dráma (eszt.), a költészeti formák közt a legmagasabb, történetileg legutolsó, miután az eposz és a lira teljes kifejlettsége után lépett föl Görögországban, félezer évvel Kr. sz. előtt. A D.
Drámai művek a 19. század első felében
A nemzeti színjátszás megteremtésére irányuló kísérletek a felvilágosodás időszakára és a reformkorra esnek.
dráma Szereplők által színen előadott párbeszédes történet, feszültséggel teli, nagy indulatokat mozgató esemény.
la drámaírás nem gyerekjátékl Kemenes Géfin László Fehérlófia I-VI című könyvének műfajáról András Sándor így ír: lA szöveg műfajtalankodik, amennyiben szerzője, Kemenes Géfin László elegyíti a műfajokat, de annyiban is, ...
DRÁMAISÁG: a drámai művekre jellemző, különösen dinamikus, feszült, indulatokkal teli ábrázolásmód, amely legélesebben a tragédiában mutatkozik meg.
Drámafajta amelynek középpontjában a megjelenő szereplők lélektani történései, jellemfejlődéseik, belső változásaik állnak. A 17. századi klasszicista színházban jelent meg (Racine: Phaedra), majd a pszichológiai érdeklődés felerősödésével a 19.
A drámai esemény, a felkelők kivégzésének bemutatása az "1808. május harmadika" - romantikus hevületével ragadja meg a nézőt. A kép a Napóleon spanyolországi háborúit követő mészárlások borzalmainak állít emléket.
TÉZISDRÁMA: tandráma - olyan mű, melynek legfőbb célja a közönség meggyőzése valamely tétel, eszme helyességéről ...
Dráma- és elbeszélésíró, költő, festő, az MTA rendes tagja (1830). Középbirtokos nemesi származású, Kisfaludy Sándor öccse. Születése anyja életébe került, apja ezt haláláig éreztette vele. 1798-ban Győrött járt gimnáziumba, 1804-től katona.
A jó drámaírók nagyon nagy gondot fordítottak a kompozícióra, példa rá Sophocles, Shakespeare és az újabbak közül Dumas. Hogy készít bennünket elő Sophocles Oedipus királyban Oedipus rettenetes titkának kipattanására! ...
Szatírdráma: Alig tudunk róla valamit, valószínűleg Dionüszosz dicsőítéséről szóltak és a három tragédiát követően kerültek színre.
képe bizonyságot tesz arról, hogy e nagy festő mily utolérhetetlen bensőséggel, meleg emberi érzéssel tudta a dráma komor akkordjai mellett a líra finom zengésű húrjait is megszólaltatni.
A kései negyvenes évektől az ötvenes évek végéig uralkodó nemzetközi festészeti irányzat, melynek lényege a művész lelki és hangulati állapotának, tudat alatti képzeteinek közvetlen, drámai kifejezése.
a hellénizmusban a klasszikus szobrászat mértéktartását, monumentális egyszerűségét, a szenvedélyes mozdulatok, a drámaiság váltja fel.
Az ötödik, a hellenizmus időszakában (kb. Kr.e.330=Kr.e.1.sz. vége) a klasszikus szobrászat mérték-harmónia-egyszerűség elvét felváltja a szenvedélyes mozgás, a személyes érzelmek fokozott ábrázolása, a drámaiság.
Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze. Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük.
A sötét és világos színeknek ez az ellentéte fokozza a képek drámaiságát, feszültségét. Ezt erősíti az ecset járását láttató előadásmód is. Korábban türelmes gonddal, szinte simogatva, eldolgozva, érzékeny finomságokra törekedve festett.
Ügyes, hatásos, a mesterségbeli tökéletesség eszközeivel élő de a valóságos drámai üzeneteket nélkülöző művekre és az Európában ezek hatásai nyomán létrejött iskolákra használják a kifejezést.
Az apoteózis az esztétikában a dráma vagy vallásos darab befejező része, amennyiben a hős szenvedéseinek isteni megnyilatkozás vagy magasabb vizió vet véget. (pl. Az ember tragédiája). A Pallas Nagy Lexikona ...
Festészet Téma: történelmi eszmények, életkép, drámai szituációk, régi romok, állatábrázolás. Jellemző: A fény-árnyék kontraszt, egzotikum, a képek a néppel való együttérzést fejezik ki. John Constable (1776-1837) Szénásszekér (1821) ...
naturalizmushoz vezet - drámaiság - politikai, szociális morális tartalom - zsáner képek ...
Olaj-pasztell-akvarell kevert technikája drámaivá, vibrálóvá tette képeit. Több önarcképe is fennmaradt, ezek a lét kérdéseivel viaskodó művész arcvonásait rögzítették.
Az "oratórium" jelentése: Több tételes, rendszerint vallásos tárgyú drámai elbeszélő mű énekkarra, magánének-szólamra és zenekarra.
Világos, csaknem rikító színek, alaposan kidolgozott kompozíciók, eltúlzott formák és drámai mozgások jellemzik. A kifejezés az "ízlésesség, elegancia" jelentésű maniera szóból ered, és méltóságot, egyensúlyt és harmóniát fejez ki.
formákban, valamint a térkiképzés változatos sokféleségében jelenik meg. A szín- és anyaggazdagság minden korábbinál elkápráztatóbb; az összetettebb kompozícionális eljárások és a hatalmas méretek pedig még inkább fokozzák az alkotások drámai erejét.
Többen vélték úgy, hogy a Laokoón-szobor kevésbé a nemes lélek kiegyensúlyozott szenvedését, mint a kínhalál drámai kifejezését, inkább a naturalisztikus eszközökkel ábrázolt borzalmat, mint a nemes ideált jeleníti meg.
Lásd még: Alkotás, Görög, Festészet, Kompozíció, Képzőművészet
|