Újklasszicizmus

Újklasszicizmus:
Az 1920-as évek elejének magyar művészetében az avantgarde törekvések mellett felerősödtek az újklasszicista tendenciák.

Az 1930-as években az újklasszicizmus számos változata jött létre Magyarországon. Egyes művészek vágytak az új irány forrásvidékére, Róma mellett vagy után Berlinbe vagy Moszkvába.

Szőnyi István az 1920-as évek újklasszicizmusa után Zebegényben letelepedve alakította ki jellegzetes festői világát: a falusi embereket, a hétköznapi élet eseményeit örökítette meg képein (Zebegényi temetés, 1928).

A festő e két rideg, monumentális férfiaktban a forradalmi kor hősideálját fogalmazta meg, és egy nemes veretű újklasszicizmusnak a lehetőségét villantotta fel.

Az angolok elleni Függetlenségi Harc végéig /1783/ az Angliából importált "colonial style" /koloniál stílus = gyarmati stílus/ uralkodott. Fő képviselőjc Peter Harrison /1716-1775/, az angol palladiánus újklasszicizmus irányzatának képviselője.

De magának a klasszicizálásnak is olyan régebbi és más irányú hagyományai éltek a magyar művészetben, amelyek inkább a mesterség és művesség tiszteletére tanítottak, és e hagyományok őrzői nem lettek az újklasszicizmus hordozta szemlélet képviselői.

Lásd még: Expresszív, Motívum, Képzőművészet, Reneszánsz, Festészet