Kezdőlap (Emberábrázolás)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Művészet » Emberábrázolás


 

Emberábrázolás

Művészet ÉletképEmberideál

Az emberábrázolások - különösen az emberi arc megjelenítése - az archaikus görög vázafestészet erőteljes hatásáról tanúskodnak.

 


Az emberábrázolás, ami Richier-nél már-már a szürrealizmussal határos, századunk első felének más művészeinél kevesebb képzeleti elemmel terhelve mutatkozik meg.

Paleolit emberábrázolások:
-az alakok antropomofak azaz embert formálnak
-elnagyoltak, sziluett szerűek, kontúrosak, az állati ábrázoláshoz képest absztraktak.

Erdélyben Veress Ferenc (1832-1916), akinek korai műtermi emberábrázolásai már egyénítő szándékot tükröztek, szintén elsősorban a tájfényképezésben ért el magas színvonalat.

Ezt a sikert tetszetős és mégis jellemző emberábrázolásának, gondosan részletező, többnyire derűs hangulatú előadásmódjának, harmonikus kompozícióinak köszönhette.

századból, vagy még régebbről, kezdetlegesebb emberábrázolások maradtak fenn. Az i. e. 5.

A portré lényege ugyanis: az ember megörökítése, az emberábrázolás. Az ember megörökítése volt az első cél ; eleinte tulajdonképpen csak nagy halottakat örökített meg a festészet, úgy a hogy, emlékezet után.

Az első olyan magyar művész, aki a romantikus historizmus külsődleges emberábrázolásával szemben a valóság mély átérzése alapján festett.
Nagy hatást gyakorolt kortársaira (pl.: Paál László, Mészöly Géza)
XX. sz.

Portréi - elsősorban a Riviére családról készült képek - tiszta, világos kompozíciók, amelyeken szigorúan követett festői elvei kifejező emberábrázolással párosulnak.

EMBERÁBRÁZOLÁSA A SÍKBAN
Legkorábbi emlékek: fazekasmunkák díszítései: földfestékkel és nádecsettel.
A festészet szabályait az Óbirodalomban fektették le:
Színek: nő: világosbarna vagy rózsaszín; férfi: barnásvörös; háttér: fehér (19.

(Sierra Leone, Libéria, Elefántcsontpart) E terület vallási-társadalmi életében a poro titkos társaság játszik kiemelkedő szerepet. A szertartási maszkok három stílust mutatnak: naturalisztikus emberábrázolások, geometrikus arcábrázolások, ...

Dús festőisége, mélyreható emberábrázolása és nemes ízlése kiszakíthatatlanul beletartozik abba a fejlődésvonalba, mely a történelem tanusága szerint jellegzetesen magyar.

See also: Festészet, Kompozíció, Szobrászat, Alkotás, Görög

Művészet ÉletképEmberideál

 
 rssRSS