alapozás alatt értendők mindazok az építő munkák, amelyekkel valamely építménynek (épület, hídpillér, partfal, zsilip stb.) az alapon való megállását bármely irányu elmozdulás ellen biztosítják.
A művész a rézlemez alapozásába karcolja rajzát, majd savval maratja a lemezbe a vonalakat, a festéket az így létrejött vájatokba dörzsöli. Egyik legnagyobb mestere Rembrandt volt.
A mostani könyv sokkal kimerítőbb, mélyebbre hatoló, szélesebb alapozású. A cinquecentot megelőző műveszetfejlődést csak röviden, lakonikusan érinti az első fejezetben, s egy általános jellemzés után mindjárt in medias res kezdi, Lionardoval.
A szürkés-rózsaszín alapozás még inkább kiemeli azokat a precíz tónusokat, amelyekkel a hat szárnyast megfestették, közöttük az annyira jellegzetes nílusi ludat.
A festőalapul szolgáló fát, vásznat vagy papírt előzőleg beenyvezik, és kréta alapozással látják el. Az alapozott vásznat, hogy rugalmas, jó festőfelületet adjon, ún.
Különös figyelmet kellett fordítani az alapozásra, meg lakkozásra. Az alapozást kétszeri befestéssel végezték, mindegyik festés után kályha mellett megszárítva a bádoglapokat.
Festményeinek sötét tónusát az alapozáshoz használt sötétbarna festék, az aszfalt adja, melyet rajta kívül igen sokan használtak ez időben, köztük Munkácsy is. De Paál egyébként is kedvelte a sötét, meleg barna árnyalatú színeket.
Alapozás: bitumennel Térlefedés - síkfödém, fagerendákkal, gyékény- és nádfonatokkal, legfelül agyagréteg. A szűk belső terek átfedésére: vízszintes fagerenda szerkezetből álboltozat, dongaboltozat ...
Ez a képzőművészetekben egyebek mellett tartalmazza a tónushasználatot, az alakformálást, az alapozást, a szimmetriát/asszimetriát, a vonalvezetést, a mintákat, a kontrasztot, a perspektívát, a látható tömeget, a mögöttes struktúrát, a feszültséget, ...
ott alapozásait fungusokat ahol a szerető támad számat a d és sorbaállok a számmal számum a szám elfújja a dermedd ő állott városokat szent éjeket a helyukra síva fújom el nem kell semmi süljön el ez a civilizáció a Kreténység é ...
Krepidoma: alap épület. A görög templomnál az alapozás felső kősorának talaj fölé emelkedő síkján körbefutó lépcső. Többnyire 3 magas fokból áll, enyhén domborodó felső síkján emelkednek az oszlopok és a falak.
A felhasznált anyagok vályogtégla és fa voltak, követ csupán katonai vagy temetkezési építménynél alkalmaztak, valamint alapozásra és lábazatok készítésére.
Apollón temploma szabálytalan sokszög alakú kövekből rakott támfallal határolt teraszon emelkedett, több egymást követő templom helyén. Ma már csak érdekes, négyszöghálós alapozása, ...
magyaros jellegű stílust jeleznek, bár a keleti és nyugat európai hatás is tetten érhető benne. Elrendezésében, már teljes egészében a nyugati egyhajós, egyapszisos falusi templomok mintáját követi (hasonló korú döngölt föld és tégla alapozású ...
Lásd még: Görög, Alkotás, Festészet, Árnyék, Alaprajz
|