelnek a lap archívumában is.
Zebrano előszoba 9 Furnérozott bútorok Bútorlapok, MDF lapok furnérozása, furnérozott bútorok készítése, akár intarzia berakással is! ...
Ez a gyerekszoba két gyereknek lett megtervezve, először amikor 3 és 8 évesek, később, amikor már kamaszok, pld. 8 és 13 évesek. A kisebbik fiú, az idősebbik lány.
Cimkék: Fürdőszoba berendezés, Hidromasszázs, kád, Lakberendezés Márványfestmény - csempe -egy térben a legnagyobb műalkotásokkal ...
Colombini hálószoba bútorok az elegancia jegyében Christian Lacroix lakástextilek és szőnyegek Kanapéágyak, az átváltozás mesterei A Való Világ 4 bútorai ...
Sajnos a fürdőszoba az egyik legkényesebb helyiség, így itt érdemes hetente többször is takarítani. Bővebben... A kerti bútorok funkciója ...
A minimál hálószoba A minimál hálóban a sima felületek, a válogatott anyagok és a színek kapják a főszerepet. A stílusra jellemzőek az osztatlan légterű helyiségek, mégis nyugalmunk érdekében jobb, ha hálószobánk külön "pihenőszigetként" működik.
Helyiség - előszoba, vécé, garázs, pince, padlás, gardrób, tároló, dolgozó, iroda X Helyiség ...
Ha ez bekövetkezik és sokáig tart, akkor a szoba sarkai vagy más helyiségek, ahol hőhidak vannak, tartósan nedvesek maradnak. Következmény a penészedés.
Igaz, hogy a gyerekszoba is lakásunk része, a berendezésében mégis elsősorban a biztonság a legfontosabb és csak ezután jön a praktika, a kényelem és a design. Íme, néhány hasznos tanács a jó gyerekszoba berendezéshez! Tweet Első benyomásom: ...
- Szcindapszusz (szobai futóka): 'a specialista', formaldehid és más illékony szerves vegyületek eltávolítására is alkalmas. További elsőrangú szobanövények ...
Mozgásterapeuta édesanyjuk szerint nem is volt kérdés, hogy a gyerekszoba berendezéséhez hozzátartoznak ezek a tárgyak. Áron a gyűrűn lógva, Kristóf a négyszögletű falétrán lovagolva válaszolgatott kérdéseimre.
Ez igazán könnyű módja a szoba illatosításának. Készítsünk kis szövetzsákokat, és töltsük meg őket potpourrival vagy eszenciaolajjal átitatott vattadarabbal (ügyeljünk, hogy az olaj a vattadarab közepén legyen, különben az anyag foltos lehet).
Szobanövényekről Díszítsük fel a lakást Karácsonyra Az esős őszi napok után november végén meggyújthattuk az első adventi gyertyát. Örömmel vesszük észre, hogy a város is ünneplőbe öltözik, hogy december elejétől valahogy más a hangulatunk.
SZOBABELSŐK KÉPEKBEN KAPCSOLAT KATTINTSON A KÉPRE ÉS VÁSÁROLJON TAPÉTÁT A TAPÉTA WEBÁRUHÁZBAN! ...
Szobanövények téli ápolása A hideg és főleg a fényhiány próbára teszi a szobai növényeket is.
Szobafenyő
A szobafenyő igen kedvelt dísznövény lett hazánkban. Ha sikerül eltalálni különleges igényeit, gyönyörű dísznövény válik belőle.
Szobanövények Aglaonema, Echeveria, Ficus fajok, Hedera, Crassula, Lantana, Mirtus, Punica, Calamondin, Criptantus, Tillandsia, Beaucarnea, Ceropegia, Dracena, Olea, Opuntia, Euphorbia, Sansevieria, Seressia, Syngonium, Hypoestes, Tradescantia, ...
Szobatermosztátok Az újdonságok sorát a legújabb fejlesztésű szobatermosztátok nyitják, amelyek hazai bevezetése már csak hab a tortán a piacvezető SIEMENS státusz megerősítése érdekében. Az új RDH... és RDJ...
Előszoba Az előszoba legkisebb szélességi mérete két egymás mellett elhaladó ember helyigényéből adódik (60+60=120 cm). További 20 cm-rel növeli az előszobában elhelyezett ruhafogas.
Előszoba Az előszoba rendszeres tisztán tartása azért alapvető fontosságú, mert ide lépünk be először amikor hazaérkezünk.
Lásd még: Lakás, Otthon, Fürdő, Fürdőszoba, Lakberendező
|