Gardróbszekrények Ahogy tökéletes bűvészmutatvány, úgy tökéletes gardrób sem létezik, pedig az ember sokszor és sokat trükközik azon, hogy a szépen megálmodott szekrényébe betuszkolja ruhakészletét, amely úgy nő, akár a népmesében a kisgömböc.
A gardróbszekrények belsejét sokféleképpen ki lehet használni: egymás alá tehetünk két rudat, vagy polcok és fiókok kerülhetnek alulra, és íme Anna van der Lei ötlete, a BadKast, azaz egy kád-gardrób kombo...
A gardróbszekrény az a helyiség, ahol ruháinkat tartjuk, illetve öltözünk, sminkelünk. Ha nincs helyünk egy különálló darab elhelyezésére, akkor a szekrényajtók belső felére mindenképpen tegyünk belőle.
Szabadon álló gardróbszekrényekből is lehet gardróbszobát kreálni, elég hozzá két stabil és esztétikus darab, amelyből az egyik térelválasztóként is funkcionál, és máris kész az önálló gardróbszobánk.
Van úgy, hogy a gardróbszekrényeket kinövi a család. Ami átmenetileg megfelelt, az a család szaporodásával már egyáltalán nem olyan praktikus, mint amilyennek első látásra tűnt. Egy pár tanács így mindig jól jön.
Kiégett az izzó, a gardróbszekrény leborult, a vízcsap csepeg, a bejárati ajtó nyikorog? Az ilyen és hasonló, naponta előforduló problémák, idegölőek. Ezen kívül mindenféle zavar, probléma megmutatkozik a szobák energiafolyamában is.
Ha van elég helyünk, ajánlható egy hatalmas, mennyezetig érő gardróbszekrény, amelyben elrejthetjük a ritkán használt holmikat (bőröndöket, táskákat stb.), de itt jut hely annak a felsőruházatnak is, amelynek éppen nincs szezonja.
Az egyszerű, tagolatlan gardróbszekrénybe is több dolgot tárolhatunk, ha azokat rendszerezni tudjuk.
Ezzel a módszerrel kialakítható könyvespolc, íróasztal, fiókos szekrény, gardróbszekrény, irattartó vagy akár fogadópult és árubemutató állvány is.
Közlekedő 3,51m2 - Szalagparketta (beépített gardróbszekrény mennyezetig) Zuhanyzó-wc 5,51m2 - "Rózsa" színű Zalakerámia (padlófűtés+törülküzőszárítós radiátor) Hálószoba 9,57m2 - Szalagparketta (beépített gardróbszekrény, radiátor) ...
Az Amerikából származó megoldás neve "walk in closet", azaz a bejárható gardróbszekrény.
A felső szinti közlekedő egyik fala a földszintről fölfutó 'üvegfüggöny', a másikat viszont szinte faltól falig gardróbszekrényekkel hasznosította.
- poros környezet, magasabb környezeti hőmérséklet vagy zárt hely például gardróbszekrény esetén "through-flow" rendszerű, tehát a munkalevegőt hűtőközegként is alkalmazó motorral szerelt készülék ...
A gépészet elfér az előszobai gardróbszekrényben. Egy kompakt készülék szolgál a fűtésre, melegvízellátásra, és a szellőzést is ezzel látják el. A földhő hasznosítást, egy nálunk még nem nagyon ismert ún. földhőkosár telepítésével oldották meg.
Sokszor a hálóban található a gardróbszekrény, bár ideális esetben ezzel nem terheljük a pihenésre szánt helyiséget. Erre a célra lehetőség szerint egy szomszédos, a fürdővel is kapcsolatban álló gardróbszobát érdemes fenntartani.
hálószoba általában 8-15 négyzetméter alapterületű - ezt főként az utóbbi idők lakásépítési dömpingje, a lakóparkok megjelenése alakította így -, berendezése pedig egy franciaágyból és egy-két éjjeliszekrényből, esetleg ruhás- vagy gardróbszekrényből ...
Mivel sehol sem veszhetett el olyan hely, ami tárolásra is alkalmas lehet, a fürdőkád fölötti térben nagy gardróbszekrényt alakítottunk ki, hasonlóan az étkezőből nyíló, fürdőszoba-WC feletti tárolóhoz.
A szoba egyik részét leválasztották gardróbszekrénynek, amely tolóajtóval zárható. A belépő terét az intimebb szférától körkivágásos festett falszakasz választja el, amely ennek az otthonnak az egyik látványosságává lépett elő.
A változatos beosztású, igényes kialakítású gardróbszekrény bő tárolási teret kínál ...
Minőségi asztalosmunka a DelSol.hu asztalosműhelytől! Egyedi hálószobabútor, nappalibútor, tolóajtós szekrény, beépített szekrény, gardróbszekrény készítése egyedi igények alapján, minőségi vasalatok és anyagok felhasználásával, garanciával! ...
Ez a konyhatípus látszólag mindenre alkalmas a lakótér többi részéhez tökéletesen illeszkedő bútoraival, csillogó-villogó high-tech gépparkjával, inkább gardróbszekrénynek nézhető hűtőszekrényével.
Szükség is volt az áttervezésre, hiszen az új lakásnak a tulajdonosok extra igényeinek is meg kellett felelnie, például szokatlan mennyiségű, 12 méternyi a gardróbszekrény.
Sokan tartják ruháikat a hálószobában, ami ugyancsak helyigényes. Szükségünk lesz akasztós szekrényre és fiókokra - ez akár egy egész falat beborító gardróbszekrényt jelenthet.
Ezek a tervek már megmutatják, ha valahol nem áll elegendő hely a rendelkezésre, ha szűk átjárhatatlan közlekedő utak keletkeznek a bútorok között, ha a hálószobában csak 160 cm széles ágyat lehet vásárolni, mert csak akkor fér el a gardróbszekrény ...
fényt, de ott van rá legkevésbé szükség - felül egy hálórész és befért még egy számítógépes sarok, paravánnal leválasztva az ágytól. A lépcső az étkezőt térileg is elszeparálja a nappalitól. az étkező két oldalára tárolót és gardróbszekrényt is be ...
A közlekedőbe tükörajtós gardróbszekrényt építettek. A vörös falú hálószoba franciaerkélye szépen gondozott kertbe vezet. Csenge tágas, napfényes birodalma közvetlenül az előszobából nyílik. A vidám hangulatú berendezés fő dekorációs eleme a mackó.
hogy az ablaknak háttal vagy épp szembe állítjuk-e őket. Ugyanez a helyzet a technika egyéb területén: a laptopokkal kiváltható a tér, a monitorok is sokkal kevesebb helyet követelnek és a hangfalak sem úgy néznek már ki, mint a gardróbszekrények.
Az olcsóságra pedig két kitűnő bizonyíték: találtunk két ajtós, négy fiókkal rendelkező ruhásszekrényt 39 990 forintért, de dupla tükrös, mindent elnyelő gardróbszekrényt is mindössze 64 990 forintért.
a kissé bonyolult közlekedő rendszereket egyszerűsítette le, tette használhatóvá a lakberendező. A lakás igazi különlegessége, hogy a funkciók és a dekoráció tökéletes összhangban vannak. A hatalmas fa front az előszobában gardróbszekrényt...
Indítsátok be a fantáziátokat, hogy kinek vagy minek a képét raknátok föl egy térelválasztóra, vagy egy gardróbszekrényre! ...
Lásd még: Gardrób, Lakás, Otthon, Szoba, Szekrény
|