Kezdőlap (Rendszer)

 Matematika 

Kezdőlap  
 
 
Kezdőlap » Matematika » Rendszer


 

Rendszer

Matematika  Rendszám  Részgráf

rendszer
(systema), részeknek egységes elv szerint egybekapcsolt egésze; olyanra is alkalmazzuk, melynek részeit nem mi kapcsoltuk össze egységgé, hanem maga a természet vagy az élet; ily értelemben beszélünk csillag-R.

1 Î"-rendszer
2 A véges Î"-rendszer lemma
3 A végtelen Î"-rendszer lemma
3.1 Véges halmazok
3.2 Végtelen halmazok ...

Steiner-rendszerek számelméleti konstrukciói
A korábbi konstrukciók után az első probléma egy 13 pontú Steiner-rendszer konstrukciója. Az alábbiakban ezt ismertetjük. Konstrukciónk általánosabb lesz. Tetszőleges 6k+1 alakú prímszámra működik.

Rendszeres állami támogatás: a felsőoktatási intézményekben tanulók számára nyújtott pénzbeni (tanulmányi ösztöndíj) vagy természetbeni (étkeztetési hozzájárulás, diákotthoni ellátás) szociális juttatás.

A rendszer formuláinak eddig harmadik személyű alanyai voltak - az első személyt is harmadik személybe tették -, G újdonsága a fordított mozgás a harmadik személytől az első személy felé.

A Naprendszer stabilitására vonatkozó matematikai vizsgálatok csúcspontja a Kolmogorov-Arnold-Moser- (KAM-) tétel. A tétel és a bizonyításhoz szükséges, gyorsan konvergáló egyenletmegoldó algoritmus A. N.

A nagy rendszerező matematikus természetesen foglalkozott kúpszeletekkel, könyvet is írt a témában, ami azonban elveszett.

Euklidész rendszere csodálatosan felépített még akkor is, ha találhatók benne hiányosságok. A definíciókat meg lehet támadni azon az alapon, hogy segítségükkel nem kapnánk meg a pont, az egyenes vagy a felület igazi fogalmát.

Erdős Pál rendszeres időközönként ellátogatott hozzánk Debrecenbe. Halála előtt tervezte, hogy 1996. október elején ismét meglátogat bennünket. A k=2 és k=3 esetekre a bizonyítást 1996 szeptemberében, Erdős Pál halála után pár nappal találtam.

koordináta-rendszerében
4. ábra Lineáris transzformációk hatása
5. ábra Nemlineáris transzformációk hatása ...

A koordináta-rendszer origója körül forgatott egységvektorral bármely pozitív vagy negatív szöget létrehozhatunk. Ennek segítségével értelmezzük a forgásszögek szögfüggvényeit: ...

A koordinátarendszer elforgatása
Jelöljük az új koordinátarendszer tengelyeinek a régi rendszerben való iránykoszinuszait a következőképpen:
x' ...

Statisztika (Statistics) A mintából (megfigyelési adatokból) számított mennyiségek, rendszerint a populáció paramétereinek becslései. Mivel valószínűségi változók függvényei, maguk is valószínűségi változók.

Invertálható félcsoport Generátorrendszer
Egy olyan részhalmaza az adott struktúra tartóhalmazának, hogy azon a műveleteket véges sokszor végrehajtva megkapjuk a tartóhalmazt. Részstruktúra ...

végzett személy először csak olyan munkakörben dolgozik, amelynek elvégzéséhez elég a négy alapművelet ismerete (vagy még az se kell, mert a kalkulátor kiszámítja), de aztán olyan munkakörbe kerül, ahol már szüksége van a koordinátarendszer és a ...

A krip­tográfiai megoldások beépültek a telekommunikáció, a banki szolgáltatások, az elektronikus kereskedelem és az elektronikus adatkezelés rendszereibe - sokszor nem is vagyunk tudatában a jelenlétüknek.

Fizikailag ez azt jelenti, hogy a kapott rendszer felosztható olyan alrendszerekre, amelyek mind fraktálok, saját fraktáldimenzióval.

Hasonló feladatok megoldására napjainkban több számítógépes matematikai rendszer - mint például a Derive, a Maple, a Mathematica - állhat a hallgató rendelkezésére.

Ahhoz, hogy valaki összeállítsa a matematikai természetű állításoknak (tételeknek) valamiféle rendszerét, bizonyításaikkal együtt, okvetlenül kísérletet kell tennie arra is, hogy megállapítsa: melyek azok az állítások, ...

Számsorozat a derékszögű koordináta-rendszerben
Hogyha a számsorozatot ábrázolni próbáljuk derékszögű koordináta-rendszerben, (mint ahogy egy függvényt szokás,) akkor azt tapasztaljuk, hogy a megfelelő pontok csak az I. és a IV.

Kombinatorika, klasszikus valószínűségszámítás, eseményalgabra, események függetlensége, teljes eseményrendszer, feltételes valószínűség, teljes valószínűség tétele, Bayes-tétel, nevezetes diszkrét eloszlások, binomiális eloszlás, ...

Előfordul, hogy a P azonosan hamis a kérdéses matematikai rendszerben, azaz a ØP állítás tétele e matematikai rendszernek. Ez általában a premisszák egymáshoz, ill. az axiómákhoz kapcsolódó összefüggésrendszere következtében van így.

Az összeg első tagját véletlen hibának, a második tagját rendszeres hibának nevezik. A véletlen hiba - mint elnevezése is mutatja - valószínűségi változó a rendszeres hiba állandó mennyiség.
Az első két hibatörvényt Simpson alkotta meg.

- strukturalizmus: tárgyát a szerkezet, a rendszer felől kiindulva, formális elemzéssel feltáró tudomány: nyelvi strukturalizmus.

Az "abszcissza" jelentése: A síkbeli derékszögű koordináta-rendszerben a vízszintes tengely, Az a szám, amely a pontnak a függőleges tengelytől való távolságát mutatja.

Ahogy az lenni szokott, az első eredményeket meglehetős késéssel követte a probléma rendszerezése, szisztematikus tárgyalása: így alig 300 éve annak, hogy egy francia matematikus összeállította a 4×4-es négyzetek teljes listáját, ...

A matematikában a halmazelméletet alkalmazhatjuk egyes függvények értelmezési tartományának és értékkészletének vizsgálatára, egyenlőtlenségi rendszerek megoldására, használhatjuk a mértani hely módszerével történő geometriai szerkesztéseknél.

Ez a formátum az Adobe ingyenesen letölthető Adobe Reader-éveli olvasható mind Windows, mind UN*X/Linux, mind Mac rendszereken. UN*X/Linux alatt az evince, xpdf vagy az okular (KDE) is használható a megjelenítésre.

Lásd még:Lásd még:Lásd még:Lásd még:Lásd még: Lásd még: Függvény, Hasonló, Egyenlet, Halmaz, Bizonyítás

Matematika  Rendszám  Részgráf

 
RSS Mobile