Az önkormányzati tulajdonú épületek esetében folyamatosan végzünk úgynevezett épületanalízist, amely megállapítja, mely házakon kell karbantartási munkákat végezni, hol szükséges átfogó felújítást végrehajtani, ...
Oka lehet például az is, hogy a fűtési szezonon kívül végzett karbantartási munkák során a fűtési rendszer egyes részeiből a fűtővizet leengedik. Így a fűtési rendszer legfelső pontjai 'vákuum' alá kerülnek.
A szélgenerátor élettartama körülbelül 25-30 év, ezalatt apróbb karbantartási munkák kivételével csak az akkumulátorokat kell 6-8 évente kicserélni. 25-30 év után is mindössze az állandómágneses generátort kell cserélni, ami szintén nem nagy kiadás.
A különböző fakerítést, padokat fából készült asztalokat és székeket még most érdemes átfesteni és elvégezni a kisebb karbantartási munkákat.
Ezért a cél az üzemeltetéssel foglalkozó szakemberek számára az, hogy az üzemeltetési és karbantartási munkák tervezése és végrehajtása során ne zavarják meg az intézmény mindennapi életét.
A zuhanytálcát az erre alkalmas falazóÂblokkokkal (Ytong) be lehet építeni, azután pedig le lehet csempézni. Célszerű a karbantartási munkák megÂkönnyítése miatt lehetőleg a szifon közelében egy hozzáférési helyet hagyni.
See also: Karbantartás, Építés, Épület, Lakás, Vezeték
 
|