hajtás (növ.), fás növényeknek rügyből fakadó, fiatal, még nem egy esztendős ága. Keletkezésekor a rügy tengelye megnyulik, a fiatal levelek meg a rügypikkelyek egymástól eltávolodnak, emezek végre lehullanak, amazok pedig tovább növekednek.
Kezdetben a hajtásvégek szürkészöldre színeződnek, majd fokozatosan elhalnak. Az egész növényt csak fiatal korban károsítja, többnyire csak a hajtáscsúcsok halnak el.
Hajtószemzés ősszel megszedett oltóvesszővel történik április-májusban, amikor a beszemezendő fa már adja a héját, vagy júniusban, amikor az új hajtások már alkalmasak szemzőhajtásnak Hamvas ...
Hajtás- és levéldugványozással szaporíthatjuk. Az 1 cm-re lekurtított levélnyelet ültetjük a homokkal megtöltött cserépbe vagy ládába.
Hajtásai. Szalmasárgák a rügyek tövében háromágú tövisek vannak. Levelei. Visszás-tojásdadok. rövid nyelűek, lekerekített csúcsúak, alapjuk nyélrefutó, szélük szálkásan fűrészes. Savanykás ízűek.
Hajtását, szárát is hasznosítják. Se nem öreg, se nem fiatal hajtásai, amelyek már kiemelkedtek a talajból, hámozva, főzve vagy nyersen úgy fogyaszthatók, mint a spárga. A málnalevelekéhez hasonló gyógyhatást tulajdonítanak neki.
Hajtásdugvány: Általános szabály, hogy szaporításra a tavasz vagy a kora nyár a legalkalmasabb. Borotvapengével vagy éles késsel egy szárcsomó alatt egyenesen vágjuk le az anyanövényről a dugványt.
Hajtáshervasztó darázs: A károsított rész elszárad, az egészséges és az elpusztult részek határán csavarvonalban szúrásnyomok láthatók. Hajtástörő ereszlény: A pusztuló rész letörik.
Fehér hajtású cukorsüvegfenyő (Picea glauce Daisy s White) Koronája zárt, kúp alakú, de a frissen kihajtó hajtásai világos kénsárgák. Díszes színét 2-3 hónapig viseli. Sziklakertben vagy dézsában is szépen mutat.
Hajtásai: Lapítottak, legyezőszerűen elágazók. Levelei: Pikkelyesek, a hajtásra ránőttek, sötétzöldek vagy kékeszöldek. A lappikkelyek rombusz alakúak, az élpikkelyek nem érnek össze. A pikkelyek között fehéres, hamvas barázda fut végig.
Hajtásai bordásak, a nóduszok duzzadtak, rajtuk háromágú vagy szárnyasan elágazó, lapos tövisek ülnek. Rügyei a hosszúhajtásokon tojásdadok, a rövidhajtások csúcsán kúposak, a barna rügypikkelyek végei szétállók.
Hajtásai és alakja az alapfajhoz hasonlóak, de annál egy kicsit lassabban fejlődik. Lombja zöld és fehér részek változatos arányú keveréke. Nagyon feltűnő növény, inkább érdekesnek, mint szépnek nevezhető.
Hajtásai elérhetik a két méter hosszúságot is, és ültethetünk telt vagy szimpla virágú fajtát is.
Hajtásukból spárga, levelükből spenót módján készíthető főzelék A libatopfélék családjába tartozó mintegy száz nemzetség közül a Chenopodi-umnak a legnagyobb a fajgazdagsága.
Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, 2-3 éves korig zöldek maradnak, majd barnulók, felületük barázdás. A fiatalabb hajtások végei végei lehajlanak.
Hajtásai indaszerűen kúsznak, legyökereznek. Levelei elliptikusak, kopaszak, bőrneműek, fényesek, keresztben átellenes állásúak. Virága liláskék, öt pártacimpával; a cimpák ferdén csapottak. Termése kettős tüsző.
Hajtásai az alapfajénál gyengébbek, elhajlók, heverők. Levél: Keskeny, hosszúkás levelei keresztben átellenesek, sötétzöldek.
Hajtása a kétméteres magasságot is elérheti. A növény felső virágos leveles részét hasznosítják gyógyászati célokra. Július-augusztus folyamán gyűjtik. Mi van benne?
Hajtások felső harmadában találhatók. Bogyószerű termései 6-15mm átmérőjűek, lédúsak, narancssárgák. Felhasznált része: a termés (HippophaĂ" fructus), melyből zsíros olajat (HippophaĂ" oleum) nyernek ki.
Hajtásait (Melissae herba) és levelét (Melissae folium) érdemes szedni, a leveleket virágzása kezdetén, amely július-augusztusra esik. Citromfű hatóanyagai: ...
A hajtás végein fejlődő fészekvirágzata változatos szín és formájú. A krizantém rövid nappalos évelő növény. Nálunk is az őszi kert dísze. Magasság: 20-50 cm Szélesség: 20-50 cm ...
A hajtások és a vesszők felső részén szintén fehér, lisztes bevonat jelenik meg, ami később barnává válik, a hajtásvégek levelei lehullanak.
A hajtások barnásvörösek. Rügyei kicsik, barnán szőrösek, lombhullás után parás szövet fedi, így védetten telelnek át.
A hajtáscsúcsokat a bokrosodás miatt csipkedjük ki. Szaporítása fejdugványokkal történik, földben vagy vízben. Érdemes is évről évre megújítani a növényt, mert a hajtások felkopaszodhatnak. Kártevői a levéltetvek lehetnek. CALLISIA ...
A hajtáskoat rendszeresen vágjuk vissza, hogy növényünk megőrizze bokros formáját. Ha a feketeszemet többé nem akarjuk átültetni, a visszanyesést abba is hagyhatjuk. Növénybetegségek ...
A hajtások metszését végezzük el még mielőtt a fában lévő nedvek keringése beindulna. ...
Laza hajtásrendszerű növény. Vékony, felálló, kopasz vagy gyengén szőrös szára rendszerint el nem ágazó. Levelei átellenes állásúak, az alsók nyelesek, lapát alakúak, tojásdadok; a felsők lándzsásak, hegyesek, ülők.
Kusza hajtású, alacsony növésű, szára elfekvő, örökzöld cserje. Tavasszal fürtökben nyitja serleg alakú, lecsüngő, rózsásfehér színű virágait. Őszre beérnek piros színű, lisztes bogyói. Főve kellemes ízű.
Kúszó hajtásain bőrnemű, szabályos szív alakú levelek helyezkednek el, melyeknek hossza 12-15 cm. Központi fűtésű lakásokban s kedvezőtlen fényviszonyok között is jól fejlődik. (cikksz: egz048) ...
Friss hajtása a friss uborkához hasonlítható ízeket hordoz, ezért salátaként is fogyasztható. Gyökerét bor ízesítésére is alkalmazzák. Hildegard von Bingen, bencés apátnő a 'gőzös mellre', vagyis az asthma bronchiale kezelésére ajánlotta.
Bókoló hajtású, fehérrel tarkított sötétzöld színű fajta. Vissza a kategóriához Bannerpartnerek Linkpartnerek Céginformáció ÁSZF ...
Fiatal hajtása C-vitamint tartalmaz. Gyantájának hatóanyaga reumára, rándulásokra, ficamokra és izületi fájdalmakra egyaránt jótékony hatással van. Gondozás ...
Virágzó hajtásának felső, legfeljebb 40 cm hosszú részét (esetleg a gyökerét) gyűjtik. A gyűjtés mellett ritkán termesztik palántaneveléssel is. Teája étvágyjavító, epeműködést serkentő, görcscsillapító, idegerosítő.
Télen a hajtások teljesen visszafagynak. Az elszáradt hajtásokat csak márciusban vágjuk vissza. Télen takarjuk a növény tövét mulccsal. Idős töveket tavasszal tőosztással fiatalíthatunk Szaporítása ...
virágzó hajtása (Achillea millefolium herba) virága (Achillea millefolium flos) illóolaja (Aetheroleum millefolii) levele (Achillea millefolium folium) gyökere (Achillea millefolium radix) ...
A friss hajtások a szár mellett hajtanak ki a föld alól. A levelek megjelenése után az elszáradt szárrészt kitörjük. A növényeket folyamatosan öntözzük, majd június elején ismét műtrágyázzuk. A gondos munkát dús vegetációval hálája meg.
A fiatal hajtások (Thujae summitas) főleg az elsőnek említett fajtól származnak. Illóolajában a fő alkotórész az e nemzetségben felfedezett tujon. Tartalmaz még monoterpéneket, továbbá a tujaplicin nevű tropolont.
E növény hajtásai akár a 10 méteres hosszúságot is elérhetik, és ámpolnanövénynek éppen úgy alkalmas, mint térelválasztók vagy télikert-falak dúslombú burkolatának.
A fiatal hajtásokból salátát, főzeléket készítenek, de levesbe is szokták főzni. Gyógyhatása Nyugtató, enyhén alvásjavító.
Virágai kihajtás előtt nyílnak, a többi juharfajtól eltérően szélporozta faj. A virágok aprók, a vesszők csúcsán hosszan lecsüngő szálak végein helyezkednek el, apró pamacsokat képezve. Termés ...
A virágzó hajtásokat és tőleveleket gyűjtik. Rápóti Jenő, Romváry Vilmos: Gyógyító növények, Medicina könyvkiadó, Budapest 1987. m - v - sz ...
Alkat: hosszú hajtásaival laza szőnyegképző. Levelei: nagyok, fényesek, világos-sötétzöld foltosak, szíves-tojásdadok, átellenesek, bőrneműek. Virágai: nagyok, kékek, fortszirmuak, levélhónaljban nyílnak.
A legkorábban hajtásnak induló kis kaktusz. Teljesen tövistelen, vagy csak elvétve akad rajta egy-egy rövid tövis. Virága narancsszínű. Fényigény: N/A ...
Közel méteres hajtásain a fényes, bőrnemű levelek hónaljában ülnek tavasszal az apró, sárgásfehér, négyszirmú virágai. Babérboroszlán (Daphne laureola) Vélemények: Babérboroszlán (Daphne laureola) ...
Hajtásai egyenként, vagy párosával fejlődnek. Gyöktörzse hosszan kúszó, vastag, rajta az allevelek barnák, később feketésbarnák és rostokra foszlók. A szár 20-100 cm magas, 1.
Méteresre növő hajtásain szív alakú, szőrös leveleket nevel, halványsárga virágai a levelek hónaljában fejlődnek.
Cukorbetegség esetén vércukorszint csökkentő és fogyasztó, a cukorbetegség tüneteinek csökkentése, vesebetegségek, vesekőképződés megelőzése, vizelethajtás, hólyagbántalmak, enyhe ízületi panaszok, ...
Alacsony, vékony hajtású cserje. Az idősebb hajtások kérge szürkésbarna, rajta, akárcsak a fiatal, zöldes hajtásokon, apró, bibircsszerű, sötétbarna kiemelkedések sorakoznak.
A hajtáscsúcs zöld, sárga hegyű, a virágrügy halvány ibolyaszínű. A virágzati tengely és a levél világoszöld, lágy, törékeny. A lepel ibolyás, tövén élesen elváló fehér foltú. A termésben rekeszenként 2-3 magkezdemény található.
Galagonya virágos hajtásvég Crataegi folium cum flore Javítja a szívizom vérellátását és anyagcsere-folyamatait, ezáltal gazdaságosabbá teszi munkavégzését. Enyhe nyugtató hatású.
Leveleket, fiatal hajtásokat, füvet, magvakat, gyümölcsöket eszik. Nappal rejtett, árnyas helyen pihen. Korán reggel és szürkületkor a legaktívabb. EGYÉB: ...
A majomfarok csüngő hajtásokat nevel, amelyek a magas cserépből vagy függőkosárból tetszetősen csüngenek alá. Az apró, kerekded, kékeszöld levelek sűrűn ülnek a húsos hajtásokon.
A futórózsák hosszú hajtásokat nevelnek, ezért kiválóan alkalmasak kerti pergolák, lugasok befuttatására ...
- A hajtás elsődleges bőrszövete 5. A bőrszövetrendszer II. - A gyökér elsődleges bőrszövete 6. A bőrszövetrendszer III. - Másodlagos és harmadlagos bőrszövetek 7. Szállítószövet-rendszer 8. A szállító edénynyalábok 9.
A zöld növényeken pedig a levelek fonákján és a friss hajtáscsúcsokon található.
Föld alatti rövid szártagú hajtásából a jellemző hagymatest alakul. Az ókori Egyiptomban Ízisz szent növénye volt.
Fiatal hajtásai többé-kevésbé négy élűek, zöldes-piros, majd idősebb korban szürkés-barna, barna színűek lesznek. Az idős ágakon tövisek is megjelenhetnek.
Mindig a legfiatalabb szárrészeken lévő leveleket és hajtásvégeket használjuk ízesítéshez és díszítéshez egyaránt. A citromfüvet (vagy népiesen méhfüvet latinul Melissa officinalis) már a rómaiak és görögök is ismerték.
Monográfiák, gyógyszerkönyvek: A levél, hajtás és gyökérdrogról pozitív Emonográfia készült, hivatalos drog a Magyar (Ph.Hg. VII., levél és gyökér), az Európai (Ph. Eur., levél), az Orosz (Gosz. Farm. X., levél), az Amerikai (USP XXI., levél), ...
Az areolák körülbelül 20 mm távolságban vannak egymástól, az új hajtásokon bolyhhal, sárgás filccel fedett, később kiszürkülnek és kihullnak.
Lásd még: Növény, Virág, Évelő, Cserje, Gyümölcs
 
|