Kezdőlap (Életkép)
Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Művészet » Életkép


 

Életkép

Művészet ÉletfaEmberábrázolás

életkép
(Franc. genre), kisebb szépirodalmi műfaj, mely abban különbözik a novellától, hogy kevesebb benne a cselekvény, s az iró inkább egy-egy tipikus alakban vagy jelenetben a népélet vagy a társadalom valamely jellemző oldalát mutatja be.

 


Flamand életkép
Jan Brueghel, Peter Breughel fia a XVI. sz. legvégén festette ezt a különös képet, melynek "Látogatás a parasztoknál" címet adta.

Életkép, zsánerkép: a festészet és kisplasztika egyik témaköre, mely polgári, paraszti, udvari élet köznapi eseményeit ábrázolja, igen szoros kapcsolatban az adott történelmi helyzettel, mint tartalmában mint művészeti sajátosságában.

Életkép és arckép a fő témája. A bécsi Képzőművészeti Akadémia után 1835-ben Itáliában, majd 1837-ben Párizsban folytatta tanulmányait. Itt főként a Louvre régi festményeinek másolásával fejlesztette művészetét.

ÉLETKÉP: zsánerkép; festészeti műfaj, amely az élet köznapi eseményeit, jeleneteit ábrázolja, igen szoros kapcsolatban az adott történelmi helyzettel.

Az életkép új formái Franciaországban
A XIV. Lajos idején virágzó történelmi, allegorikus és vallásos festészet a rokokó korában teljesen háttérbe szorult; megnőtt a jelentősége viszont az életképnek és a portrénak.

Az életkép a francia festészetben

IV. Henrik uralkodása idején a politikailag, gazdaságilag újjászerveződő francia királyságban a művészet is új irányban fejlődött tovább.

Életképei a polgári ízlés világához tartoztak, némiképp szentimentálisak. Pl. Galambposta, Egy utazó család Erdélyben, Vásárra induló román család.
Inkább jellemzi a nemzetközi életképfestés idealizáló sablonja, mint a szabatos valóság megfigyelés.

ÉLETKÉPEK. Jelenkori művészek találkozója. Húsz rézkarc. Bevezetésül dr. Pulszky Károly levele a kiadóhoz. (4-r. 4 1. szöveg és 20 1. rézkarcz.) Bpest, év. n. (1884.I Grill Károly. Selyemköt. 24.- ...

Az életképek, portrék és csendéletek mellett Mukácsy sikeres tájképfestő is volt. Paál Lászlónál Barbizonban tett látogatása után gyakran festet tájképet kikapcsolódás céljából. A Poros út két változata 1874-es hazalátogatásának eredménye volt.

Hangulatos, érdekes életkép, csak éppen nem felel meg a tényeknek.
Tessék elképzelni Bornemisza egyházkerületi szuperintendens urat, kinek a saját közlése szerint tucatnyi cselédje volt (megemlíti kocsisát, háziszolgáját, szakácsát, ...

-i fényképészként nem vágyott művésziségre, a nyolcvanas években néhány város- és életképén mégis varázslatos atmoszférát teremtett. Fényképnyomtatói munkássága Divaldékét is meghaladta.

A szicíliai születésű, görög Theokritosz (i.e. III. század) idillnek (görögül eidüllion = képecske, életkép) nevezett költeményeiben, eklogáiban, pásztorokat szerepeltet.

A cselekmény világa elvont, modellszerű; az életképek az epizódokhoz kapcsolódnak. Nem a történet hiányos vagy kihagyásos, hanem az, amit ebből látunk, vagyis a film elbeszélő-szerkezete téríti el a történelmi kalandfilmet a műfaj konvenciójától.

Festészet
Téma: történelmi eszmények, életkép, drámai szituációk, régi romok, állatábrázolás.
Jellemző: A fény-árnyék kontraszt, egzotikum, a képek a néppel való együttérzést fejezik ki.
John Constable (1776-1837)
Szénásszekér (1821) ...

A téma és a kivitel a mindennapi életkép világába, s az alkotás funkciója is nyilvánvalóan a privát művészet körébe tartozott.

Bár csak néhány hónapig tanul ott, s az akadémia egyes tanítási elveivel nem is ért egyet, a bécsi polgári arckép- és életképfestészet jellemző vonásait megfigyeli és felhasználja.

Idill (műfaj) görög eredetű kifejezés, az egyszerű, pásztori életet dicsérő költeményekre (mimosz), amelyek formailag rövid, verses drámai életképek.

Életképei sajátos színekkel és ízekkel gazdagodnak. Több díjat nyert: 1937-ben a párizsi világkiállítás, 1939-ben a Velencei Biennálé nagydíját. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjtemény is őrzi.

Pár évvel később, 1851-ben állították fel a londoni világkiállításon Paxton nagy üveg-vas csarnokát, mely impozáns méreteivel és előre gyártott elemekből álló vasszerkezetével szemléletesen bizonyította ennek az új építőanyagnak az életképességét, ...

See also: Alkotás, Festészet, Tájkép, Kompozíció, Képzőművészet

Művészet ÉletfaEmberábrázolás

 
 rssRSS